Hároméves lett. Az azért már komoly életkor - pláne ha nem egy emberről, hanem az Eleven Emlékműről van szó. Ami 2014. március 23-án született meg, hogy tiltakozzon a kormányzat hazug és cinikus emlékmű-tervezete ellen. 10 héttel korábban, szilveszter éjszakáján, amikor minden normális ember az új esztendőt köszöntötte,az ország vezetői törvényt alkottak. A holocaust közelgő 70. évfordulója alkalmából emlékmű építésér határozták el, az eredeti és máig hatályban lévő megfogalmazás szerint a német megszállásra való emlékezés céljából. Ezt aztán később kormányrendelettel - tehát alacsonyabb szintű jogeszközzel megváltoztatták a német megszállás áldozatainak emlékművére. Az átadási ünnepséget március 19-lére tervezték.
A tiltakozó akciókat látva, a választásokra készülő Orbán-kormány ígéretet tett, hogy elhalasztja az építkezés előkészületeit, a választások után az emlékmű ügyét társadalmi vitára bocsájtja és egyeztet az áldozatokat képviselő szervezetekkel. Ezt az ígéretét április 8-án megszegve nagy erővel és karhatalmi közreműködéssel nekilátott az emlékmű felépítésének. A tiltakozó akciók folytatódtak, az építkezést körülvevő kordont napról napra lebontottuk majd élőlánccal vettük körbe. Ez így ment július 20-áig, amikor az éj leple alatt, tolvajok módjára, odacsempészték a sasos-gábrieles förmedvényt. Alkotója, Párkányi Raab Péter, az engedélyezéshez készített, saját nyilatkozata szerint hajnalban, sebtiben papírra vetett műleírásában ezt írta:
"az államot és ezen keresztül az áldozatokat a hazánk patrónusa, Gábriel kezéből kihulló országalma testesíti meg. Annak az arkangyalnak a kezéből, aki ezer évig védett bennünket, most viszont lehunyt szemmel tűri, ahogy lecsap rá a birodalmi sas."
Ez a szöveg önmagában is hamis. Összemossa az államot az áldozatokkal, az ország függetlenségének elvesztését a birodalmi sas támadásának tulajdonítja. itt mindenki áldozat volt, bűnöket csak a németek, tehát: minden német! - követtek el. Sem a magyar közigazgatás, sem a magyar belügyi szervek, sem Horthy, sem a csendőrség, sem a besúgók tömegei, sem Endre, sem Baky nem csinált semmit. Itt mindenki áldozat volt, a történelem már megint csúfot űzött velünk, ismét tépett a balsors, felelős pedig már megint nincsen.
Lehet persze így gondolkodni, teszik is sokan. De egy dolog a gondolat szabadsága, és egészen más egy ellentmondásos emlékművet köztéren kiállítani. Különösen egy olyan alkotást, amelyről a művész egykori oktatója ezt nyilatkozta: ha az alkotó ezt a tervet adta volna le diplomamunkaként, bizonyosan megbukott volna. És valóban: a timpanon aránytalan, a sas elnagyolt, az oszlopok nem felelnek meg a minimális szakmai elvárásnak sem - az egész úgy ahogy van silány és hazug: nincs helye közterületen!
Az Eleven Emlékmű ezt az egyszerű dolgot állítja. De nemcsak tagad: fotókkal, kordokumentumokkal, személyes tárgyakkal, az elpusztított áldozatokra emlékező kövekkel igazi kegyeleti helyet hoz létre. És az egymás felé fordított két székkel arra biztat, hogy üljünk le, hallgassuk meg egymást és próbáljunk meg szembenézni közös múltunkkal. Mi mindannyian. Hogy mondjuk el egymásnak a magunk történetét, hátha közelebb kerülhetünk egymás megértéséhez.
Az elmúlt 3 év során rengeteg emberrel beszélgettem a téren. Java részük külföldi volt. Legtöbben magyarázat nélkül is megértik, hogy mi a tiltakozásunk célja. Sokan egyetértenek velünk, mások nem. Ilyenkor vita alakul ki, amelynek a végén kezet rázunk, bemutatkozunk és elbúcsúzunk. Magyar honfitársainkkal másként van. Kevesen is jönnek, nem is nagyon értik, de főleg: nem hajlandók beszélgetni. Ha mégis szóba állnak velem, inkább csak kinyilatkoztatnak, majd a választ meg sem várva, bemutatkozás és köszönés nélkül faképnél hagynak. És sajnos van olyan is, aki csak úgy a kocsija ablakából kihajolva vet oda egy Heil Hitlert, vagy futtában megátkoz. A leggyávábbak pedig éjszaka settenkednek oda, hogy elrabolják, szétrugdalják, levizeljék az emlékeinket.
Egy háromévessel persze mindenféle gazságot meg lehet csinálni. De mivel már nem csecsemő, tud beszélni, és el is mondja, amit rólunk, a múltunkról és a jelenünkről gondol. Maholnap közösségbe megy és reméljük a közösség előbb-utóbb be is fogadja.
Boldog születésnapot EE! Tortám nincs, de gyertyát viszek.