Magyarországon hetedik éve tart a rendrakás. Már meg lettek regulázva a magánynyugdíjpénztárak, ráncba lett szedve az oktatás, móresre lettek tanítva az újságírók, ki lett herélve az alkotmány, át lettek nevezve a közterületek, megbűnhődtek a szobrok, szabad kezet kaptak a szélsőségesek, megtanultak kesztyűbe dudálni a hajléktalanok,  cserébe új hűbéri rendszer épült ki, egyre több adó folyik el a zsebünkből, göbbels-i méreteket ölt a propaganda és újabban a civilek is megtanulhatták, hol lakik a magyarok istene.

Nyilván nem a Nádor utcában. Ott ugyanis az ördög lakozik. Egy no-name suli, valami Közép-európai ( Klein ) Egyetem ( Efrájim ), ami hibát hibára halmozva telepedik rá a magyar emberekre és gazdatestként használva őket, vadul burjánzik, hovatovább minden csepp vérünket kiszívja.  Se programakkreditáció, se adatszolgáltatás, ráadásul még egy koszos campust sem működtet Washingtonban. Ez tényleg már mindennek a teteje. Itt az ideje az újabb nagytakarításnak.

Én utálok takarítani, rendet rakni. Nem csak és nem is elsősorban jellembeli fogyatékosságom okán, hanem tapasztalati alapon. Ha én egyszer nekiállok, mindig történik valami. Egy fiókból kiborul több  száz fénykép, köztük néhány hűtlenül cserbenhagyott barát arca, a függöny mögül előkerül egy rég megpenészedett  szendvics, ahogy lepucolom, lerántom a karnist, reped a fal - és persze mindezt látja a család és pikírt megjegyzésekkel tetézi a bajt. Pedig nem az én hibám. A fiók, a függöny, a fal a hibás. Meg ostoba hozzátartozóim, akik nem átallanak kritikus megjegyzéseket tenni ahelyett, hogy megértően simogatnák buksi fejemet. Vagy kussolnának. Vagy elhúznának a vérbe.

Mert lássuk be: Sorosnak mennie kell. Ez lenne a legjobb mindenkinek. Elég volt a szabadságból, a független gondolkodásból, a valódi oktatásból, a világszínvonalú tudományos életből! Nehogy már kiderüljön, hogy Orbán és bűnszövetkezete tépte le a függönyt, borította ki a fiókokat, rombolta le falainkat, dúlta fel az otthonunkat!  Legyen végre rend, az úristenit neki! Mindenki álljon egy vonalba, nézzen egy irányba, és egyszerre tartsa fel a vezér giga-fényképének kicsiny darabját, hogy még az űrből is látni lehessen kik is vagyunk valójában.

Fölösleges lomok vagyunk, egy országos nagytakarítás megsárgult fényképei, leszakított függönyei, kidobásra ítélt  bio-bútorai. És mi hagyjuk, váltig abban bízva, hogy mi leszünk az egyetlen berendezési tárgy, amelyik túléli a pusztítást. Hát nem. Ezt a rendrakást senki nem fogja átvészelni. Még pár év, és kiürül az otthonunk, megy a szemétre minden, ami valaha mi voltunk.

Álljunk ellent. Nem a falra festett ördög jelenti az igazi veszélyt.