Matek, szombaton
2016. február 16. írta: waddy

Matek, szombaton

Gödel nemteljességi elmélete szerint minden ellentmondásmentes elméletben megfogalmazható olyan mondat, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható. Ő ezt ugyan a természetes számok matematikájával kapcsolatban fogalmazta meg, de érdemes és talán érvényes is kiterjeszteni gondolatait  honi közállapotaink természetének vizsgálatára. Az elmélet szerint nincsen olyan tökéletes rendszer, melynek minden eleme pusztán a rendszer belső szabályai alapján megmagyarázható volna. Ha tehát meg akarjuk érteni egy rendszer belső logikáját, kívülről kell rátekintenünk, vagy legalábbis fel kell vennünk egy külső viszonyítási pontot és ebből a pontból kell kontextust alkotnunk a vizsgálandó rendszer köré.

Gödel annyit csinált, hogy a matematika összes axiómáját, tételét, bizonyítását, azok cáfolatát, stb ellátta egy-egy számmal és így létrehozott egy matematikai halmazt. Végül megszámozta a saját tételét is és belerakta a halmazba. Ezáltal a rendszernek lett olyan eleme, amely belülről nem volt bizonyítható. Igaz cáfolható sem.

Más szóval, mindaddig, míg a rendszeren belülről akarjuk megérteni annak működését, kudarcra vagyunk ítélve, így tehát annak megváltoztatására tett próbálkozásaink sem lehetnek sikeresek. Érdemes hát kilépni belőle és friss szemmel körbenézni.

Valami ilyesmi történt múlt szombaton. A rendszerben, amely ellentmondást nem tűrően építi ki saját rendszerét, nyomul bele a társadalomba, az életünkbe, a hálószobánkba, a gyerekeink jövőjébe, megfogalmazódott egy mondat, amely a rendszer belső törvényszerűségei alapján értelmezhetetlen volt. Így hangzott: legyen öt perc csönd!

Ez egy igazi gödeli mondat volt. Ott és akkor több tízezer ember egyszerre érezte meg, hogy a hazugságokból, manipulációkból, megtévesztésből, aljasságból és erőszakból felépített rendszer megingott. Azóta is idegesen próbálja megmagyarázni önmagának, ami történt. De ez, ugye, odabentről, lehetetlen feladat! És a csönddel nem lehet vitatkozni. Nem lehet szétdumálni, bevádolni, félremagyarázni. A csöndben gondolat van, szelídség és erő. Csak éppen nem az a fajta erő, amit ez a hatalom ismer és szeret. Nem az akarat és az indulat ereje, hanem az értelemé és a tudásé.

Amit az iskola nyújt mindannyiunk számára. Ha szabad, ha felfedezi és kibontakoztatja a tehetséget, ha nyugodt, kiszámítható és biztonságos légkört teremtve mindenki számára biztosítja a tanulás lehetőségét, ha megtanít kérdezni, ahelyett, hogy kész válaszokat írna bele ostoba tankönyvekbe. Ha nem engedi, hogy az orbáni halmaz egyik elemévé silányuljon.

Ha nem hagyja magát. Ha nem hagyjuk magunkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr318397168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása