Ő az a férfi, aki mostanában jelent meg a nyilvánosságban, azzal az állítással, hogy 10 és15 éves kora között számos alkalommal abuzálta őt egy egyházi személy. Az illető diakónus kispap volt, ám később, felszentelt papként is folytatta a zaklatást. Nincs ebben semmi különös: a katolikus egyház hosszú története számos hasonló esetet ismer - és hallgat el. Két új elem azonban mégis időszerűvé teszi, hogy szót ejtsünk róla.
Az egyik, hogy az áldozat névvel, arccal megjelent a nyilvánosságban. A másik pedig, hogy az úgyszintén névvel megjelölt elkövető mögött a háttérintézmény feszesen összezárt. Ez azért meglepő, mert más hasonló esetekben az áldozat felelősségének, ráutaló magatartásának felvetése heves indulatokat szokott kelteni. Attila esetében viszont büntetőjogi vizsgálat tárgya lett az áldozathibáztatás: a katolikus anyaszentegyház magyarországi vezetői pert indítottak Attila ellen.
Talán idézzük fel azokat a történeteket, amelyek felborzolták a hazai kedélyeket az utóbbi évek során. Kezdődött Sipos Pál táboroztatásával. Őt sokáig név nélkül emlegette a sajtó, amíg aztán nyom nélkül eltűnt az országból, és hirtelen lehetett róla beszélni. Kis szünet után következett Gothár Péter ügye, amelyben sem a sértettről, sem az elkövetett abúzusról nem szivárgott ki információ, mert a színház szigorúan összezárt - ezúttal az áldozat mögött. Majd jött Kerényi Miklós Gábor ügye, aki viszont kiállt a nyilvánosság elé, és részletesen mesélt sajátos rendezői technikájáról a színház egyik művészével kapcsolatosan. A következő biztosítékot Sárosdi Lilla verte ki, aki beült Marton László autójába, hogy annak lakására vitesse magát. Az ezt követő felháborodás nyomán Martont kirúgták és meghurcolták. Végül következett Eszenyi Enikő, aki valamilyen titokzatos verbális abúzust követett el több meg nem nevezett személy ellen. Sipos Pál ügyét leszámítva, a többiek – elkövetők és sértettek egyaránt – felnőtt emberek voltak.
Azt gondolom, idejön volna tisztázni: mit is értünk zaklatáson és ki az áldozat? Amikor egy tanítványom, egy diáklány, ösztöndíjjal Spanyolországba ment tanulni, az első nap kibontott, hosszú szőke hajjal, feszes, kivágott pólóban, kis forrónadrágban jelent meg az iskolában. Tanítás után a fiúk megvárták, körülvették és a következő javaslatot tették neki: vamos a joder! Felháborodott, sírva fakadt, de aztán a lányok félrehívták és elmondták, hogy ők nem véletlenül járnak tramplinak öltözve. Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy ki az áldozat és ki a csábító. És hogy melyik cselekedet milyen büntetést von maga után.
Egy másik példa - ezúttal saját élményanyagból. Amikor 16 évesen, miniszoknyás osztálytársnőim combját figyeltem, és a tanár felszólított, nem tudtam felelni. Egyest kaptam és ezt végtelenül igazságtalannak éreztem. Ma úgy mondanám: áldozattá váltam.
Lehet és kell is vitatkozni arról, ami körülöttünk és egymás között zajlik. Lehet és kell is vitafórumokat rendezni a kultúrharcról, a posztmodern életérzésről, me too kampányról, politikai korrektségről és így tovább. De az, amit a magyar katolikus egyház felső vezetése művel, az színtiszta gyalázat! Ahelyett hogy minden követ megmozgatna azért, hogy a gyerekeket szexuálisan abuzáló egykori tagját megakadályozza abban, hogy ma is gyerekek tömegeit táboroztassa, inkább az egykor megalázott és a traumákat mind a mai napig hordozó Pető Attila ellen kezdeményez bűnvádi eljárást.
Hamarosan itt a húsvét. Kitűnő alkalom arra, hogy az érintettek magukba nézzenek, és amikor az áldozatról mondanak ájtatos szavakat a szószékről, olykor esetleg egy kicsit szégyelljék el magukat.