A Válasz Online-on megjelent egy írás a szabadságról és a nyugati civilizáció válságáról (szerző: Béndek Ábris). Ennek olvastán egy rádióállomás meghívta őt beszélgetni a témáról, s ennek során ő és beszélgetőtársai számos komoly, megfontolandó és elgondolkodtató állítást tettek.  

 A nyugati civilizáció ősképe a Bibliában, a Teremtés könyvében keresendő. Ádám és Éva evett a tudás fájáról, ezért észrevették, hogy mezítelenek, és felébredt bennük a bűntudat, majd a              kiűzetéssel megtanulták, hogy tetteiknek következményeik vannak és ezért felelősséget kell vállalniuk. Valamint innen ered a nyugati civilizáció fejlődésének sajátos kettőssége: mivel folyamatosan reflektál önmagára, állandóan meg akarja és meg is tudja haladni önmagát. Így váltotta föl a görög-római kultúrát a barbárság, a zsidóság kultúráját a kereszténység és így tovább. Ebből az önreflexióból következik az is, hogy a nyugati ember mindig meg akarja érteni a másik embert, s ez nagyon gyakran csap át öngyűlöletbe. Hosszú ideig ez a folyamatos önreflexió adta a Nyugat erejét, ma viszont a civilizációk összeütközésének korában ez a vonása okozza a gyöngességét. Így érkezünk el a jelenbe, ahol a liberális nyugati értékeket egyre szélesebb körben kezdik ki a különböző illiberális mozgalmak: a jobboldal az LMBTQ mozgalom felvállalását, a  baloldal a neoliberális gazdaságpolitikát bírálja. Konkrétan a gázai háború kapcsán, szerintük a humanizmus és a felvilágosodás eszméjében mélyen hívő nyugati ember egyszerűen nem tehet mást, mint hogy a palesztinokat támogatja, vagy maximum vívódik, hogy zsidó vagy palesztin gyerekeket ölni etikusabb. Egyre gyakoribbak az antiszemita tüntetések, három amerikai egyetem vezetőjét pedig beidézték, mert az egyetemen tapasztalható antiszemitizmus ellen nem léptek fel kellő határozottsággal.

Ezzel kapcsolatban egy roppant elgondolkodtató összehasonlítás is elhangzott: míg a nyugati keresztény ember Jézus vérző szívét látja maga előtt, addig az iszlám fundamentalisták Allah kardjára vetik tekintetüket. Újszerű megközelítés az is, hogy a túszejtéssel és saját népük pajzsként való használatával a Hamasz valójában a nyugati civilizáció értékeit valló Izraelt akarja barbár tettekre ösztönözni. Azt már én teszem hozzá, hogy az ókori szemet szemért, fogat fogért parancsa egy civilizációs vívmány (1 szemért 1 szemet), szemben a Jákob történetben olvasható tömeges bosszúval, amikor a pátriárka egyik lányán, Dinán esett sérelemet úgy torolta meg két fivére, hogy az adott város minden egyes tagját lemészárolta.

 A beszélgetés következő szakaszában az iszlámról fejtették ki véleményüket a beszélgetők. A nyugati civilizációval való összevetésből az derül ki, hogy a két civilizáció fejlődése számos ponton történelemileg eltér egymástól. A felvilágosodással együtt érkező racionalizmus, amely mára a nyugati ember természetes gondolkodási modelljévé vált, teljesen idegen az iszlám felfogástól. Másrészt, a kezdeti időszakban az iszlám nem volt erőszakos vallás: az akkor létrejött siita és szunnita irányzat Mohamed öröksége felett folytatott vitát, nyoma sem volt a mai ádáz politikai és vallási küzdelemnek. Az Európát egészen a 20 század elejéig meghódítva tartó oszmán birodalom rendkívül toleráns volt a területén élő más vallású népekkel. „Hódítsd meg és adóztasd meg őket”, ez volt a jelszó. 

A műsorban elhangzott néhány meghökkentő kijelentés is. Míg a nyugati civilizáció a hitet individualista kísérletként fogja föl - mindenki találja meg a saját hitét (világnézetét, nemét stb.), addig az iszlám közösséget a közös hit tartja össze. ( Számomra új volt az az információ, hogy Adolf Hitler egyetlen vallást tartott tiszteletre méltónak: az iszlámot ). Míg a keresztény egyház a világi hatalomtól függetlenül fejlődött, de idővel valóságos államalkotó szerepet vívott ki magának, addig az iszlám esetében ez a különállás soha nem létezett, ahogy igazán arab államok sem léteztek az első világháború végéig, amikor a győztesek vonalzóval meghúzták a különböző vallási alapú kalifátusok határát. Szemben azzal a közkeletű vélekedéssel, hogy az iszlám még nem érkezett el a vallási megújulás szándékához, a szerző szerint az iszlám fundamentalizmus valójában egyfajta lutheri reformáció, amely az elvilágiasodott, elcsökevényesedett iszlám hitet hivatott visszaterelni az egyetlen igazság, a szent könyv parancsainak világába.

A beszélgetés következő szakasza foglalkozott részletesen is a Válasz Online-on megjelent cikkel, vagyis azzal, hogy érték-e a szabadság. itt megint rengeteg okos gondolat hangzott el: egyrészt, hogy a szabadság csupán a nyugati civilizáció számára érték és még ott is megkérdőjelezhető, hiszen az amerikai szabadság teoretikusai, Jefferson és Washington rabszolgatartók voltak. Jó kérdés az is, hogy mennyi idős a szabadság, hiszen ha megint a felvilágosodás vagy akár a humanizmus előtti hosszú történelmi időszakra gondolunk, nem bizonyos, hogy egy jobbágy, egy rabszolga, egy nő, egy metoikosz sérelmesnek érezte a helyzetét. Ők olyan világban éltek, amelynek az általuk ismert keretei ezt a fajta életet biztosították a számukra, és amíg ez nem járt különösebb szenvedéssel, addig a szabadság gondolata nem valószínű, hogy megfordult a fejükben. Amennyiben pedig szenvedtek, akkor kérdés, hogy szabadok akartak-e lenni, vagy csupán arra vágytak, hogy a szenvedésük megszűnjön. További kérdés az is, hogy az istenhit valójában nem a szabadság egyfajta korlátozását jelenti-e, illetve hogy a szabadságot egyáltalán lehet-e korlátozni, például biztonságpolitikai okokból. Létezik vajon korlátlan szabadság, vagy szükség van bizonyos rendre, intézményekre, politikai keretre ahhoz, hogy a szabadság érvényre tudjon jutni?Rendkívül izgalmas gondolat az is, hogy az európai ember szabadsága valójában a közös élményben születik meg! A francia forradalom vagy a 48-as magyar szabadságharc kollektív élménye teremtette meg azt az érzést, amit  a résztvevők szabadságnak neveztek el.. És ha igaz az, hogy a globális kapitalizmus, a felvilágosult liberális gondolkodás csaknem érintetlenül hagyta a teljes mohamedán világot, akkor vajon értelmezhető-e az iszlám kultúrán belül ez a fogalom? Vagyis van-e szavuk a szabadságra, és ha van,  az úgy értendő-e, mint azt a nyugati ember érti?

 Végül arról beszéltek, hogy mi lehet a megoldás kulcsa. A cikk szerint a Nyugatnak konzervatív fordulatra van szüksége, vagyis meg kell találnia a saját értékeibe vetett hitét, föl kell számolnia az önreflexió veszélyes túlhajtásait, mint a woke-izmus,mert ez az illiberális felfogás irányába mozdítja el. És miután hibás az a tétel, hogy az egész világ ugyanabba az irányba fejlődik, és a globális kapitalizmus ezt a tévhitet erősíti, le kell számolni a demokrácia-exporttal, ami elindította azt az arab tavaszt, aminek a nemzetközi terrorizmus és a Hamasz gázai háborúja az egyik pusztító következménye.

 Mindezek után néhány gondolat bennem is felmerült. A szabadság, minden kételyével és ellentmondásával együtt valóban az egyik legfontosabb értékünk. De bizonyosan nem az egyetlen - és talán nem is a legfőbb vonása a nyugati civilizációnak. Az pedig, hogy miért nem lett világhódító ideológiává a szabadság, abban leli magyarázatát, hogy ez az ideológia a fehér ember, a férfi, a  gazdag, a hatalommal rendelkező ember szabadságát jelenti, mindenki más ki van zárva belőle. Az egész beszélgetés apropójául szolgáló gázai háború pedig számos egyéb kérdést is felvet. Egyrészt azt, hogy melyik narratívát tartjuk elsődlegesnek. Vagyis hogy hol vesszük fel a fonalat. Ki tette meg az első lépést az erőszak útján? Mindenki máshol állítja meg az időt, mindenki máshol kezdi mesélni a történetet, és ezért persze mindig mások lesznek a hősök és mások lesznek az áldozatok. Az egész kérdésnek talán a civilizációk összeütközése a magja, mert ez az a pont, ahol véget ér a töprengés, az egyrészt-másrészt gondolkodás, és állást kell foglalni. Mert ha azt mondjuk, hogy egyrészt a globális kapitalizmus olyannyira sarokba szorítja a harmadik világot, hogy onnan csak terrorizmus útján lehet kitörni, ezzel nem legitimálhatjuk a Világkereskedelmi Központ lerombolását. Attól, hogy a holokauszt után a megmaradt zsidóságnak a nemzetközi közvélemény, és a Népszövetség egy részben arabok által lakott területet jelölt ki, hogy végre saját hazájuk legyen, ez nem indokolja, hogy a magukat palesztinoknak nevező arabok több évtizedes népirtásba kezdjenek, sem pedig azt, ami most Gázában történik. Ha a nyugati civilizáció, amely sikeresen meghódította a világ nagy részét, nem tudja a befolyását kiterjeszteni az iszlám világra, de továbbra is hozzájárul, hogy a mértéktelen ipari, technológiai, katonai fejlesztés révén klímakatasztrófát idézzen elő, akkor nincs mit csodálkozni, hogy az ezt elszenvedő harmadik világ - és az ennek jelentős részét képező iszlám fundamentalizmus megindul Európa felé, hogy elfoglalja vagy elpusztítsa azt. És ebben a helyzetben nekünk nyugatiaknak vagy meg kell védenünk magunkat, vagy belátni, hogy a nyugati világ túlnőtt önmagán és át kell adja a helyét egy másik civilizációnak.

Van rá esély, hogy amint kimerülnek az olajkészletek,  az arab zsarolási potenciál, akárcsak a globális kapitalizmus egy új paradigma felé fog elmozdulni. De jó lenne ezt nem bevárni, hanem megtenni a kezdő lépést. Ez pedig nem valami múltba tekintő konzervatív fordulat, hanem – megengedem – egy utópisztikus változtatás: a Nyugat (és ez most jelentse Európát ) alakítson ki egy önálló, önellátó, a növekedést és fogyasztást visszafogó, szabad és biztonságos világot, ahol igenis érvényesülnek a nyugati civilizáció értékei!  Amerika legyen great again, Afrika tanuljon meg kínaiul, a gázaiakat meg fogadják be az arab országok.