Nem az a baj, hogy a miniszterelnök hülyeségeket beszél. Nem tehet róla, ez jön belőle természetesen. Számos embert ismerek, aki hülyeségeket beszél - bizony olykor még velem is előfordul!
Elvégre szólásszabadság van, mindenki azt mond, amit akar, amit tud. Ráadásul egy sereg dolog, ami első hallásra hülyeségnek tűnik, akár még érdekes, sőt izgalmas tudást is felmutathat. Új megvilágításba helyezheti ismereteinket. Kételyt ébreszthet bennünk az évek óta kényelmesnek és biztonságosnak hitt nézeteink iránt. Ezekről jó társaságban, jó borok mellett szabadon, előítéletek nélkül derűs beszélgetéseket lehet folytatni.
Ízlésről, politikáról, háborúról, migrációról, inflációról, árakról és bérekről. Akár a kevertfajúságról is. Van ezek között olyan téma, ami közvetlenül érinti az életünket, és van olyan is, ami inkább csak szellemi tornára, vitakedvünk kielégítésére szolgál. Egy baráti társaságban erre is, arra is terelődhet a szó.
Magyarország nem egy baráti társaság. Itt immáron 20 esztendeje a gyűlölet, az acsarkodás a megosztottság az úr. Ilyen környezetben az ember nem azért bont ki egy palackot, hogy koccintson a többiekkel, hanem azért, hogy fejbeverje őket.
Nem gondolom, hogy Orbán Viktor rasszista, antiszemita, vagy pláne náci lenne. Egy normális országban simán lehet túlzó, elhamarkodott, akár szélsőséges véleményeknek is hangot adni. És itt nem csupán arról van szó, hogy bizonyos pozícióban, egy egész ország képviseletében ilyen kijelentéseket tenni helytelen. Az az igazi baj, hogy ezeknek a szabad gondolatoknak, nyílt vitáknak, a másfajta gondolkodás iránti tiszteletnek nincsen hagyománya, nincsen kultúrája, és sajnos azt kell mondanom: igény sincs rá. Amire igény van, és amit Orbán Viktor pontosan ért és teljesen azonosul vele, az a kocsmai kötekedés és a zárás utáni késelés az árokparton.
Ez egy teljesen más világ. Itt narkósnak bélyegezni az ételfutárokat meg lesajnálni a bevándorlókat a napi rutinhoz tartozik. Lehet beszélni kevert fajokról is, de nem árt két dologra odafigyelni.
Az egyik, hogy többen legyünk. Vagy legalábbis többnek, nagyobbnak, erősebbnek látszódjunk. Így aztán nem lesz kényes téma, nem kell ügyelni az illemszabályokra: aki úgy érzi, hogy megsértettük az érzékenységét, az jöjjön hátra a budi mögé, majd ott lerendezzük.
A másik hogy legyen nálunk fegyver. Vagy, ha a többieknél is van, a mi késeink legyenek hosszabbak. Vagy, ha elég ügyesek vagyunk, még késre sincs szükségünk, elég ha hatalmat kapunk a kezünkbe. Akkor aztán lehet viccelődni a pápával, lehet trollkodni a nemzeti valutával, el lehet venni az emberek utolsó falat kenyeret is, lehet játszani vármegyéset.
E két világ között van módunk választani. Milyen országban akarunk élni? Derűsen vitatkozó, a szokatlan, abszurd gondolatoknak is teret adó barátságos országban, vagy egymás torkának szegezett késsel az árokszélén?
Nem Orbán Viktor a hülye. Ő csak azt mondja, ami eszébe jut. Nem. Az igazán hülyék mi vagyunk. Mi, akik pártoktól, meg politikai celebektől várjuk, hogy megoldják az életünket. Mi mindannyian, akik fölesküdtünk egy politikai szekta követésére. Mi, akik valamilyen Stockholm-szindróma bűvöletében ragaszkodunk a cellánkhoz. Mi mindannyian, akik mérges kommenteket írunk a közösségi médiában megosztott képek alá, cinikus mémeket posztolunk egymásnak, vagy elkeseredett blogokban maszturbálunk.
Úgyhogy kedves olvasó, ne olvasgasd ezt a blogot légy szíves! Bontsatok ki egy üveg bort a barátaiddal és ne hallgassatok a kocsmai tahókra!