A Wikipédia szerint a pedofília a serdülőkor előtti gyermekek iránti szexuális vonzalom. A zaklatás az emberi méltóságot sértő szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amelynek célja az adott személyt megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. A homoszexualitás pedig a szexuális irányultság egyik fajtája, amikor egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag vagy főként azonos nemű emberek felé irányul,
Most, hogy hazai közbeszédünket áthatják a fentiekben definiált fogalmak, nem árt elgondolkodni, hogy vajon tudjuk-e, miről is beszélünk. Ha a Wikipedia meghatározása helytálló, akkor a serdülőkor megkezdését követő életkorra a pedofília már nem vonatkozik. 15-16 éves fiatalok sérelmére elkövetett szexuális közeledés tehát nem minősül pedofiliának. Ezt azért fontos tisztázni, mert a napi sajtó tele van olyan esetekkel, amelyekben 18 év alatti, de értelemszerűen a serdülőkorban már benne járul, esetleg abból már éppen kifelé tartó fiatal felnőttek szerepelnek áldozatként. Akkor tehát legyen világos, hogy ha egy 17 éves összeáll egy 25 évessel, vagy egy 40 éves randira hív egy 3 hónap híján 18 évest, az nem pedofilia. Vagy ha igen, ha tehát a Wikipédia téved, akkor egy 19 éves és egy 17 éves fiatal szerelme büntetőjogi kategória. Mint ahogy zavarbaejtő az is, ha két középiskolás lép szexuális kapcsolatra: ezt a korábbiaktól eltérően nem helyes diákszerelemnek nevezni, hiszen ez bűn. De vajon melyikük az elkövető és melyikük az áldozat? Mint ahogy bűnös viszonyt folytatott egymással Rómeó és Júlia is. Lehet ugyan azt mondani, hogy a reneszánszban más erkölcsi szabályok vonatkoztak az emberi kapcsolatokra, de amikor az irodalomórán a tanár e kapcsolatnak a szépségét ecseteli, valójában a pedofilia pártolásában vétkes.
Vagy vegyük a homoszexualitást. Egy emberi kapcsolatban a felek érzelmi, szellemi és/ vagy szexuális kötődést keresnek, ez tehát többféleképpen értelmezhető. Amikor egy embertársammal kölcsönösen vonzalmat érzünk egymás iránt, akkor ez lehet cimboraság, haverkodás, igaz barátság, kellemes társasági együttlét, vagy szerelem. Homoszexualitásról alighanem csak ez utóbbi esetben beszélhetünk. Vajon homokos az a férfi vagy nő, aki igazi szellemi, érzelmi társra talál egy vele azonos nemű embertársában. Számos jól működő házasságot ismerek, amelyben a felek nem tudják vagy nem akarják kizárólag egymással kiélni összes érzelmi, szellemi vágyukat. Életüknek, érzelmeiknek van egy olyan része, amelyet nem a házasságban, a szeretett partner társaságában élnek meg, hanem barátaikkal, edzőpartnerükkel, munkatársaikkal, és így tovább. Ezen senki nem akadt fenn, amíg a párkapcsolat heteroszexuális jellegű, amelyet azonos nemű baráti társaság, barátnői klub, közös biliárdozás, vidám shoppingolás egészít ki. Ha két férfi vagy két nő mind a testi szerelmet mind ezt a szellemi, baráti, érzelmi közösséget ugyanabban a személyében találja meg, az már buziság.
A zaklatás és a metoo összefüggéseiről korábbi bejegyzésemben már ejtettem szót. (https://paradigmauj.blog.hu/2019/11/22/hataratlepes_111) Itt most egy másik szemszögből szeretném vizsgálni a kérdést. Amikor a rádióban a klinikai pszichológus részletesen kifejti, hogy a nőknek - igen, így általában a nőknek - a feromon-érzékelésük sokkal kifinomultabb mint a férfiaknak- igen, így általában a férfiaknak -, ezáltal sokkal fogékonyabbak a tesztoszteron szagokra, az metoo-kompatibilis? És ha ezért azt javasolja, hogy a férfiak ne használjanak erős illatszereket az első randevún, mert ezzel csökkentik a nőkre gyakorolt hatásukat, akkor ez nem szexizmus? És vajon szexizmus az, amikor Boris Becker megdicséri Fucsovics Márton barátnőjét? Amikor egy középiskolás lány erős sminkben, jelentősen kivágott pólóban, neccharisnyában és térden felül érő csizmában jelenik meg az iskolában, és néhányan lekurvázás, az zaklatás?
Eszenyi Enikő állítólag verbális erőszakot alkalmazott a Vígszínház színészeivel szemben, ezért mennie kellett. A kiképző őrmester szintén hajlamos verbális erőszakot alkalmazni neki alárendelt közlegényekkel szemben, ő miért maradhat a helyén? És egyáltalán: ha egy szülő, egy tanár, egy főnök, egy rendőr büntetést szab ki egy olyan állampolgárral szemben, aki fölött valamilyen formában hatalommal rendelkezik, az is zaklatás? És az a rengeteg edző, aki a siker érdekében nagyon durván, kíméletlenül bánik a rá bízott gyerekekkel, azt nem kéne elzavarni a büdös francba?
Valami nagyon nincs rendben itt. Dobálózunk fogalmakkal, címkézzük egymást, ítélkezünk, miközben az alapvető fogalmakkal sem vagyunk tisztában. Hiszen egy leszbikusnak nem kell közösséget vállalnia egy queerrel, egy transznemű ember pedig nem homoszexuális. Sárosdi Lillát senki nem zaklatta, felnőtt nőként hozott olyan döntést, amelyet aztán utólag szégyellt. Verlaine és Rimbaud szerelme vagy barátság nem értelmezhető pusztán a homoszexualitás fogalmi keretében. Mint ahogy a klérus pedofil bűnlajstrom sem szolgál a katolikus egyház definíciójaként.
Amikor morális vagy jogi meggyőződésünk magaslatáról letekintve pálcát törünk embertársaink élete fölött, valójában saját korlátoltságunkról és ostobaságunkról szolgáltatunk bizonyítékot. Ennél sokkal hasznosabb és előremutatóbb lenne, ha a fentiekhez hasonló kérdéseket tennénk fel, elsősorban saját magamnak. A válaszok megfogalmazása már nem is olyan fontos.
Szóval kérlek kedves olvasó, ha nő vagy, gondold át: melyik csoportba tartozónak tartod magad? A tesztoszteron-szagoló, feromon-szenzitív csoportba, az illatszereres reklámokban vigyorgó miniszoknyás nagymellűek közé, vagy az emancipált, az engem-ne-a-nőiségem-miatt-becsüljenek csoportba? Ha kamasz vagy és szerelmes leszel egy már nem kamaszba, gondold át, hogy van-e kedved egy esetleges csalódást követően áldozatként turnézni a médiában? Ha látsz két fiút vagy két lányt kézen fogva sétálni, vagy az utcán csókolózni, gondold át, hogy a kapcsolatunk értéktelenebb-e a tiédnél?
És miközben gondolkodsz, nem marad időd a gyűlölködésre. Ha válaszokat nem is találsz, de időközben talán a dühöd is elpárolog.
