Mesék a darálóból
2020. október 10. írta: waddy

Mesék a darálóból

 

Élt egyszer három férfi: Fanyűvő, Vasgyúró meg Kőmorzsoló. Együtt laktak az erdő mélyén egy kunyhóban. Együtt keltek, együtt dolgoztak, este együtt feküdtek. Egy szép napon beállított egy fiúcska, akit korábban egy fehér ló szoptatott. Másnap reggel hárman közülük fölkerekedtek és bementek az erdő mélyére. Csak Fanyűvő maradt otthon. Éppen a konyhában téblábolt, amikor megzörgették az ablakot. Ő kinyitotta, és belépett Hétszűnyű Koponyányimonyók. Se szó, se beszéd,derékon  kapta Fanyűvőt, a  hátára vágta, a bogrács levest a hasára öntötte és onnan a nyelvével mohón felnyalogatta. Másnap Vasgyúróval csinálta ugyanezt, harmadnap pedig Kőmorzsoló került sorra.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer hét, vertikálisan kihívásokkal küzdő LMBTQ bányász. Ezek is együtt laktak egy erdei házban. Egy szép napon egy kiskorú leány tévedt be hozzájuk. Attól kezdve nyolcan laktak együtt, amíg meg nem érkezett egy normális méretű férfi, aki aztán elcsábította és megrontotta szegény kislányt.

 Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak egyetlen fiacskája. Ennek a kisfiúnak, mikor a világra jött, egy kardhüvely volt az oldalán, s ahogy nőtt a fiú, úgy nőtt a kardhüvely is. Egyszer, amikor a fiú nagyobbra növekedett, kiment a kertbe, s amint ott járt-kelt, kipattant a földből egy kard. Fölkapja a fiú a kardot, belepróbálja a hüvelybe, s hát jól talál; éppen mintha belecsinálták volna.

Volt egyszer egy asztalosmester, Dzsepettó nevű. Ez egyszer talált egy fatuskót. Elhatározta hogy bábut farag belőle. Hanem a bábu igen csínytevőre sikerült, egyik hazugság a másikat érte - ezért aztán a mester megvarázsolta az orrát, és amikor Pinokkió lódított, az orra elkezdett nőni. Csak nőtt és nőtt, míg  a végén akkorára nőtt hogy... Na szóval jó nagyra nőtt.

Valamikor réges-régen, a messzi Amerikában élt egy rendes fehér család. Volt nekik egy kisfiúk, aki egy nap fölfedezte, hogy a birtok végiben, egy rozoga kalyibában lakik egy fekete bőrű öregember, bizonyos Rémusz nevezetű. Bekopogott az ajtón, az idős férfi jó szívvel fogadta és mesét mondott neki, A fehér szülők nem ellenezték a dolgot, s a kisfiú attól kezdve minden idejét az idős fekete férfi társaságában töltötte. 

Efféle rémtörténetek sajnos a mi hazánkban is megesnek. Úgy mondják hogy amikor a rendes, heteroszexuális szülők elküldték Tutajost nyaralni a berekbe, nem gondoltak arra, hogy ott egy mindenre elszánt pedofil vénember karmaiba kerülhet. Pedig ez történt! Amikor Tutajos ruhástul beleesett a tóba, a vén kéjenc Matula arra kényszerítette szegény ártatlan fiúcskát, hogy anyaszült meztelenre vetkőzve álldogáljon a tűz előtt, míg ő szemérmetlenül legeltette szemeit a fiú pucér testén.

Dérrel-Dúrral darálója

Élt egyszer egy kisleány, Dérrel-Dúrral Dóra nevű. Olyan volt, mint akármelyik vele egykorú gyerek. De volt néki egy furcsasága: ki nem állhatta a meséket. Egyre-másra kapta a szebbnél szebb meséskönyveket, de hiába! Ott hevertek szegény meséskönyvek a földön, borítójuk leszakítva, képeik összefirkálva, lapjaik megszaggatva. Amikor jóságos szülei kérdőre vonták, hogy hát akkor minek örülne igazán, Dérrel-Dúrral Dóra eltűnődött, majd kibökte:

- Egy igazi darálót szeretnék!

Lett ám nagy csudálkozás! Ilyet már ki es hallott? De nem volt mit tenni, a kisleány erőst megmakacsolta magát. Addig-addig, hogy a jó szülők befogták a pejkót a szekér elé és bekocsiztak a városba. Ott es az első szatócsboltba s kevés megtakarított pénzecskéjükön megvették a darálót.

Haj, de megörült Dérrel-Dúrral Dóra a vásárfiának! Üstöllést nekilátott s egyik undok meséskönyvet a másik után darálta le. Darált és darált napestig.

Darál azóta es, rendületlen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr5116234010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása