Ferenc pápa elég jó fej ahhoz, hogy odafigyeljünk, ha mond valamit. Így karácsony táján pedig hivatalból meg is kell szólalnia. Nyilván mondhatott volna bármit, ami méltó az ünnephez, szépet, emelkedettet - ő viszont úgy vélte: már megint helyesebb, ha elgondolkodtatót mond. Egyebek közt ezeket mondta:

“We are close to Christmas. There will be lights, there will be parties, bright trees, even Nativity scenes – all decked out – while the world continues to wage war. It’s all a charade. " Azaz: karácsony közeledtével fények, bulik, csillogó fák, sőt csicsás betlehemes jászlak köszöntenek ránk - míg a világ háborúba merül. Ez az egész csak  színjáték.

Legalábbis így jelent meg a sajtóban. Én a charade szónak egy másik jelentését ismertem: azt, ami hasonló az én nemzedékem által "most mutasd meg" játéknak nevezett mulatsághoz. Ennek  lényege, hogy az egyik csoport kitalál egy szót, szólást - vagy ahogy mi játszottuk anno: egy könyv- vagy filmcímet, és azt mutogatással megpróbálja "átküldeni" a másik csoportnak. Éjszakába nyúlóan játszottuk, váltakozó sikerrel. Sok múlott  azon, hogy ki mennyire érzékenyen, komplexen közelítette meg feladatát. Aztán vagy kitaláltuk egymás feladványait, vagy nem. A Zabriskie Point-ot el lehetett mutogatni a zab és a pont szavak  jelzésével, a többit meg a társaság képzelőerejére bízni, de el lehetett játszani a teljes filmet is - ki-ki igénye szerint közelítve a témához.

Ahogy az ünnephez is. Ki-ki eldöntheti, hogy villogó fény-füzérrel, netán színes lámpácskákkal díszíti fel a házát, és jászolt tesz ki a kirakatba, vagy meghitt csöndben figyeli a fán pislákoló gyertyák fényét, esetleg ételt oszt rászoruló embertársainak. A körülöttünk zajló borzalmakra, a "háborúba ájult"  világra ezzel persze nem lehetünk közvetlen hatással, de ha némi csöndet teremtünk magunkban és magunk körül, talán a béke is kap egy esélyt. És a csöndben  komplex, érzékeny gondolatok is megteremhetnek. Hogy lassan rövidülni kezd az éjszaka és egyre több lesz a fény. Hogy az ajándéknak nem az ára adja az értékét, hanem a több hetes töprengés: vajon minek is örülne a szeretett személy. Hogy mit is ünneplünk ilyentájt. Vagy más efféle. Mert a világ dolgaira - s benne a magunk tyúkszaros életére - lehet egyszerű válaszokat adni és lehet kissé összetettebben, árnyaltabban reagálni. Az egyszerű válasz mutatósabb, tetszetősebb, a másik kissé zavarba ejtő és bizonytalan,  Ha árad a szeretet  és a tévében szerelmespárok lesznek egymáséi, míg asztalunkon sütemény és bor kínálja magát, az olyan nagyon szééép és olyan igazán karácsonyi!

De a pápa nem erről beszélt. Több katolikus ismerősöm szerint beszéde - sőt: személye! - méltatlan az egyházhoz. Miként Beer Miklós vagy Várszegi Asztrik is az. Nem térnék ki most a katolikus egyház történetére és annak kifejtésére, hogy mi az, ami méltatlan hozzá. Ennek az írásnak ugyanis nem ez a tárgya. Sokkal inkább az a szándék, hogy világunkat a maga összetettségében próbáljuk látni és láttatni, még annak árán is, hogy gondolataink közvetítését - akárcsak a fent vázolt mutogatós játékban - nem mindenki érti meg. De akkor is ezerszer többet érnek az ilyen szikár, őszinte és a lényeget kutató mondatok, mint a villódzó fényű karácsonyfák és az ünnepet belengő tömjénfüst.