Tanár nulla
2015. június 07. írta: waddy

Tanár nulla

Ötnapos ünnep van kilátásban. Azelőtt pedagógusnapnak hívtuk, de ma - hála a Nemzetvezető és csapata szorgos munkájának -pedagógusból is több van. Így aztán lesz majd Gyakornoknap, Pedagógus Egy Nap, Pedagógus Kettő Nap, Mester Nap és Kutató Nap. Sőt, ha hozzácsapjuk a Nagy Önáltatás és Önsajnálat Napját plusz esetleg Apák Napját is, akkor egy álló héten át tarthat a dínomdánom.

Pedig ünneplésre semmi okunk. Az ún. életpálya modellnek köszönhetően, a Ped 1-be tartozók megutálják Ped 2-es kollégáikat, hiszen nekik kell majd ellátni azokat az órákat, amiket a mentor-tanársággal meg portfólió-hamisítással önmagukat ügyesen előretoló kollégák órakedvezmény címen nem  kell megtartsanak. Lesz tehát 18 órában alkalmazott tanár és 26 órában alkalmazott tanár.

Hogy a 2011. CXC ( a "köznevelési törvény") egyéb, immáron beivódni látszó vívmányairól ne is beszéljek. A pedagógus munkaidő szigorítás, a kerettantervi szabadság ketrecbe zárása, a diákjogok csorbítása lassan 4 éve keseríti mindennapjainkat. A KLIK felállítása és pénztelenül hagyása a napi munka ellehetetlenítésének állami eszköze. A tankönyvpiac lenyúlása, az egy ország - egy tankönyv beteg gondolkodásának áterőltetése, a közismereti tantárgyak minimumra redukálása a szakiskolákban, a teljes szakképzés gazdasági tárca alá rendelése, a szegregált oktatás propagálása - napestig folytathatnám.

Ja persze, és az egyszeri - és évek óta elmaradt fizetésemelések reklámozásával sikerült a  - tanári munka presztizsét  amúgy is megkérdőjelező - magyar társadalom ellenszenvét kiváltani. Amely fizetésemelés, ugye, a pótlékok, túlórák, szakkörök megtartására nem terjed ki, azt a heti 32 óra terhére kell kiosztani.

De mindez kismiska ahhoz a lelki romboláshoz képest, amit az oktatási kormányzat a tanár-társadalomban véghez vitt. Ismét fortélyos félelem igazgat, ismét kiscsoportokban, suttogva beszélgetnek a tanárok a folyosón és mindenfajta zugokban, ismét lehet felfelé nyalni és lefelé taposni.

Úgyhogy, akkor én ezt az ünnepet most nem tartom meg. Mint ahogy sok nő is elutazik húsvétkor, nehogy otthon leljék a locsoló legények.

Végül is, nem számít. Az egész egy nagy nulla. Pedagógus Nulla.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr317525032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása