A József nádor téren felállítottak egy úgynevezett életfát: egy herendi porcelánból rittyentett szökőkutat. Az, hogy ezt megelőzően a tér összes fáját kivágták, ma már szóra sem érdemes. Az, hogy a tér alá mélygarázst építettek, közhely. Az, hogy - biztos ami biztos, azért felszíni parkolót is kialakítottak, a NER mélye gyökerező ostobaságának terméke.

Lehet persze szeretni a herendit. Ahogy a konyhaasztal fölé rajzszögezett falvédőt, a Hungary feliratú fokost, az operettet, a magyar nótát. és így tovább. Gyerekkorom füles fotelek háttámláin éktelenkedő horgolt terítők és herendi madárkák díszletei között telt el. Nem sikerült megszeretnem őket. De anyám és nagymamám legalább nem az ablakba, vagy pláne közterületre tette ki ezeket a rettenetes szobadíszeket, hanem otthon, csöndes magányba zárkózva nézegette, tisztítgatta azokat. 

Lássuk be: a porcelán nem való köztéri szobornak. Miként a tér másik éke: a nem annyira visszataszító Zsolnay-kút sem ide készült: egy erdélyi fürdő belső díszének másolata - s mint ilyen, tökéletesen környezetidegen itt.

Ha a közelben lévő Herendi-üzlet reklámstratégiájának eredménye ez a förtelem, az gond, mert egy üzlet portálja nem tágítható tetszés szerinti mértékben. Ha netán gazdasági érdekek állnak a háttérben... nem... erre még gondolni sem merek. Elképzelem azt a nemtudommilyen grémiumot, ahol megszületett a döntés. Ültek a srácok az asztal körül, és az egyik azt mondta: ez jó lesz ide. A többiek bólogattak, a vezér elmosolyodott, és már ment is a megrendelés a művésznek. Bár lehet, hogy csak az én figyelmemet kerülték el a közbeszerzésről, széleskörű szakmai vitáról, a környéken lakók véleményének meghallgatásáról szóló híradások.

A kérdé valójában az, hogy ez az újabb gyalázat szembe megy-e a hazai közízléssel, vagy éppen ellenkezőleg: felismervén a "köz" történelmi alapokon nyugvó igényét a cukormázzal bevont hazugságra, híven szolgálja azt? Jó lenne tudni erről a nádor véleményét, aki ennél jóval színvonalasabb tevékenységet folytatott Magyarországon, és Habsburg létére rendkívül sokat tett a magyar kultúra, tudomány  és művészet felvirágoztatásáért. 

Sokadszorra tehetjük ( bár tennénk ) fel magunknak a kérdést: az-e a magyar, aki díszes mentében parádézik a főutcán, vagy aki csöndben dolgozik az országért. hogy az fényre derüljön. Méltatlan dolog ennek a nagyszerű embernek az emlékét megcsúfolni.