Meleg lesz
2021. június 17. írta: waddy

Meleg lesz


Ahhoz nem fér kétség,  hogy a magyar kormány megint gyalázatot művelt az országgyűlésben. Most annyival tisztább a helyzet, hogy egyértelművé tették: aki másmilyen, az bűnöző. Jól van ez így. Semmi mellébeszélés, semmi szégyenkezés: egy igazi tökös gyerek nem habozik, ha meg kell alázni vagy pofán kell verni valakit.


Ami igazán bántó, az a tudatlanság, a tájékozatlanság, az értelmes gondolkodásra való törekvés teljes hiánya. Mert lehet valakinek fenntartása egyes emberekkel vagy csoportokkal szemben. A törvényhozó hatalom birtokában akár még jogszabályt is lehet alkotni szélsőséges, emberiségellenes, veszélyes nézetekkel, illetőleg az azokat képviselő emberekkel szemben. Nem árt azonban utána olvasni a dolgoknak, és nem csupán a vezér napiparancsait tanulmányozni. Mert akkor rá lehetne jönni, hogy az LMBTQI betűszó első két betűje, a leszbikus és a meleg valóban a homoszexualitásra utal, viszont a B a biszexualitás jele, ami egyértelműen nem csak és nem is elsődlegesen a saját nemhez való vonzódást jelent. A T betű a transzneműek rövidítése, akik a szexuális orientációtól függetlenül szeretnék megélni a választott nemhez való tartozásukat. Szerencsém van ismerni egy férfi testben élő transznemű embert, aki heteroszexuális kapcsolatban él női testben élő barátnőjével. Aki queerként azonosítja magát, esetleg csupán eltérő viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, aki interszexuális, az genetikailag kódolt adottság foglya. Ha pedig valaki nemet vált, attól fogva újszerű, de heteroszexuális életet kíván élni.


Ha most léptékek váltunk, a kép még összetettebb és árnyaltabb. Mármint azok számára, a akik szerint férfinek lenni többet jelent mint pusztán jól bebaszni a meccs után, lóhátról hátrafelé nyilazni, nagyot verekedni a kocsma mögött, vagy elkábított állatokra lesből lövöldözni. Illetve nőnek lenni talán még annál is többet jelent, mint fürdőruhában termékeket reklámozni, szőke nagymellűként ügyfélszolgálatokon mosolyogni vagy éppen teleszülni a Kárpát-medencét. És nemcsak azért, mert ez az áporodott, feudális, korlátolt szemlélet egyszerre nevetséges és felháborító. Hanem és elsősorban azért, mert életidegen és életellenes. Vannak ugyanis férfiak, akik más férfiakkal verekednek a szőnyegen, mert történetesen birkózók vagy cselgáncsozók; vannak, akik balett-táncosok, esetleg sírásra hajlamosak; vannak konfliktuskerülők, akik inkább kitérnek az ökölpárbaj elől, semmint hogy laposra verjék embertársukat vagy kockáztassák, hogy őket verik laposra. És természetesen vannak kemény fizikai munkát végző, vállalkozó, vállalatvezető, kamionsofőr, keményszívű nők -  még súlyemelő és ökölvívó is akad köztük.


Azt már végképp naivitás lenne elvárni ezektől a gőgös, ostoba emberektől, hogy az önreflexió erényét gyakorolják. Pedig ha magukba néznének, belátnák, hogy „férfi”-ként nem csak a kockahas, a cserzett arcbőr hiányzik belőlük, hanem olyan „férfi” erények is, mint a lovagiasság, a veszélyek vállalása és a gyöngék oltalmazása. „Nő”-társaiknak nem mindegyike modellalkat, nem néz esténként romantikus vígjátékot és nem őrzi otthon a családi tűzhelyet.
Tekintsünk el most attól, hogy még hány gombnyomogató idióta fog világ csúfjára pucéran lemászni különböző ereszcsatornákon. Ráadásul, ha ennek az aljas, ostoba és gonosz társaságnak csakugyan kétharmada van Magyarországon, akkor az LMBTQI csoportban számon tartott  - és ki tudja még mennyi számon nem tartott - ember kétharmada szintén a FIDESZ-KDNP soraiból kerül ki.


Felteszem, hogy közöttük is akad szép számmal hívő ember. Legalább ők most elgondolkodhatnának azon, hogy milyen sors vár a gonoszokra. Ők bizony pokolra fognak jutni. És ha valahol, ott aztán igazán meleg lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr5316596872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fenehorizont 667 2021.06.18. 10:48:30

ugyanmár, nem mondja senki, hoyg a másmilyen az bűnöző.
csak aki a faszát más férfiak seggébe teszi, az egy buzi, aki férfi létére nőnek képzeli magát vagy fordítva, az egy degenerált, ésatöbbi.
és ez így van jól. akinek meg ez nem tetszik, az mehet a fejlettnyugatra, vagy a büdös kurva anyjába, vagy mittomén.
vagy ami még jobb: higgye azt, hogy 22-ben majd mostmár tutibiztosan komolyan győzni fognak, hogy aztán méghangosabban lehessen rajtuk röhögni az ikszedik pofáraesés után is :D

ulpius66 2021.06.18. 11:17:59

Ja!

A kormány megvédi a buziktól a gyermekeinket!!!!!!!

EZ NETTÓ FASIZMUS!

frikazojd · http://kocs.ma 2021.06.18. 11:54:55

@ulpius66: nem a buziktól kéne megvédeni a gyermekeinket, mivel azok semmilyen értelemben nem ártanak nekik, hanem a pedofiloktól, akik leginkább a fideszben meg a templomban vannak. ezek a tények.

a P a KDNP-ben a pedofil.

waddy 2021.06.18. 12:05:41

@Fenehorizont 667: A törvény szövege a homoszexualitást ti és minden arra utaló viselkedést, ideértve a tájékoztatást is, betilt.

Serény Vélemény 2021.06.18. 12:16:20

"Egy, az elmúlt években Nyugat-Európában élő és dolgozó szakember a Heteknek beszámolt arról, hogy miként fordul át szinte észrevétlenül az általános iskolás korú diákok szexuális felvilágosítása az LMBTQ+ ideológia népszerűsítésébe.

„A kezdetben mindössze néhány tanórát igénybe vevő foglalkozás az elmúlt két-három évben többnapos programmá nőtte ki magát, homoszexualitásról szóló filmekkel, előadásokkal, külsős „szakértők” bevonásával, transznemű előadókkal.

Az iskolában, ahol dolgoztam, ez úgy nézett ki, hogy a szülők kaptak egy levelet az osztályfőnöktől, amelyben kiválaszthatták, hogy gyermekük részt vesz a foglalkozásokon, vagy további kérdéseik vannak az osztályfőnökhöz. Olyan opció, hogy gyermekük nem vesz részt, nem volt. A tanár ki is hangsúlyozta, hogy a program kötelező, és akinek ez nem tetszik, annak a szülei keressék bátran, de ez itt Európa, ezek az értékeink, tessék integrálódni (mivel az osztályban több bevándorló, muszlim gyermek is jelen volt, akiknek nem tetszett a gondolat, hogy csókolózó fiúkat lássanak a képernyőn). Hogy mi lett a vége? Az, hogy mindenki ott volt. Senki nem merte otthon tartani a gyerekét, és az osztály hallgatta, ahogy a tanár fennhangon hirdeti, hogy a homoszexualitás szép és jó, és amúgy sem kell ennyi idősen senkinek sem eldönteni, hogy kihez vonzódik, vagy mi a neme.

Egy másik intézményben dolgozó kollégám arról számolt be, hogy egy transznemű meghívott előadó egyenként bemutatkozott az ötödikes diákoknak és udvariasan megkérdezte, hogyan szabad szólítania őket. A kérdés hallatán a gyerekek zavartan pislogtak, mire ő készségesen elmagyarázta, hogy attól, hogy valakinek a teste fiú vagy lány, ő még nem biztos, hogy az és teljesen rendben van, ha ezt jelzi a többiek felé.
"

Érted haver, vagy nem érted?

waddy 2021.06.18. 12:34:33

@Serény Vélemény: Értem. Arra gondolsz, hogy ha egy ember az iskolában szabadon beszélget a diákokkal és esetleg kifejti, hogy az általa képviselt nézet,életforma szép, akkor az nem helyes.
Számos iskolában kötelező a hitoktatás, hiába szeretnéd "csak úgy" odajáratnod a gyerekedet - mert pl. jóhírű, színvonalas gimnázium - , nem menekülhetsz a vallásos agymosás elől.
Ezt meg remélem te érted!

Serény Vélemény 2021.06.18. 12:53:38

@waddy: "Számos iskolában kötelező a hitoktatás"
Számos iskolában meg nem kötelező.
És? Akkor mi van? Ha valaki nem akarja, hogy vallásosan agymosott legyen, akkor az nem foglalkozik a témával és kész. Ha valaki nem akarja, hogy a gyereke vallásos agymosott legyen, akkor keres magának egy iskolát, ahol nem kötelező a hittan.

waddy 2021.06.18. 13:07:28

@Serény Vélemény: Így van. Aki pedig nem a Hetekben ismertetett iskolába akart járni, az máshova jár. És kész.

kunzoo 2021.06.18. 13:08:42

@Serény Vélemény:
Ez nem egészen igaz. Kisebb településeken előfordul hogy csak egyházi iskola van.

morph on deer 2021.06.18. 13:26:08

@ulpius66:
” A kormány megvédi a buziktól a gyermekeinket!!!!!!!”

Hogy nehogy elhappolják őket a pedofilok elől?
És ha a gyereked a buzi, akkor mi történik?
Rosszabb hírem is van: mi van, ha a több gyereked közül az egyik buzi?

Vagy azt gyorsan el kell küldeni Brüsszelbe diplomatának, vagy a sandhursti katonai akadémiára, (Royal Military Academy Sandhurst) hogy ne legyen szem előtt?

Serény Vélemény 2021.06.18. 13:36:57

@Bébi fészek: Ja, nyilván kitalálták az egész sztorit is. Meg az x kromoszómát is. Meg az y-ont.

Emmett Brown 2021.06.18. 13:47:00

@Serény Vélemény: Ettől függetlenül a dolog létezik, lesznek homár és leszbikus középiskolások, sőt olyanok is, akik bizony sokkal jobban éreznék magukat, ha nem lenne kőbe vésve a születési nem.

Boar. 2021.06.18. 13:51:42

@ulpius66: Téged viszont senki nem fog megvédeni.
Egyszer rádrúgják az ajtót, kirángatnak és felhúznak az első lámpaoszlopra.
A mocskos pofádért.

Serény Vélemény 2021.06.18. 13:53:42

@Emmett Brown: BIztos is. Meg az y kromoszóma is egy fajta társadalmi konstrukció. Bármi is van a biosztankönybenerrő' leírva, az nem igaz.

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:14:58

@Bébi fészek: ÉN olyat sose mondtam, hogy az emberi sejtekben - minden ember minden szöveti sejtjében - van 22 pár úgynevezett testi kromoszóma, és kettő úgynevezett ivari kromoszóma...
Valamit félreértesz!
REMÉLEM ezt a kromoszómás hülyeséget te sem tartod tudományos ténynek!

Mert ha igen, akkor szélsőségesen homofób vagy!

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:20:16

@mіdnight coder: Matyika, nagyjából ennyire vagy képes. Semmi érv, semmi gondolat, csak üres floodolás.

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:28:21

@mіdnight coder:
www.hetek.hu/cikkek/belfold/2021junius/torvennyel-vetnek-gatat-a-genderp-ropagandanak

Olvasd el, ha annyira érdekel...

"De miért nem ezt tiltja be Orbán?! Miért nem ettől, az igazi veszélytől védi meg a gyerekeket? Miért ilyen idióta ez az Orbán?!"

Lehet, hogy több, mint kettő egész nyolc tized millió magyar választopolgár nem azért választotta meg, mert a papokban látja a veszélyt, hanem azért mert valami másban?

jookovacs 2021.06.18. 14:31:48

El kell olvasni a törvény!
Egyszerű az üzenet, menjetek a gyerekek közeléből!
Távolabb!
Még távolabb!

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:40:37

@mіdnight coder: "hetek szerkesztőségét be kell vinni!"
Úgy érted: lágerbe?
ö... izé, most én vagyok a náci, vagy te?

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:43:20

@mіdnight coder: Képviseleti demokrácia. Nem közvetlen, hanem a demokratikus módon megválasztott, úgynevezett "képviselők" által valósul meg.
A budapestiek pl. megválasztottak valakit főpolgármesternek. Nem a dugókra és a közlekedési káoszra szavaztak.
Az más kérdés, hogy az illető ennyit tud, erre képes...

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:46:21

@mіdnight coder: Érdekes, az én gyerekeim közelébe sem mentek pedofil papok. Egyrészt katolikus papok sem, másrészt még ha mentek volna is, nem hagytam volna, hogy pedofilok legyenek. Tudom, hogy ez a haladárok szemében bűn, de én egy pedofilnak se hagynám, hogy a gyerekeim közelébe kerüljenek.

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:47:10

@mіdnight coder: "a valóság az, hogy Magyarországon kötelezően választható módon csak a pedofil papok indoktrinálhatják a gyerekeket. hála Orbán egyházállami diktatúrájának."

"Orbán. ő hozta azt a törvényt, amely szerint a fake new terjesztése bűncselekmény. nagyon beszoptad, te kis náci, iszonyat idióta vagy."

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:53:04

@mіdnight coder: "a valóság az, hogy Magyarországon kötelezően választható módon csak a pedofil papok indoktrinálhatják a gyerekeket. hála Orbán egyházállami diktatúrájának."

"Orbán. ő hozta azt a törvényt, amely szerint a fake new terjesztése bűncselekmény. nagyon beszoptad, te kis náci, iszonyat idióta vagy."

Serény Vélemény 2021.06.18. 14:54:22

@mіdnight coder: Matyi! Tök jó veled beszélgetni, egészen élvezem! :)

Emmett Brown 2021.06.18. 15:03:38

@Serény Vélemény: aki ekkora szalmabábbal indít, azt nem lehet semmilyen szinten komolyan venni.

Serény Vélemény 2021.06.18. 15:13:01

@Emmett Brown: "akik bizony sokkal jobban éreznék magukat, ha nem lenne kőbe vésve a születési nem."

Igazad van, a "születési nem" nincs kőbe vésve. Mert ha bele lenne vésve a kőbe, akkor lennének olyan ember egyedek, akiknek az összes sejtjében vannak y kromoszómák. De ilyenek nincsenek, ezért lehet a biológiai nemüket össze-meg vissza tekergetni.

Emmett Brown 2021.06.18. 15:26:58

@Serény Vélemény: ebből ki is akarsz hozni valamit? vagy csak a "kromoszóma" volt a tegnap megtanult új szavad, és próbálod minél gyakrabban mondatba foglalni, hogy ne felejtsd el hamar?

Ekrü 2021.06.18. 17:27:35

Talán nem ártana ,ha egy-két ellenzéki uszító elolvasná és értelmezné a szóban forgó törvényt.Nem a tájékoztatás van megtiltva ,hanem az érzékenyítés.Miért baj az ,ha egy reklám/film/sorozat elején feltüntetjük,hogy tartalmaz akár homoszexuális akár heteroszexuális tartalmat? Akkor talán mindenki eldönthetné,hogy mit néz.Nem pedig sunyi módon belecsempészni a filmekbe/sorozatokba vagy akár a mesékbe is.Ki a fene kíváncsi arra ,hogy Szapphó vagy Byron mi volt.A verseiről kéne tanulni nem pedig a szexuális irányultságaikról.

white999 2021.06.18. 17:37:44

@Serény Vélemény: Az egész abból indul ki hogy a gyökér buta tanulatlan emberek azt hiszik, hogy ha egy meleg ember beszélni kezd a homoszexualitásról attól már a védtelen hetero gyerekből rögtön meleg lesz. Mert az egész csak reklám kérdése? Nyilván. Ezen alapvetés miatt a kukába kellett dobni pár ezer éve kulturális hagyatékát. Valamint 18 as karikával a késő esti műsorsávba űzni amúgy remek filmeket. Már csak az a kérdés, hogy Szájerről és társairól be lehet-e számolni a hírműsorokban. Amúgy hogy hogy nem lett buzi Orbán ennek hatására? Hiszen szoros kapcsolatban volt éveken keresztül egy buzival. Persze az is lehet hogy ettől lett ilyen a jellemfejlődése és akkor teljesen helytálló a törvényjavaslat. Ez esetben egy látens buzi vezeti az országot ami ellen tiltakozni kellene azoknak akiknek tetszik a törvény.

white999 2021.06.18. 17:51:47

@Ekrü: Nem tom feltünt-e, hogy a dalszövegek és filmek 95%-ban van vagy hetero vagy meleg szál. Jó kérdés hogy miért. Talán mert a kutya nem kíváncsi olyanra amiben nincs. Voltak próbálkozások annak idején hogy drámát forgatnak Tyimofejről, hogy sikerül -e a traktorgyárban megdönteni a termelési verseny múlt havi 210%os csúcsát, de kirendelt nézőkön kívül senkit nem érdekelt. Ha kiveszed a szexet, szerelmet szexualitást a művekből akkor nem marad semmi. Az, hogy a filmek egy részébe beleteszik még belefér amikor a társadalom kb 10%-át érinti a kérdés. Ha a filmek 90%-a melegekről szólna az már tényleg zavaró lenne. Ezzel a törvénnyel egy nagyot léptünk a középkor felé, ahol a gyereket a gólya hozza, a szex minden formája szégyenletes és a nők hordjanak bokát takaró ruhákat. Valamint üdvös lenne ha a szex csak gyereknemzésre szolgálna.

hümhüm 2021.06.18. 18:24:15

@mіdnight coder:
"
440 MILLIÁRD PÉNZT VISZNEK, TE HAZUG FIDESZKÖCSÖG! ENNYIT LOP NEKIK ORBÁN. Ennyiből 10 millió menekültet egész életében el lehetett volna tartani, te kis mongolFidióta elmebeteg! "
Hö-hö-hö... legfeljebb 2 hétig, te ökör. 10 millió ember esetén 44000.-Ft jut fejenként, úgy el is fogy a 440 milliárd...
Erős vagy fröcsögésben, de gyenge a számtanban.

hümhüm 2021.06.18. 18:29:11

A tisztelt poszter és a kommentelők elolvasták egyáltalán a poszt tárgyát képező "melegellenes pedofiltörvényt"? (ami egyébként 4 vagy 5 törvény módosítása...)
Ha nem, akkor olvassátok el, és kérlek benneteket, hogy ugyan már, idézzetek olyan szövegrészt, amely LMBTQ emberek ellen szól, vagy megbélyegzi, kirekeszti őket a társadalomból, munkahelyről, mindennaoos jogaik gyakorlásából stb...
Nos?

horrorpornó bábszínház 2021.06.18. 19:27:09

LMBTQIZWXY = buzi, csak körülmagyarázva.

horrorpornó bábszínház 2021.06.18. 19:36:29

@ulpius66:
Akkor mostantól be van tiltva a himnusz is, mert Kölcsey buzi volt?

Ekrü 2021.06.18. 20:11:45

@white999: Nem tudom miért lenne az baj ha feltüntetnék a reklámok/filmek és egyebek esetében,hogy azok heteró vagy homoszexuális tartalommal bírnak.Pld ha heteró akkor a korhatár karika egyszínű lenne ,ha pedig LMBTQmiafene akkor pedig a korhatár karika szivárványszínű.Félreértés ne legyen ,nem azzal van a baj,hogy egy filmben szerepel meleg szereplő.Az volt a Szex és New Yorkban is és semmi baj vele.De azt elég sunyi dolognak tartom,hogy nézek egy filmet/sorozatot és egyszer csak a képembe tolják,hogy két pasi premier plánban szeretkezik egymással.(Megtörtént eset,nem is olyan rég)Nos erre heteró nőként nem vagyok kíváncsi.Gondolom ez fordítva is igaz,akkor meg miért kéne nézni?
Ami pedig a gyermekeket illeti, a szülőknek joguk van tájékoztatást kapni arról,hogy ha leültetik a gyermeket a TV elé ott a gyermek milyen tartalommal találkozhat.

waddy 2021.06.18. 20:47:43

Az eredeti bejegyzéshez van kedvetek hozzászólni?

ulpius66 2021.06.18. 21:04:34

@waddy:

Nyilván több tucat hozzászólás lenne, ha lennél szíves és kibasznád innen azt a vadbarom Berendel Matyikát........

Ekrü 2021.06.18. 21:27:53

@mіdnight coder:
"Engem meg kurvára nem érdekelnek a vallásos témák, követelem, hogy ha egy filmben keresztény téma szerepel, akkor tegyék ki egy imádkozó sáska logóját! Ellenben a muszlim témánál ezt nem kell kitenni."-Na látod ,pont ez a különbség kettőnk között.Én ugyanis nem diszkriminálnék,hanem megjelölném a heteró és a meleg tartalmú műsorokat is,hogy tudjon választani ki-ki ízlése szerint.Ellentétben veled aki kivételeznél az egyik vallással a másik rovására.Akkor ki is itt a kirekesztő?

házsárt 2021.06.18. 21:32:03

@waddy: Soha nincs kedvük, kizárólag egymást csesztetik bárhol, bármivel, bármiért. Legalább viccesek lennének... :)

kárárámaispj 2021.06.18. 23:24:14

@hümhüm: Dehogy olvasták. Hihetetlen, hogy folyamatosan azon nyígnak, hogy mennyire buziellenes dolog, hogy gyereknek nem lehet ilyen tartalmat nyomatni.

kárárámaispj 2021.06.18. 23:28:24

@waddy: Nos, nekem van kedvem.
Szóval van egy törvény, ami megtiltja azt, hogy homokos propagandát nyomassanak 18 év alattiaknak. Akkor itt mi a gonoszság, miért kell elmagyarázni, hogy mindenki a pokolra jut?
Fordítsuk meg. Eddig tényleg volt igény arra a melegek részéről, hogy nyomathassák a buzitartalmat a gyerekeknek? Erről mikor kérdeztek meg bárkit is?
Csak hogy maradjunk a törvénynél, és nem a kitalált hülyeségeknél. Művek és reklámok. Tehát, ha anyuka otthon elmeséli a gyereknek, hogy vannak bizony buzik, az nem törvénysértés.
Szóval. Miért világvége, hogy 18 év alattiakat ki kell hagyni mostantól?

kárárámaispj 2021.06.18. 23:40:45

@horrorpornó bábszínház:
"Akkor mostantól be van tiltva a himnusz is, mert Kölcsey buzi volt?"
A törvény melyik paragrafusa mondja, hogy homokos alkotó művét nem lehet bemutatni? Nyilván olvastad, mondd már meg.

kárárámaispj 2021.06.19. 00:58:23

@mіdnight coder: A Himnusz melyik része is népszerűsíti a buzulást?
Mondjuk pont jótól kérdezem, te nem nagyon vagy járatos az ilyen művekben, Arany meg Kölcsey...

kunzoo 2021.06.19. 08:49:59

@mіdnight coder:
Móric Zsigmond zsidókról szóló írását sem oktatják az iskolában, nagy antiszemitának tűnik az író. Tehát nem lenne példa nélküli ha egy író bizonyos írásait népszerűsítik, másokat meg nem.

Regelek 2021.06.19. 09:19:19

Hogy van az, hogy megint egyedül a Fideszeseknek vannak érveik? Mondjuk nyerték is a vitát, szépen meg lett cáfolva megint a cikk libsi hazugsággyár.

kárárámaispj 2021.06.19. 09:38:15

@mіdnight coder: A másik neveden a horrorpornóson ugattál, hogy a Himnuszt betiltják.
Amikor rákérdeztem, hogy a törvény melyik része tiltja homokos által írt mű bemutatását, akkor elkezdtél ugatni, hogy Kölcsey homo volt, és vannak művei amik arról szólnak.
Nos, mi a fasznak hoztad ide a Himnuszt? Azon kívül, hogy ugathassál? Egy hazug szociopata vagy.

kárárámaispj 2021.06.19. 09:39:48

@mіdnight coder: "Engem is kirúgna a cégem, ha egy napilapban hasonló nyilatkozatokat tennék."
Te konkrétan ugye munkanélküli vagy, tehát ez a veszély nem fenyeget. Egyébként nincs az a cég ami ne baszna ki, ha megtudnák, hogy mit művelsz a neten.

Serény Vélemény 2021.06.19. 10:28:34

@waddy: ha eddig nem tűnt fel, akkor nem is érdemes, hogy megtudd. (mindight coder) de nem azért kéne elzavarni minden közösségi felületről, mert elmebeteg, hanem mert nicktolvaj. Ellopta az igazi m coder nicket.

birka menet 2021.06.19. 11:01:17

@Ekrü: "Nem tudom miért lenne az baj ha feltüntetnék a reklámok/filmek és egyebek esetében,hogy azok heteró vagy homoszexuális tartalommal bírnak"

A filmeknél pont hogy arra szolgálnak az amúgy mindenki által joggal leszart 12-es stb karikák, hogy feltételezik, hogy abban az életkorban már csak van fogalmad azokról a dolgokról amik benne vannak és nem fogsz bégetni azon hogy jaj miket produkál az élet!
A reklám olyan rövid, hogy ott valszeg fel se fognád ha pl. buziság (magyarul a született és megváltozhatatlan sokféleség) szerepel benne.

A nagyokoskodásodból meg csak egy következtetést lehet levonni: valójában IQ mérésre kellene küldeni mindenkit, aki a 21. században alávalóbbnak tekint embereket, akiknek olyan külső meg belső genetikai tulajdonságaik vannak, amin nem tud változtatni, de ezzel önmagában nem is ártanak senkinek. Aztán mindegyikőtök olyan programcsomagot kapna, amire az IQ szintje feljogosítja. Így a homofób, extrém gyülöködö rodney2 félék max. csak időjárás jelentési program csatornákat kaphatnának meg.

birka menet 2021.06.19. 11:03:34

@Serény Vélemény: "Ellopta az igazi m coder nicket"

A náci és gyakorlatilag az élet szinte minden társadalmi, gazdasági kérdésében mélysötét m coder valójában örülhetne, hogy ezzel reputáció javítás történt vele.

waddy 2021.06.19. 12:06:13

@kárárámaispj: Maga a tény, hogy egy életformát összekapcsolnak a pedofíliával, önmagában elegendő, hogy az illetők pokolra jussanak.

waddy 2021.06.19. 12:42:58

Leírok néhány - a bejegyzésemhez kapcsolódó - állítást, ha valakinek van kedve érvelni mellettük vagy ellenük, rajta!
1. a tanszabadság elvét sérti minden hatalmi beavatkozás.
2. a sajtószabadság elvét sérti minden hatalmi beavatkozás.
3. Lehetséges törvénykezéssel ezekbe beavatkozni, de csak a politikán kívülről érkező (szakmai) kritika, vagy népszavazás útján.
4. Nemi identitásunk nem szabad választás eredménye: ha a törvény azért büntet, mert az vagyok, aki vagyok, az gonosz törvény.
5. A kockahas, az epilálás, a mellplasztika, a hajfestés, a teljes smink-készlet szintén a nemi identitás változására vagy javítására szolgál. Az öltönyös nő illetve a kosztümös férfi ugyanez a kategória.

kunzoo 2021.06.19. 12:46:12

@mіdnight coder:
Arra akartam rámutatni hogy egy író írásai között eddig is válogattak. Emiatt nem jó megközelítés az hogy "úristen! mostanatól lesznek olyan írók, akiknek bizonyos írásait nem lehet bemutatni" valójában eddig is voltak.
Ha már Wass Albert: az a baj vele hogy antiszemita. Móricnál miért nem baj?

kunzoo 2021.06.19. 12:57:07

@waddy:
Nehéz kérdések. Van amikor be kell avatkozni. Láttam egy dokufilmet arról, micsoda extém dolog lehet a teljes tanszabadság. Arról dumált a tanár, hogy a fosszíliák azért vannak a földben hogy isten próbára tegye a hitüket.
Szóval teljes tanszabadság nem lehet, amit most a fidesz csinál, az a másik véglet.

waddy 2021.06.19. 13:27:08

@kunzoo: Ezt az illető tanár földrajzórán vagy filozófiaórán állította. mert fontos a kontextus is.

kunzoo 2021.06.19. 14:37:59

@waddy:
Valami adventista egyházi suli volt, szerencsére nem nálunk. Evolúciótagadó suli. Egy egész közösség működtette, mondhatjuk párhuzamos társadalomnak is.

kunzoo 2021.06.19. 14:39:02

@waddy:
A szakmai kritika is politikai kritika.

waddy 2021.06.19. 14:59:17

@kunzoo: Vegyünk egy példát. Azt mondom: az iskola ne legyen terepe semmiféle kirekesztő ideológiának. Ez politikai szándék szerinted?

hümhüm 2021.06.19. 15:46:09

@mіdnight coder: Te teljesen hülye vagy, bár ezt már régóta mindenki tudja. Nem tudsz helyesen szöveget értelmezni. Sem az én kommentemét, sem az idézett jogszabályét.
Fuss neki ismét.

Billy Hill 2021.06.19. 15:57:50

@hümhüm: "Erős vagy fröcsögésben, de gyenge a számtanban." Ezért is az eredeti nickje a RatyiMatyinak az, hogy math0. Úgymint: matekból nulla. :-)

pragmatika 2021.06.19. 20:21:17

"És nemcsak azért, mert ez az áporodott, feudális, korlátolt szemlélet egyszerre nevetséges és felháborító."

Az a szemlélet az evolúció által kifejlődött alap nemi attitűdök leirata.
Az evolúció alapja ugyanis a reprodukció útján történő fajfenntartás.

És itt jön az én véleményem. A homoszexualitás egy betegség, mivel ha eltekintünk attól, hogy most már mesterséges megtermékenyítés útján is lehet gyereke egy homoszexuális embernek, alapból a rendellenes szexuális orientáció, evolúciós szempontból szelektáló tényező.
És mint ilyen, bizony a meddőséghez hasonlóan betegségnek tekinthető. Mondom ezt annak dacára, hogy "hivatalosan" már nem számít annak.

Abban azonban egyetérthetünk a cikkíróval, hogy nem vagyunk egyformák. Lehetnek közöttünk olyanok, akik könnyen befolyásolhatók, a szexuális orientációt illetően. De miért kéne ezeket a bizonytalan embereket, már gyerek korukban egy egészségtelen irányba terelni?

eßemfaßom meg áll 2021.06.19. 21:10:44

@waddy: "A törvény szövege a homoszexualitást ti és minden arra utaló viselkedést, ideértve a tájékoztatást is, betilt."

Komolyan kérdezem, miért jó hazudni?

pragmatika 2021.06.19. 21:18:37

@mіdnight coder:

"a rövidlátóság egy betegség. mégis szabad szemüveget reklámozni."

Ahogy nyilván azt is szabadna reklámozni, ha valamilyen gyógyszert kidolgoznának, az egészséges szexuális orientáció érvényesülésének elősegítésére.

De nyilván tiltva kéne hogy legyen, (ahogy pl. a kábítószer is tiltva van) olyan tudatmódosítók forgalmazása, amely az egészségtelen szexuális magatartást serkenti.
Vagy, hogy visszatérjünk a szem problémákra, tiltva is van, (vagy tiltva is kéne hogy legyen) olyan fényforrások alkalmazása, amelyek a látást rontják.

Sejtésem beigazolódott. Agyatlan kis troll vagy, még saját magadat is t.kön lövöd. Ez a szemüveg példád, erős öngól volt.

birka menet 2021.06.19. 23:34:44

@pragmatika:

Te nagyon hülye vagy haver. Kitalálsz magadnak egy antitudományos baromságot, miszeint a homokosság betegség (az persze már meghaladja a képességeidet, hogy diagnosztikát adjál, hogy mi a lófütyi a kórokozója neki), majd aztán a saját baromságoddal szépen elvitatkozol, továbbfejleszred a még nagyobb baromságomba. Kérdezz már meg egy homokost, hogy működik ez a dolog. Na meg azt is, hogy mivel ez a dolog a környezetére semmi ártalommal nincs, vajon úgy érzik-e, hogy nekik kezeltetniük kellene-e magukat, ha egyáltalán létezne egy genetikai kódot megváltozrató gyógyszer.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.20. 08:46:36

"ennek az aljas, ostoba és gonosz társaságnak csakugyan kétharmada van Magyarországon"
Pontosítanék: a parlamentben kétharmados birkatöbbségük van egy elcsalt választás következtében, Magyarországon azonban nemhogy kétharmaduk de még szimpla többségük sincs ezeknek a férgeknek. A két és félmillió fideszbirkákra szavazó ember egy töpörödött kisebbség, az összlakosság mindössze negyede. De mivel a határontúliak is szavazhatnak valami elmeroggyant kretén fidesztörvény alapján, a tizenhatmillió összmagyarnak a kétésfélmillió még az ötöde sincs.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.20. 08:50:11

Egy szűk kisebbség által megválasztott pár fideszfaszkalap uralkodik ma az országban, mint annak idején a földesurak a jobbágyok felett. Meddig tűr a nép? - kérdezem Petőfi után szabadon.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.20. 09:01:13

Ma úgy néz ki a parlamenti patkó, hogy a csuti törpeführer kiválasztott 134 bátortalan bégető birkát, akiknek jó hosszú volt a nyelve, kellően enyves a keze és szaros a segge, azokat a többi birkájával megszavaztatta, majd a parlamentben kézivezérléssel, droidokként irányítja. Ezek még a saját halálos ítéletüket is megszavaznák führerük kedvéért. Annyi közük van a választóik képviseletéhez, mint egy hangyának az oroszlánhoz. Szarnak a választóik képviseletére, amiért a fizetésüket kapják, tulajdonképpen minden rezdülésükkel führerük seggét nyalják.

kvadrillio 2021.06.20. 10:19:41

csakaszt nem értem, miért titkolják, hogy, tele vannak a kórházak sztrókos betegekkel ! 20 évesekkel is !!!
ÉN IS 8 NAPIG FEKÜDTEM A HONVÉDBAN ! SZTRÓKKAL !!!% NEM KÍVÁNOM SENKINEK, AMIT ÁTÉLTEM !!! KÖSZIKE KARIKÓ !!!!! MÉG KERESGÉLEM A SZAVAKAT NÉHA.-NÉHA, DE REMÉLEM HAMAROSAN TÚLJUTOK A NEHEZÉN !!!! A NEUROLÓGIA EGY KURVÁRA GYOGYÓS T
ÁRSASÁG !!! KOMOLYAN MÉLYSÉGESEN SÉRÜLT ORVOSOK ÉS ÁPOLÓK
GYÜLEKEZETE !!!

ISZONYÚ ÉLMÉNY VOLT !

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.06.20. 15:58:03

@mіdnight coder:

"Ti is vinnyogtatok volna, ha Gyurcsányék olyan törvényt hoznak, ami mondjuk Wass Albertet kitiltotta volna az oktatásból. "

Miért tiltottak volna ki egy Baumgarten-díjast az oktatásból?

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.20. 15:59:32

@mіdnight coder: "Az nem demokratikus, szabad ország, ahol a miniFührer tiltat be bizonyos könyvek oktatását. Ti is vinnyogtatok volna, ha Gyurcsányék olyan törvényt hoznak, ami mondjuk Wass Albertet kitiltotta volna az oktatásból. Pedig a náci irodalom oktatásának mellőzése helyes dolog, csak jobb, ha ezt a tanárok döntik el, és nem fentről döntik el." - ebben egyetértünk.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.20. 16:00:34

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azért Vass Albertnek voltak kemény zsidó ellenes, náci hangvételű írásai.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.20. 19:35:38

@mіdnight coder: Zöldi László újságíró, nem vallja magát informatikusnak. neki elnézhető hogy nem tud egymástól nickeket megkülönböztetni. Te meg simán hülye vagy. :-)) De csak nyomjad a Lencsést!
Csak röhögök innen a SZTAKI pincéjéből a sportkommunikátori diplomámmal. :-))

aláírás: az igazi Lencsés István :-))

élhetetlen 2021.06.20. 21:31:35

@Ekrü: „Nem a tájékoztatás van megtiltva ,hanem az érzékenyítés”. Wiki: „Érzékenyítésnek nevezhetjük mindazt a tudatos vagy tudattalan, tervezett vagy spontán befolyásolást, nevelést, mely attitűdalakító hatásával odafigyelésre, empátiára és a „normálistól”, a megszokottól való eltérés elfogadására nevel.”. Tényleg borzasztó lenne, ha arra nevelnék a gyerekeket, hogy azért, mert valaki más, mint ők, attól még nem kell kiközösíteni, megalázni, leköpni. Ezt tényleg tiltani kell.

PomberMaci 2021.06.20. 21:49:40

Tehát még mindig nem ment át a romkocsmás ratyiknak, hogy ez a törvény mindössze arról szól, hogy a buzerancia különféle képviselői kotródjanak el a gyerekeinktől, ne ők világosítsák fel őket és különösképp menjenek a picsába az érzékenyítéseikkel.
Szóval senkit nem érdekel, hogy miként recskáznak egymásra, de az iskolákból óvodákból kotródjanak ki, még a közelébe se menjenek.

Mindössze erről szól a törvény.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.20. 22:13:32

@mіdnight coder: Látom teljesem belém szerelmesedtél. :-)) Elég egy kommentet írnom és itt őrjöngsz majd két és fél órát. Ááááá... nem is vagy blogfüggő! :-)) Az orrodnál fogva vezetlek.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.06.20. 22:19:19

@pincébezuhanási tudományok doktora:

Ahogy Móricznak is:

"Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket. Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt. Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt. Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej."

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.06.20. 23:00:05

Nyugi gyerekek. Gyuri bácsiék már dolgoznak a szivárványos stadion engedélyezésén. Szerdára meglesz..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.06.20. 23:10:22

@mіdnight coder: Meleg aktivisták se rontsák meg a gyerekeket abnormális beteges aberrációikkal.

birka menet 2021.06.21. 00:30:07

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Mondd már meg te fidessbirka, hogy miért pont te rinyálsz itt a legjobban a buzik ellen, aki egész életedben orbán f.rkát szopod?

birka menet 2021.06.21. 00:33:22

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Na, ha szivárványos lesz a stadion, akkor szájerrel az élén csak úgy tódulni fognak be a fidesses nagykutyák meg államtitkárok, ahogy azt amúgyis tudják róluk, csak kifele nem szabad róluk beszélni.

birka menet 2021.06.21. 00:41:03

@PomberMaci:

Kathie Perry Budapesten forgatta a Firework videóját, amivel nem kevés PR-t csinált Magyarországnak. Komolyan, hülyére röhögöm magam rajtatok féleszű fidessbirkákon, hogy ezt a videót éppenséggel Magyarországon ezennel betiltják. Mivel van benne egy darab másodperc, amikor két homokos fiú megcsókolja egymást.

Igen, ti, meg az orbán gazdátok pontosan ekkora hülyék vagytok.

élhetetlen 2021.06.21. 01:32:25

@PomberMaci: „Megismétlem, amit Ekrünek írtam: „Érzékenyítésnek nevezhetjük mindazt a tudatos vagy tudattalan, tervezett vagy spontán befolyásolást, nevelést, mely attitűdalakító hatásával odafigyelésre, empátiára és a „normálistól”, a megszokottól való eltérés elfogadására nevel.”. Tényleg borzasztó lenne, ha arra nevelnék a gyerekeket, hogy azért, mert valaki más, mint ők, attól még nem kell kiközösíteni, megalázni, leköpni. Ezt tényleg tiltani kell! „menjenek a picsába az érzékenyítéseikkel.”. Jogos, jók vagyunk mi így, idős nő leköpi a Hősök terén a néger stábtagot, egy másik leüvölti a villamosról a 12 éves félvér, magyar állampolgár kislányt, a harmadik rendőrt hív, mert a fodrásztól kijövő nő a fejére húzta a sálját, mert szemerkélt az eső, hogy itt egy migráncs, mert mi ilyen f@sza magyarok vagyunk, de a temetőbe is képesek rendőrt hívni, mert átjöttek a szomszéd faluból a rokonok. Hát nem. Itt születtem, magyar vagyok, de nem érzem, hogy ettől hülyének is kéne lennem, nem érzek semmi lelki közösséget a hozzád hasonlókkal.

élhetetlen 2021.06.21. 02:06:45

@Ekrü: Már csak szórakozom veled, mert komolyan venni az „érveidet” nem lehet. „Nem tudom miért lenne az baj ha feltüntetnék a reklámok/filmek és egyebek esetében,hogy azok heteró vagy homoszexuális tartalommal bírnak.”. Akár kontraproduktív is lehet. Átnézné egy tini a műsort, semmi érdekes, de, ha lát egy szivárványos karikát, akkor kíváncsi lesz, és megnézi. Itt 18 éves limit van, hogy mit nem érhet el a gyerek, és te komolyan gondolod, hogy egy 16 évest „leültetsz” a TV vagy az PC elé, és nem azt néz meg, amit akar?

élhetetlen 2021.06.21. 03:21:23

@mіdnight coder: Tudsz scriptet írni, ami kilöki sorozatban a kommenteket. Ettől zseniálisnak érzed magad. Én még csak nem is próbáltam, 25 évig nagygépen dolgoztam, egy országos rendszeren. Az utolsó 15 évem arról szólt, hogy este négy után írtam négy-öt módosító programot, amire nem sok időm volt, és legfeljebb két rekordon tudtam letesztelni, és ráengedtem az országos adatbázisra, tehát nagyon kellett figyelni.. Ha akkora IT-s vagy, akkor tudnod kell, nyelvtől függően, hogy ha egy end-if, vagy egy pont hiányzik, akkor a program elmegy legelni, és tönkre lehet tenni az országos adatbázist. Hogy miért volt erre szükség, mert egy árvíz, stb után, ha segíteni akarunk, akkor lenulláztuk a számlát azonnal ,hogy holnap már ne menjen ki. Tudtad volna ezt 15 éven keresztül csinálni? Nem. „mivel én tudok olyan scriptet írni, ami képes arra, amire ő képes, ezért az én IQ-m nyilván sokkal nagyobb. ugyanez igaz rád is,”. Vicc vagy, tudsz valamit, amit szinte minden webáruház, tehát több ezer szakember tud, és ettől érzed zseninek magadat. „a te IQ-d tehát szintén nem több, mint egy chatbot IQ-ja. az én IQ-m meg magasabb, mert én képes vagyok leprgogramozni egy chatbotot. az én chatbotom IQ-ja még magasabb, is mint a tied, mert az én chatbotom nem hülyeségít kommentel, mint te, hanem olyan értelmes véleményt, amit én fogalmaztam meg.”. És hol van a chatbotod probléma megoldó képessége, mert ahhoz kell az IQ. A te véleményed, amit a chatbotod, vagy scripted közvetít, azt mit old meg? Semmit. Olyan tudásodra vagy büszke, ami senkinek sem segít, de sok embert bosszant. Azt hiszem, eltévedtél a világban is, és a saját fejedben is.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.21. 06:55:57

@élhetetlen: Azt elfelejtetted hozzátenni, hogy egy internetről letölthető programról van szó. A csávó nem egy lángész, nem véletlenül volt rövid a pályafutása mind a Nokiánál, mind a SZTAKI-ban. A DK-ból is kirúgták. Az már jelent valamit, nem? :-))

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.06.21. 07:50:38

@midn: Hehehe.. kibasztak? Egy csomót melóztál hiába. Itt lested hátha figyelemre méltatlak, szorgosan válaszoltál bloggfüggőkém és most az egész az enyészeté. :-))

Regelek 2021.06.21. 11:14:34

@midn: téged nagyon faszra fognak húzni, libsikém. :D

waddy 2021.06.21. 12:57:49

Sajnálom, de egy troll szállta meg a blogot, és úgy intézte, hogy az ő kitiltásával minden komment eltűnt. Ha van kedvetek, írjatok bátran - sajnos van, akinek az ad örömet, ha elrontja mások örömét!

white999 2021.06.21. 16:51:11

@Ekrü: Ezzel semmi baj de eddig is volt 12 16 és 18 -as karika. Ha szex vagy erőszak, akkor tökmindegy, hogy az milyen. A túl a barátságon az úgy szól két meleg cowboyról, hogy semmi testiség nincs benne. Akkor az milyen kategória lesz? Ha ugyanez egy cowgirl és cowboy között zajlik testiség nélkül, akkor az is korhatáros, vagy az sem? Mert akkor nem lehet 11 előtt leadni semmit a tv ben, max politikai vitaműsort hosszú szoknyás fideszesekkel.a A szexet meg hagyjuk ma hanyatló nyugat ópiumának.Pont ez mutatja, hogy sikerült ismét egy idióta törvényt hozni aminek nem a szellemisége a lényeg hanem ismét a kretténnek a választás és a választási célcsoport számít a többi le van szarva. Ha te pedig elhiszed, hogy ennek van mélyebb értelme és amiket te említettél a sajnálattal közlöm, hogy tévúton jársz, mert meglehetősen jóhiszemű vagy.

waddy 2021.06.22. 11:24:19

@jancsi_2: Miért nem törődsz bele, hogy nem szeretném, ha továbbra is hátráltatnád a blog működését? Annyi felület van, ahol kiélheted közlési vágyadat; kérlek, ide csak akkor gyere, ha érdemben és higgadtan szeretnél hozzászólni!

élhetetlen 2021.06.23. 22:43:35

@Regelek: „Hogy van az, hogy megint egyedül a Fideszeseknek vannak érveik?„. Mondjuk pl. úgy, hogy csak azokat az érveket veszed figyelembe, amik egyeznek a véleményeddel, a többi nem számít, tehát csak a Fideszeseknek vannak érveik, mert csak azt érted, a többi bonyolult neked. „Mondjuk nyerték is a vitát, szépen meg lett cáfolva megint a cikk libsi hazugsággyár.”. Egy példa. Fideszes azt mondja, hogy sem egy homónak, sem egy leszbinek nem lehet vér szerinti gyereke. Én, mint egyszerű civil, tudom, hogy lehet. Sok országban engedélyezik a béranyaságot, petesejt bank, spermabank igénybevételét, (te is utána nézhetsz, ha szellemi képességeid engedik). Nálunk törvény tiltja, nem a természet, hogy vér szerinti gyerekük lehessen. De, mivel a Fideszesek sem tudják, te sem tudod, hogy mi a valóság, ezért úgy érzed, a hülyeségetekkel megnyertétek a vitát. Szánalmas. Ettől még jöhetnek az ilyen törvények, 2/3-ad a parlamentben, a te szellemi képességeddel. Így jártunk.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2021.06.25. 15:46:39

@birka menet: Nyugi te kis aberrált szodomita, a pedoellenes törvény életbelépése után is fajtalankodhatsz felnőttekkel, csak a gyerekeket hagyjátok békén..
Szájert pedig kizárták a Fideszből, míg Gréczy a mai napig tagja a DK-nak. A Fidesz kiveti magából az aberráltakat, a DK nem, Ezért szimpatizálsz te is a Degeneráltak Közösségével.:)
süti beállítások módosítása