Mindannyian emlékszünk szüleink felemelt mutatóujjára, lehalkított hangjára: csak ne a gyerek előtt. Ez nem neki való, kicsi ő még ehhez, majd ha nagyobb lesz, megérti. Volt ebben valami izgalmasan titokzatos: valami, amiért érdemes lesz felnőni, hiszen akkor majd mi is megtudjuk a titkot, megfejtjük a rejtélyt. Mi is felnőttek leszünk. És ugyanakkor jó is volt tudni, hogy a nagyok vigyáznak ránk, elintézik a felnőttes dolgokat, miközben mi boldog ártatlansággal élvezhettük gyermekkorunkat. Aztán váratlanul felnőttünk és kiderült, hogy nincs titok, csak úgy egyszerűen zajlik az élet és mindenféle dolgokat produkál, amit meg kell oldanunk. Most rajtunk a sor.

Látom magam előtt, ahogy a fideszes kölykök toporogtak a gyerekszoba küszöbén ( már amelyiknek volt! ), és irigykedve nézték, ahogy a komoly felnőttek intézték a nyolcvanas éveket. Hegyezték a kis fülüket, de nem értették, hogy miről folyik a szó. Duzzogni kezdtek hát és megesküdtek, hogy csak egyszer jöjjön el az ő idejük, majd ők megmutatják! Ami rendben is van. Frusztrált, komplexusos gyerekekből nyilván agresszív és önző felnőttek lesznek. És amilyen mázlijuk van, születnek az újabb gyerekek, akik hasonló ámulattal tekintenek fel  - most éppen őrájuk.

Mert ilyen az egész világképük, nochdazu, a családmodelljük is. Az úgynevezett ezeréves magyar család - ami egy tudománytalan és hazug képtelenség! Tekintélyelvű, hitre és rajongásra épülő avitt és képmutató társadalomban érzik jól magukat. És valami megfoghatatlan okból a társadalom üdvözült mosollyal asszisztál ehhez.

Pedig létezik egy másik családmodell is. Ahol a családtagok esténként körbeülik az asztalt és megbeszélik egymással közös dolgaikat. Ahol a felnőttek nem érzik magukat küldetéses prófétáknak, akik a tudás egyedüli birtokosaiként élet és halál felett dönthetnek. Ahol nem annak van tekintélye, aki megköveteli, hanem aki kiérdemli. Ahol mindenki elmondhatja a véleményét, mielőtt közösen döntést hoznak. És mindez vor dem Kind zajlik, hiszen rá is tartozik, hiszen az ő életéről van szó, hiszen őérte van ez az egész. Úgyhogy ne engedjük, hogy ezek a mai beteg, torz lelkületű, koravén alakok elterpeszkedjenek a mi nappalinkban, zabálják  a mi kajánkat, és röhögjenek rajtunk, ahogy egymást taposva tülekedünk a gyerekszoba ajtajában!