Közös áldozat
2020. augusztus 30. írta: waddy

Közös áldozat

A legsúlyosabb fertőzést honfitársaink gondolkodásában okozza a járvány. Sokan úgy értelmezik a jelenlegi helyzetet, hogy újra hősökre van szüksége a nemzetnek. Ismét Jurisich,  Zrínyi, Dugovics ideje érkezett el, mindenki, aki igaz ember, most meg kell mutassa, hogy vitézül állja a sarat, bátran dacol a veszéllyel, tehát igazi hős.

Ezek a derék emberek csak azt felejtik el, hogy most nem ilyen időket élünk. Nem egy jól látható, jól definiálható ellenség tör ellenünk, hanem egy láthatatlan, értelmezhetetlen, ismeretlen vírus.

Azok, akik azt  hangoztatják, hogy ők bizony nem hordanak maszkot, mert nem hajlandók pánikba esni, teljesen el vannak tévedve. Szerencsétlenek azt hiszik, hogy ha büszkén és dacosan, csupasz arccal mennek ki az utcára, jelennek meg zárt terekben, vesznek részt tömegrendezvényeken, akkor felmutatnak valamilyen értéket. A híres magyar virtust. Ugocsa non coronat, eb ura fakó, és a többi régi, poros jelszó, amit most újra elő lehet húzni a dicső múltból.

Ezek a szűk látókörű honfitársaink úgy gondolják,  példát mutatnak helytállásból, bátorságból, nem félnek és nem futamodnak meg. Valójában persze egészen másról van szó. A maszk viselése, mint köztudott, nem a viselőjéről szól, hanem mindenki másról. Nem azért teszem fel a maszkot, hogy magamat védjem, hanem mert törődöm a környezetemben élő emberek egészségével. Vagyis felnőtt állampolgárként viselkedem. Nem arra várok, hogy valaki megsimogassa a buksimat, vagy hogy körül hordozva tekintetemet, csupa mosolygó, büszke szempár nézzen vissza rám, hanem mert felelősnek érzem magam. Még annak árán is, hogy alkalmasint ki kell lépjek a kényelmes, kipárnázott életem keretei közül. Még ha verejtékcseppek gördülnek végig az arcomon és bepárásodik a szemüvegem. Ez is érték, csak nem része a magyar hagyománynak. Szolidaritás a neve. Összefogás a neve. Közös és önkéntes áldozatvállalás egy közös ügy érdekében.

Ezeket a vitákat mi állampolgárok persze naponta lefolytatjuk, és minden kis közösség, munkahely, család, baráti kör kialakít valamiféle viselkedési modellt és társas etikettet. Akik azonban döntési helyzetben vannak és gyakori média-jelenlétüknél fogva mintául szolgálnak sok honfitársunk számára, ők nem intézhetik el a dolgot azzal, hogy találomra a virtus vagy a szolidaritás talaján állva hoznak mindannyiunk egészségét érintő döntéseket. Azt mondom, ildomos lenne betenniük valamilyen tétet. Azok, akik gyávaságból vagy tudatlanságból elrendelték a hagyományos keretekben történő alap- és középfokú oktatást most szeptember elsejétől, az én szememben csak akkor lennének hitelesek, ha ugyanannyit kockáztatnának, mint mi, akiket erőszakkal beterelnek szűk, rosszul felszerelt, rosszul szellőztethető tantermekbe, mosdókba, öltözőkbe. Azt gondolom, hogy ha egyetlen tanár, tanuló, vagy bármelyikünk hozzátartozója, idős rokona megbetegszik, esetleg meghal, a döntéshozók is áldozzanak be egy családtagot, egy gyereket, egy nagymamát.

De legalábbis mondjanak le és takarodjanak el a közéletből.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr6616182326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kage kyōi 2020.08.30. 04:24:38

Bizony! El kéne halasztani! Ahogy az érettségit is el kellett volna. Így komolytalan az egész.

Lorrh 2020.08.30. 08:05:58

Basszus ez nem halálos vírus!
Pont a fiatalok azok, akik kb tünetmentesen átesnek rajta.
Akkora hisztéria megy a covid-kultusz híve között, ami már nekem gyanús. Ki fizet azért, hogy ez a hisztéria fennmaradjon? Vagy maguktól hülyék az emberek? Önként, a saját egójuk, fontosságuk növelése érdekében csinálják ezt? Megannyi kérdés...

Neytiri1 2020.08.30. 09:11:21

@Lorrh: a fiatal hazaviszi az idősebbeknek, anyjának, apjának, nagyszülőknek. Tudod egy családban, egy lakásban hónapokon keresztül nem lehet úgy élni, hogy alig érintkeznek testileg, mert benne van a lehetőség, hogy az iskolás gyerek éppen fertőz, ne adj isten szuperfertőző.
És a gyerekek kevésbé figyelnek a távolságtartásra, a kézmosásra, a tanárok pedig nem tudják ezt figyelni egész nap és figyelmeztetni.
De meglátjuk. Beindul a suli, és majd kiderül. Lemegy a focimeccs az Arénában és majd kiderül.

Neytiri1 2020.08.30. 09:15:25

"A maszk viselése, mint köztudott, nem a viselőjéről szól, hanem mindenki másról. Nem azért teszem fel a maszkot, hogy magamat védjem, hanem mert törődöm a környezetemben élő emberek egészségével. "

Mióta érdekli a másik az emberek többségét? Főleg az idegeneké. Felszáll a villamosra maszk nélkül, köhög, tüsszög, leszáll és soha többet nem tud róluk, hogy kivel mi lett. Az Én a fontos. "Nehogymá' megmondják, majd én tudom."
Mondjuk én azt mondnom, hogy az első pillanattól elcseszte kórmányunk az egésznek a kommunikálását. "nem kell maszk, nem kell maszk, nem véd meg!!!!, csak az öregek kapják el és lesznek betegek, és a tisztelt nagyok sem vették fel, nagyjából soha, lásd OV-t és SZP-t, pedig elég sokfelé kódorogtak.

Lorrh 2020.08.30. 09:37:22

@Neytiri1: és akkor? Szerinted be kéne zárni mindent és a gyerekek depressziózzanak otthon egyedül, atomizáltan? Van kisgyereked otthon?

Milliószor súlyosabb lelki károkat és gazdasági összeomlást hoz a karantzénozás, mint amennyi eü. előnnyel jár.
De persze ez ügyben is szélsőségesen megosztott a világ, hisz egyik tábor akarata sem érvényesül maradéktalanul és csak a frusztráció marad mindenkiben. Ezt a frusztrációt aztán politikusok és vélemény formálók, médiások mind mind aljas célokra tudják felhasználni.
Ez itt a lényeg, semmi több.
Frusztráció generálás és becsatornázás.

sync 2020.08.30. 09:41:14

Ha a Kossuth rádió a migráncshírek helyett a maszkviselést reklámozná.

Neytiri1 2020.08.30. 09:51:43

@Lorrh: "Szerinted be kéne zárni mindent és a gyerekek depressziózzanak otthon egyedül, atomizáltan? Van kisgyereked otthon?"

Nem szeretném. És igen, van. Bár nem olyan kicsi már.
Nem tudom hogyan oldják meg, de nem is az én dolgom. Ahogy most van megoldva, az nem jó, szerintem. Több iskolát ismerek, nagyjából alig tudnak/akarnak valamit is tenni. Sem anyagi támogatás, sem motiváció nincs. Kicsit úgy érzem, hogy van ahol arra játszanak, hogy úgyis be lesz zárva hamarosan. Van ahol a kiírás szerint az osztályok az aulában várják az osztályfőnöküket kedden és az majd felviszi őket az osztályba. Na mit gondolsz, az aula mekkora, és mennyire nem zárt, és hány gyerek lesz ott?

Te a két végletben gondolkodsz?
Vagy bezárnak mindent és gazdasági összeomlás?
Vagy legyen mint Svédországban?
Szerintem vannak lehetőségek a kettő között is.
A totális lezárást semmiképpen sem tartom járható útnak - egyébként. De kísérleti egérnek sincs kedvem lenni egy szaros focimeccs miatt, ami ráadásul kimondva is egy próba.

Lorrh 2020.08.30. 10:20:19

@Neytiri1: "Vagy legyen mint Svédországban?"
Igeeeeeeen!!!! Irigylem a Volvoikat, rénszarvasaikat, városban-az-erdőiket, rengeteg tavaikat, nyárfaerdőiket, csodás bicikliutakat Gånghester felé, nyugodt békés kedvességüket, Harisnyás Pippi kis házát, akkor LEGYEN!

midnight coder 2020.08.30. 10:36:52

@Neytiri1: Az iskolák nagyon nem tudnak mit tenni. Tegyenek az alsó tagozatosra szájmaszkot ? Vagy tartassák be velük a másfél méteres távolságot ?

Neytiri1 2020.08.30. 10:38:45

@Lorrh: jó, legyen, ha ezen múlik, hogy kedves, barátságos, vidám és elégedett Lorrh legyél, akkor ok, LEGYEN. Rajtam nem múlik. De szóljon az Abba is néha, kicsit.

Neytiri1 2020.08.30. 11:02:53

@midnight coder: például, mint írtam, van iskola, amelyik az aulájában gyülekezteti a gyerekeket. Több osztályt. Talán ezt nem kéne. Ezt meg kéne oldani máshogy, elcsúsztatni a kezdést, udvaron várakoztatni őket. Ezt az iskola maga tudja megoldani.
Csúsztatott órákkal kéne működni - megoldhatatlan, hogy ne csődüljenek közös szünetben össze, aki azt hiszi, hogy de, az nem volt még szünetben iskolában, főleg, ha kicsik a közös terek.
A tanárok remélem lesznek olyan bátrak, hogyha betegség nyomait látják a gyerekeknek azonnal hazaküldik (természetesen kicsiknél szülővel), mert bár ezt eddig is így kellett volna, nem tették.
Beindul a náthás szezon, eddig ment a gyerek, mert csak náthás, most nem lehet majd tudni, hogy "csak" náthás, egy-két nap kell, hogy kiderüljön, szerintem ezekért nem kéne rögtön orvoshoz rohanni, de a szülő továbbra is csak három napot igazolhat egy iskolai évben. Ez egy baromság és a mostani helyzetben kevés - bár ezt nem az iskolák alakították így, de javaslatot tehetnének, hogy ez változzon. Aki lógni akar, eddig is megtette, ez nem lehet kifogás, hogy elkanászodnak az igazolás miatt, illetve néhányan talán, de a többség érdekében kéne dönteni és nem néhány renitens miatt.

waddy 2020.08.30. 11:22:24

@Lorrh: Félreértettél. Írásom lényege éppen az, hogy mivel az iskolabezárás sok - igazad van: lelki, gazdasági - egyéb problémával járna, annyit mindenki megtehet, hogy folyamatosan és szabályosan hordja a maszkot, ha zárt térben van! Az élet nem állna meg, csak éppen a virtusból kellene visszavenni. A gonosz háttérhatalmak pedig csúfos vereséget szenvednének.

Lorrh 2020.08.30. 17:40:59

@waddy: igen, a maszk még a legkisebb rossz, de nem állitható minden maszk mellé egy rendőr, hogy ellenőrizze. Már pedig ahogy rutinná válik, első napok után, boritékolom, hogy levetik a maszkot az iskolákban a gyerekek. Nagyon kényelmetlen ám!

nincs1agy 2020.08.30. 22:22:13

@sync: Hát nem tudom, hogy roma honfitársaink hallgatják e a Kossuthot, de igen kevés cigón látok maszkot. Ez tkp. eseményszámba megy városon belüli utazásaim során a tömegközlekedési járműveken.

Japersze 2020.08.30. 23:23:54

Japersze, mert a (békeidőben egyébként filléres, mostanában többszáz forintos) műtős maszk, vagy az arc elé kötött kendő hatásosan kiszűri a vírust.
Különben meg nem kéne magyarozni, nem hiszem, hogy ez annyira magyar sajátosság lenne.

kárárámaispj 2020.08.31. 00:03:17

@Neytiri1: "Nem tudom hogyan oldják meg, de nem is az én dolgom. Ahogy most van megoldva, az nem jó, szerintem."
Gratulálok. Tehát fogalmad sincs, hogy mi lenne a jó, de ez így nem jó.
Nos, nem jó az otthoni távoktatás. Nem jó az iskolai oktatás. Nem jó, ha otthon van a gyerek, és az sem, ha az iskolában.
Legalább valami ötletet mondjál, hogy mégis mi a szart kéne csinálni. Még akkor is, ha nem megoldható, de legalább elvi síkon..

kárárámaispj 2020.08.31. 00:05:46

@waddy: Most egy jót hülyemagyaroztál. Az azért megvan, hogy a világ minden országában probléma, hogy nem akarják viselni a maszkot?

edition.cnn.com/2020/07/01/entertainment/jennifer-aniston-wear-a-damn-mask/index.html

Neytiri1 2020.08.31. 00:20:50

@kárárámaispj: nem írtam, hogy nem jó a távoktatás. Azt sem, hogy nem jó az iskolai oktatás. Nem írtam, hogy nem jó, ha otthon van. Azt sem, hogy nem jó, ha az iskolában van.
Írtam, hogy mit nem kéne, és írtam, hogy mit kéne azért mégis.
A lényegét az írásomnak mind megtaláltad, gratulálok. Elvi síkon.

kárárámaispj 2020.08.31. 00:45:17

@Neytiri1: Elvi síkon nem jó ami van, de nem is tudod, hogy mi kéne, de nem is a te dolgod. Ezt írtad le. Köszönjük Emese.

Neytiri1 2020.08.31. 00:59:28

@kárárámaispj: bunkó vagy, és leírt szavakat sem értesz. Nincs miért folytatni a beszélgetést.

élhetetlen 2020.08.31. 02:02:22

@Neytiri1: Na, azért a gyerekek nem mennek tönkre azért. mert a családdal vannak, a haverokkal meg csak csetelnek. „2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget”. És vádolhatnak demagógiával, de ebből hány diáknak lehetett volna számítógépet adni, akinek nincs, vagy kölcsönözni, és megtanítani használni.? Félre ne érts, teljesen egyetértek veled, ez csak egy kis adalék.

élhetetlen 2020.08.31. 02:18:45

@kárárámaispj: Na, megint jössz a semmitmondó kötözködéseddel, azt remélve, hogy valaki komolyan vesz. @Neytiri1: már lezárt, ezzel most én is, házaljál még, hogy ki áll szóba veled. Sok sikert (bár nem lesz).

Katemi 2020.08.31. 05:05:22

Itt Görögországban egyszerűen megoldották: 150 euró a büntetés, ha nyilvános helyen (buszon, boltokban, stb.) nincs valakin maszk. Kőkeményen be is hajtják, ellenőrzik. Az emberek 99 %-a hordja is, pedig itt 32-36 fok van nyáron. Dolgozni is tudnak benne...

Laikuska 2020.08.31. 07:22:39

@Lorrh: "Vagy legyen mint Svédországban?"
Igeeeeeeen!!!! Irigylem a Volvoikat, rénszarvasaikat, városban-az-erdőiket, rengeteg tavaikat, nyárfaerdőiket, csodás bicikliutakat Gånghester felé, nyugodt békés kedvességüket, Harisnyás Pippi kis házát, akkor LEGYEN!

Én irigylem a svédeket, főleg a vasércüket, a természeti adottságaikat.
Kár értük, hogy kihalnak.
A Volvo egyébként kínai.

Buchhalter 2020.08.31. 07:28:50

@Katemi: már megint valaki(TE!) aki a híreket elferdítve tovább adja! Van kint élő ismerős Görögben.A rendőrök nem büntetnek és a többség letojja.A szutykos maszkodnál más gondok foglalkoztatják az átlag görögöt és a fegyveres egységeket : a brutáis GDP csökkenés a meredeken emelkedő munkanélküliek száma és a Török hadsereg egyre fenyegetőbb jelenléte.A hírek nem csak covidból állnak "haver"! Ciprusnál 2 hete farkasszemet nézz egymással a görög és török hadiflotta. Mozgósították mindkét állam a tartalékosait és ,hogy a kép bonyolultabb legyen a színen megjelent a francia és a brit haditengerészet több egysége.Ciprus görög lakta részén pedig partra szállt egy komoly létszámú francia tengerész gyalogos egység. Már sokan írták : a maszk hatástalan a vírusokkal szemben. Teljes testet elfedő szkafander,amit egy beiktatott zsilipkapun lefertőtlenítesz ,hatásos védelem a kórokozókkal szemben. Gondolkodj már maszk fan! A hajad és a szemed + ruhád nem továbbítja ezeket az apró mikrobákat?! Biológiából egyes,ülj le!

axolotl77 2020.08.31. 07:36:45

@nincs1agy: Megerősítelek: a cigányok minimális arányban hordják a maszkot.
Ők a kiválasztott nép. Legalábbis azt hiszik.

sync 2020.08.31. 07:40:15

@nincs1agy: A fideszbirkákra gondoltam, nem a cigányokra.

axolotl77 2020.08.31. 07:41:29

@Lorrh: Az megvan, hogy mind a jobboldali, mind a balliberális média arról számol be, hogy a svéd modell elbukott?
Összehasonlítva a hasonló helyzetben lévő többi észak-európai országgal a 100ezer lakosra jutó megbetegedések és halálozások száma többszöröse az övéknek, és a GDP-jük is ugyanúgy lecsökkent.
Persze ha az volt a cél, hogy apasszuk a sok kenyérpusztító nyugdíjast, akkor ez volt a legjobb amit tehettek a cél érdekében. Így marad működőképes a svéd jóléti modell.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2020.08.31. 07:47:31

@Japersze: jelentősen csökkenti annak a kockázatát, hogy ha te tünetmentes hordozó vagy, akkor másokat megfertőzz. Ez tudományos tény, te meg működj együtt a közösség miatt. Erről szól a poszt is.

szobatars 2020.08.31. 07:51:09

@Lorrh: Ha nem halálos, akkor azt kívánom neked, hogy Te és egész családod kapja el. Most szólok, nincs semmi okod megsértődni ezen, hiszen szerinted ez csak hisztéria.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2020.08.31. 07:51:16

@Buchhalter: tudományos tény hogy a közösség maszk viselése jelentősen lassítja a járvány terjedését, és ez a cél. Ez tény. Senki sem cáfolja. Ezért a közösség érdekében, te is vedd fel. A vírust így nem lehet megállítani, de ha te tünetmentes hordozó vagy, akkor csökkenti a továbbfertőzés kockázatát. Ez a poszt első bekezdése.

Lorrh 2020.08.31. 08:05:38

@axolotl77: Te hiszel a hazug statisztikáknak, az agymosó médiának? Pont azért jobbak a svédek, mert támadják őket!
@Laikuska: igen, a volvot eladták a kínaiaknak, de csak a pénz jön onnan, az innováció és mérnöki munka svéd. A vasérc jelentéktelen dolog, a hozzáadott érték a lényeges. És igen, ők is kihalnak, mint az európai fehéremberek en bloc. Azért lesz ahhoz még 2-3 generáció és meg is fordulhatnak a trendek.

bgp 2020.08.31. 08:06:13

@Lorrh: te fasz, a virus fertőző. Azért mert téged nem dönt le a lábadról, anyádat és apádat (ha még találkozol velük) ledönti.

Lorrh 2020.08.31. 08:07:02

@szobatars: nem a vírus hisztéria, hanem a teljes országbezárások, a gazdaság leállítása, milliók nyomorba döntése. Az a hisztéria. Nyuszifül. Jó demagógnak lenni, ugye?

bgp 2020.08.31. 08:11:36

@Lorrh: Azért jobbak a svédek, mert támadják őket??? Ez meg mi a fészkes fenét jelent. A jóság mérőszáma a kevés halálos áldozat lenne (persze ha neked az a mérce hogy dögöljön meg minél több ember, akkor igazad van, a svédek jók). De akkor sem azért jók mert támadják őket, hanem azért "jók" mert irtják az embertársaikat. Svédországban 10 millió emberrel, és egy sokkal kisebb népsűrűséggel, 5800 halottat produkáltak. Ez 10-szerese a magyarnak. Ha jóságról beszélünk, akkor a magyarok a jók (a svédekhez viszonyítva), de ez az olyan faszok ellenére történik mint amilyen te vagy.

axolotl77 2020.08.31. 08:31:29

@Lorrh: Nyilván hiszek inkább a New Scientistnak mint neked.
www.newscientist.com/article/2251615-is-swedens-coronavirus-strategy-a-cautionary-tale-or-a-success-story/
"Sweden has about 8200 confirmed cases per million people as of 12 August, compared with 1780 in Norway and 2560 in Denmark. (For the UK it is 4600 and the US 15,400.)
Sweden has had 57 deaths per 100,000, compared with five in Norway and 11 in Denmark. (For the UK it is 70 and the US 50.)"

Ha már agymosásról és demagógiáról beszélünk, nem gondoltál arra, hogy esetleg te lettél ilyen?
El kéne gondolkodni azon, hogy mit tett le egy ilyen nagy multú tudományos lap 1956 óta az asztalra, és mit az általad favorizált hírforrások!

Medgar 2020.08.31. 08:37:49

@Lorrh: Te szerencsétlen hülye. A halálos áldozatok száma eddig: 846,405

coronavirus.jhu.edu/map.html

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 08:49:33

@Lorrh: Annyi eszed van mint egy marék lepkének. Olvasni sem tudsz? A gyerek hazaviszi a nagymamának, nagypapának.

cavalry 2020.08.31. 08:50:42

Van egy apró kis probléma ami idővel elefánttá nőhet (ezt a hülyeséget nem én találtam ki). A maszk hasznos, de sajnos van olyan és egyébként magas értékű valószínűsége is a fertőzésnek, egy vizsgálat, ami az ultra finom részecskékhez tapadt vírus továbbítást tárta fel. A részecske és a vírus kb. egyforma méretű. Leánykori nevén szmog, vagy légszennyezés is viszi a vírust magával és jó messze. Ahol szennyezett a levegő ott hatalmasat ugrik a fertőzöttségi érték. A maszk semmit sem ér az ilyen módon közlekedő vírus ellen, mert nem a hatalmas páracsepp a hordozó, a maszk résein simán átjut a vírus ebben az esetben. Szóval térdre imához. (egyébként olvasható tanulmány erről, a Harward csinálta)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 08:54:15

@Buchhalter: Te idióta! A vírus alapvetően cseppfertőzéssel terjed. A maszk a cseppek nagy részét felfogja. Na, jó a könnyekkel is terjedhet, hiszen te mindig zokogsz az utcán, hogy milyen hülye vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 08:55:22

@cavalry: te sem tudsz olvasni. A maszkot viselő kilehelt levegőjéről van szó.

chrisred 2020.08.31. 08:57:23

@Laikuska: "Kár értük, hogy kihalnak."

Sokkal nagyobb, hogy mi előbb fogunk. A svéd népesség csökkenése sokkal kisebb arányú, mint a magyaré.

cavalry 2020.08.31. 08:57:59

@Buchhalter: "a maszk hatástalan a vírusokkal szemben" A maszk típusától függően, eltérő százalékban véd a páracseppekhez tapadt vírus belégzése ellen. Az N95 a legjobb amit lehet olcsón kapni. Teljes védőruha nem reális a tömeges használatra de olyan is lehetséges. Egyébként meg egyik sem véd ha ultra finom részecske közvetíti, mert az akkora mint a vírus. Évente 3-4 millió ember hal meg miatta WHO adat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 08:58:03

Megjegyezném egy ismerősöm koronavírus gyanús volt. Bár egy hete nem találkoztunk én maszkot kezdtem hordani mindenütt. A tesztje negatív lett.

cavalry 2020.08.31. 09:03:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A kilehelt levegővel való terjesztés az egy nagy része a fertőzés lehetőségének. Eddig azt gondolták. Kiderült hogy nem így van, de ez új dolog. A távolságtartás is csak nagyrészt hatásos, ha levegő mozgás van, akkor nem ér semmit, vagy egy bringás megy végig a járda mellett és fertőz. A szennyezett területekre koncentrálódik a fertőzés statisztikailag. Nem véletlen a Budapest fertőzöttsége, nem csak a tömegrendezvény számít, meg a közlekedés. Ha maszk nélkül sétálsz a körúton az sem nyerő. Ha szellőztetsz akkor is bejöhet a lakásba. Szar ügy. De bizakodni azt lehet, addig sem félsz nagyon, mint a II. VH.ban a bombázáskor, tuti nem a fejedre esik a bomba, - de néha igen.

chrisred 2020.08.31. 09:06:41

@Buchhalter: A maszk azért kell, hogy te ne juttasd a szervezetedből a levegőbe a vírusokat. Ha megfertőződtél, nem a hajad vagy a ruhád továbbítja a fertőzést a környezetedbe, hanem te a kilégzéseddel.

chrisred 2020.08.31. 09:11:59

@cavalry: Elméletben. A gyakorlatban meg a mintavételek alapján Magyarországon május végéig mintegy 56-60 ezer fertőzött lehetett. Úgy, hogy csak Budapesten ennek a többszöröse utazott tömegközlekedéssel naponta. Minden valszínűség szerint csak zárt térben, huzamosabb összezártság esetén nő meg az esélye a fertőzésnek, szabad téren ennek a lehetősége minimális.

kárárámaispj 2020.08.31. 09:12:04

@chrisred: "A svéd népesség csökkenése sokkal kisebb arányú, mint a magyaré."
Hát igen. Az apró szépséghiba, hogy a népesség száma nem csökken, csak valahogy évről évre több a Mohamed.

chrisred 2020.08.31. 09:13:03

@kárárámaispj: Igen. Ezért különítettem el a svéd népességet Svédország népességétől.

kárárámaispj 2020.08.31. 09:15:42

@Neytiri1: " bunkó vagy, és leírt szavakat sem értesz. "

"Nem tudom hogyan oldják meg, de nem is az én dolgom. Ahogy most van megoldva, az nem jó, szerintem. "

Gratulálok, a blog.hu leghülyébbje, "élhetetlen" személyesen melléd állt. :D

kárárámaispj 2020.08.31. 09:30:19

@cavalry: Egyébként senki nem gátol téged abban, hogy teljes vegyvédelmi cuccban, palackos gázálarcban mászkálj.
Baszki, mi a francról beszélsz? A maszk véd valamennyit. Száz százalékos védelem nincs a betörő ellen sem, ki szoktak rámolni bankokat meg múzeumokat is, mégis van egy ajtód amit bezársz.

kárárámaispj 2020.08.31. 09:31:46

@chrisred: És ilyen statisztikát hol lehet találni? Úgy tudom, hogy Svédország nem teszi közzé sem a halottak, sem az élők semmilyen etnikai hovatartozását.

Lorrh 2020.08.31. 09:53:17

Emberek! Mielőtt teljesen megőrülnétek a virus hisztiben (a hiszti feminim vonás - csak szólok) nézzétek már meg az országok halálozási rátáit pls.
Én az olaszt hasonlítottam össze a tavalyit az ideivel és NINCS szignifikáns növekedés. Tehát az egyéb betegségekben halnak meg az emberek nem a virus miatt.
Teljesen hamis ahogy felültök ennek a buta propagandának. És hogy bedobták a gumicsontot most már a nép marakodhat. A hatalomnak nincs más dolga csak hátradől és kér egy sört.
Ti meg halálosan összevesztek baromságokon.
Nézzetek már tükörbe, kinek a bábjai vagytok???

chrisred 2020.08.31. 09:55:25

@Lorrh: Javaslom, hogy ugyanezt vizsgáld meg Lombardia tekintetében is.

Buchhalter 2020.08.31. 10:00:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ócska egy alak vagy,számtalanszor bebizonyítottad! Fidesz kutya,aki még akkor is csóválja a szaros farkát.amikor a gazdái már rég elporladtak.Na vissza a maszkodra: semmit se ér,ennyi! Húzd a fejedre és húzz egy bunkerbe ,ahol pusztulj éhen.

Lorrh 2020.08.31. 10:03:28

@chrisred: igen, ott durvább volt a helyzet, a rengeteg öregember (rossz eü állapottal) és a durva légszennyezettség miatt. Ezt sem lehet a vírusra, mint egyedüli okra kenni.
Szavak bedobálása helyett kicsit nézz utána a dolgoknak és ne vagdalkozva kommentelj, mert ez olyan kocsmai verekedés szintű.

Buchhalter 2020.08.31. 10:04:19

@chrisred: ostoba vagy ,de sebaj! Bármelyik értelmes eü szakember(nem a kormányok által pénzelt bohócok!) elmondja neked,hogy a maszk miért nem ér semmit. De nyugodtan húzd magadra. A hajad a szemed a ruhád ,mindegyik hordozza ezeket az apró kis élőlényeket. A kínai kormány propaganda kitalálta a birka embertömegnek a többi szarházi lopós politikus meg átvette. Szerintem téged se az eszedért szeretnek.

kárárámaispj 2020.08.31. 10:05:45

@Lorrh: Sajnos mink nem vagyunk akkora hiperagyak, mint te, hogy átlássuk a világ összes kormányának a gonosz világuralmi összeesküvését. Tényleg elképesztő, hogy ellenséges, szembenálló, és mindenféle gazdasági érdekektől átszőtt kormányok összefogtak. Az egyetlen dolog amivel nem számoltak, hogy vagy te, a géniusz a blog.hu-ról, aki rájön a tutira.

Egyet mondj még el, bölcsek bölcse, konteók leleplezője.
A halálozási adat az egy dolog. Engem speciel érdekel, nekem vannak idős szüleim, idős rokonaim, neked nincs, leszarod, oké. Neked opció az, hogy mondjuk 3 hetet kórházban töltesz, abból kettőt a lélegeztetőn, aztán a betegség elmúlásával a tüdőd negyede károsodást szenved? Ez ugye mindenkinek fennáll. Persze statisztikailag gyógyultnak számítasz, +1 a zöld oszlopba. Ez vonzó? Mert ha elkapod, erre azért van egy 10-15% esélyed.
Meg egy másik 20% arra, hogy kórházba se kerülsz, csak otthon köhögöd ki a tüdőd.

chrisred 2020.08.31. 10:06:11

@Lorrh: "Szavak bedobálása helyett kicsit nézz utána a dolgoknak és ne vagdalkozva kommentelj, mert ez olyan kocsmai verekedés szintű."

Lényegében én is ezt javasoltam neked. Most legalább leírtad, hogy miért is probléma a vírus, mert vírus nélkül Lombardiában a légszennyezettség és a rengeteg öreg se okozott volna tömeges halálozást.

Buchhalter 2020.08.31. 10:06:59

@Lorrh: végre egy értelmes ember! A többség azt nem veszi észre,hogy a hiszti következménye egy óriási gazdasági csődmenet. A főnökeim is megmondták,hogy az igazi szar özön majd jövőre folyik a sok maszk fan nyakába.

ekat 2020.08.31. 10:21:51

@Buchhalter: Bizony, a maszkhordás teljesen hazavágja a gazdaságot.... :D

Neytiri1 2020.08.31. 10:24:32

@Lorrh: én nem csak halálban, mint velejáróban gondolkodnék. Több hetes kemény buli is lehet, sokáig visszamaradó tünetekkel. Abban igazad van, hogy "akár", és nem biztos.
Illetve ha elképzelem, hogy elkapom és fekszem, erősödő tünetekkel ágyban, párnák között, úgy érzem, hogy kicsit pánikban lennék, hogy mikor jön a légszomj és mentő -hiszen nem lehet tudni, hogy valamilyen rejtett alapbetegségem nincs-, és a szép, felszerelt kórházban dolgozó empatikus és kedves és törődő "személyzet" és féken tartott más bacik közül pikk-pakk egészségesen hazakerülök. Mindez vonatkozik azokra, akiket szeretek.
A vírus aránylag rövid földi élete miatt szinte naponta derülnek ki új "velejárók". Amikre -igaz-, nem tudok bizonyítékot, hiszen valamelyik média által közölt cikk mindössze, laikusként osztom kettővel és hiszem a maradékot.
Nem tudom más országban milyen a lakosság tájékoztatása és mennyire bízik a kórmányában, én úgy látom, hogy itt ez nem nagyon megy, és ez nem csak a nép hibája, hanem a kórmány eddigi működésének és kommunikációjának (össze-vissza) köszönhető, így nagyjából semmi sem biztos. Az egyetlen biztos tudás birtoklói pedig nem igazán nyilatkozhatnak (orvosok, ápolók, boncmesterek).

Void Bunkoid 2020.08.31. 10:26:54

@Lorrh: a svédeknek (meg általában a skandinávoknak) általában csak az átlag földlakóhoz képest baromi magas életszínvonaluk és ebből eredő általános jobb kedvük miatt jobb a píárjuk.

Amúgy ezt a kis ritkánlakott, gazdag birodalmacskájukat NAGYON is féltik.

Addig nagyon skandi mosolygós és rendkívül vendégszeretőek, amíg turista vagy náluk, és zabálod a túlárazott (illetve nekik nem az, ők gazdagok, de alapjáraton minden kurva drága, ha máshonnan nézed, turistáknak meg mégjobban) cuccaikat.

Mihelyst oda akarsz települni, akkor a toleránsabbja elvisel, de ne várd, hogy a keblére ölel, max majd a gyerekedet (de azt is, csak a fullban asszimilálódik és kiöl minden "kintaföldi" mentalitást magából), de hogy udvarias időjárásról beszélgetésen és klisépufogtatáson kívül semmit nem fog mutatni neked magából, az tuti.

A nem annyira toleránsabbja (főleg az ötven fölöttiek) meg szintén nem túl agresszíven, de igen gyakran célozgatni fog arra, hogy igazából sokkal jobb lenne, ha te szépen fognád magad és hazamennél, oda, ahonnan jöttél, nekik te ide nem kellesz, már így is van elég külföldi.

cavalry 2020.08.31. 10:31:53

Logikát nem tanultatok soha, de ez nem szégyen, nem is tanítják az általános iskolában (máshol is csak formálisan). 1. Következtetéseket egyedi esetekből nem lehet levonni. Pld. a nagymamám fiatalként önkéntes ápolónő volt hadikórházban az I. VH vége felé, amikor jött a spanyol nátha. Több százan meghaltak körülötte, neki semmi baja nem lett, a katonák azt hitték ő szent azért nem kapta el. Tehát a spanyol nátha nem fertőző, mindenki meghalt akármiben úgyis beteg volt, igaz?. 2. A légszennyeződést alig lehet mérni, csak spéci módszerrel mert nagyon kicsi a részecske. Tehát nem is tudod mi van körülötted. De a statisztika már sok éve kimutatta hogy a szennyezett környéken hullanak az emberek MINDENFÉLE betegségben. Tiszta véletlen igaz? Ha meg viszi a vírust akkor a maszk ott!!! nem ér semmit, mert megkapod. De ez nem azt jelenti hogy nem kell maszkot viselni más okból. 3. A jelenség komplex, az orvos sem ért hozzá, mert nem fizikus, kémikus, biológus meg nemért az áramlástanhoz csak lediplomázott szegény egy faiskolában és természetgyógyász, háziorvos, stb. (pár ilyen sík hülye hittérítő). De ő tudja. 4. Cseszhetjük, a vírusnál nagyobb veszély a hülye politikus és a kapcsolt részei. 5. Az oroszlán ha jól van lakva nem rohangál utánad a vadasparkban, de azért ne húzgáld a farkát.

Neytiri1 2020.08.31. 10:36:53

@élhetetlen: a kórmány mindefelé pénzszórása vicc.

Az iskolák, tanárok, diákok "felkészítésére" volt két és fél hónapjuk. Mi történt vajon két és fél hónap alatt? Úgy tudom semmi azzal kapcsolatban, hogy felkészüljenek a vírus lehetőségére.
Nem hiszem, hogy abban bíztak, hogy a vírus szépen felszívódik. Nem tettek semmit.
Az "ajánlást" az iskolakezdés előtt nagyjából néhány nappal tették közzé, tudva (?) hogy nagyjából betarthatatlan, csak ajánlás. Erre most a PDSZ feltette a kérdést, hogyha kitör a járvány az iskolában és nem tudták minden pontját teljesíteni az ajánlásnak külső körülmények miatt, akkor kin verik le a port?
Valamikor nem is olyan régen volt arról is szó, hogy az internet ingyenes lesz az iskolásoknak (már akkor is csodálkoztam ezen a nagyvonalúságon), aztán most ebben is csend van.
A PDSZ közzé tett egy levelet, amit a helyettes államtitkár írt, és amiben a fertőtlenítőszerek kiszállítása aug.29-szept.4. A tanárok azt mondják, van iskola, ahová még nem ért. Az EMMI azt mondja, kiszállította mindenhová. Na most akkor mi van?
De teljesen mindegy is, hiszen az augusztus 29-én kiszállított fertőtlenítővel való iskola fertőtlenítést hogy képzelték? Augusztus 29. szombat (munkanap) 31. hétfő (munkanap). A legtöbb iskolában alig van takarító, két nap alatt suviszkolja ki fertőtlenítse le az iskolát?
Takarítottak ezek az EMMI-sek már valaha?

Neytiri1 2020.08.31. 10:37:57

@Void Bunkoid: csodálkozom -bár elhiszem- amit írsz. Az egyik olyan ország, amelyik tárt karokkal fogadott be nagy tömegű migránst. Vagy rosszul tudom?

morph on deer 2020.08.31. 10:41:32

@nincs1agy:
“ Maszk faktor..:)”

Ó,B+!! :D))))))

axolotl77 2020.08.31. 10:42:01

Most csak úgy függetlenül az itt kialakult parázs vitától szeretném megkérdezni, hogy a "vírustagadók" (vagy nevezzük őket akárhogy) szerint mi lenne a helyes eljárás? Egyáltalán nem venni róla tudomást? Vagy mi?
Én sem félek a vírustól, mert még az influenzát sem szoktam elkapni (tényleg, sosem), de ez nem influenza. Meg attól még hordozó lehetek. És azért az engedtessék meg nekem, hogy azoknak akiket szeretek, igenis fontos az egészsége és az élete számomra. Tehát ez nem csak rólam szól.
Épp tegnap ecsetelte nekem egy vírustagadó, hogy úgyis elegen vagyunk a Földön, hadd hulljanak a gyengék. Biológus végzettségemmel én is belátom, hogy az elmúlt évtizedekben az orvostudomány fejlődése miatt nagyon rossz irányba ment el az emberiség életképessége. Olyan betegek életét hosszabbítják meg évtizedekkel, akik száz éve már gyerekkorukban vagy akár magzati korban meghaltak volna. És ha ezek a betegségek genetikai eredetűek, akkor ezek a mesterségesen életben tartott emberek tovább is örökítik hibás génjeiket az utódnemzedékbe.
De meddig képes egy ember ilyen tényszerűen látni a helyzetet? Akkor is, ha az ő gyermeke/testvére/szülei életéről van szó? Vagy akkor már tegyünk kivételt? Pusztuljon a többi, de azért az én "vérem" maradjon életben?

Lorrh 2020.08.31. 10:49:37

@Void Bunkoid: 56-ban és 89-ben emigrált rokonaim élnek svédben és a családjaik révén beintegrálódtak a társadalomba. Szóval szerintem elég jól ismerem az ottani világot.

@Neytiri1: Hallottad a minapi berlini tömegtüntetést? Máshol sem bíznak a kormányaikban.

Buchhalter 2020.08.31. 10:52:55

@axolotl77: kicsit diplomatikusan fogalmazol és öntöd a rizsát rendesen. Te olyan konfliktus kerülő vagy ,aki ha erőszakra kerül a sor szépen kihúzná magát. A családdal jössz,de ha egy reményvesztett éhező banda rátámadna a családodra a szavaid alapján csak magad mentenéd ,utána meg megmagyaráznád azt is,hogy miért is lapítottál. "Király" ember lehetsz! A maszkot te szorgalmasan magadra húzod,bár a leírtak alapján te biológus lennél.

Neytiri1 2020.08.31. 10:56:42

@Lorrh: hallottam, igen. A káosz többek között azért alakul ki az emberekben, mert a "vezetőik" ... inkább nem írom le a gondolataimat.

apro_marosan_petergabor 2020.08.31. 10:56:51

Ez a vírus komoly veszély.
A mortalitás korosztály függő, az egészségi állapottól függően a kb. 2,5% -10%-ot is elérheti, ez nagyon magas!
- Az együttes maszk viselése fertőzött - nem fertőzött egyén maszkos kontaktjánál 1% alá csökkenti a fertőzés veszélyét.
- kell a maszk közösségi térben (tömegközlekedés, áruház, vendéglátóhely, boltok, munkahely, iskola stb.)
- alapos kézmosás, fertőtlenítés sűrün
- tömegrendezvények korlátozása, kerülése
Ezeket nem olyan nehéz betartani, segíts ebben!

alöksz róz 2020.08.31. 10:58:46

@chrisred: ez a grafikon nem igazolja az állításodat.

axolotl77 2020.08.31. 11:02:46

@Buchhalter: Akkor továbbra is konfliktuskerülő módon fogalmazok: Kurvára zavaros amit írsz, nem is tudom mire reagálsz így. De hogy nem egy feltett kérdésre, az holtbiztos!
Ezzel a stílussal bizonyára te vagy a munkahelyed number one közönségkedvence.

chrisred 2020.08.31. 11:03:52

@alöksz róz: Ez nem egy állítást igazolt, hanem egy kérdésre tettem be.

Neytiri1 2020.08.31. 11:04:38

@apro_marosan_petergabor: az iskolákban nem kötelező, csak ajánlott. Nem fogják hordani, ebben egészen biztos vagyok.
Majd ha sok beteg lesz -ahogy Franciországban és Spanyolországban, ahol kötelező felsősöknek a maszk-, akkor majd itt is, de addig még sok-sok fertőzést kell produkálni.

alöksz róz 2020.08.31. 11:11:31

@chrisred: csak éppen nem válasz a feltett kérdésre.

morph on deer 2020.08.31. 11:23:46

@Void Bunkoid:
“ klisépufogtatáson kívül semmit nem fog mutatni neked magából, az tuti”

Ez igaz, csak éppen nem amiatt, mert te nem vagy svéd, ők ennyire zárkózottak, - már ami a személyiségüket illeti. (A viselkedés más dolog.) A másik, ismeretlen svéddel ugyanúgy viselkednek.
Viszont “alkoholban oldódnak”, és oldott állapotban már van véleményük a legtöbb dologról. :) Alkohol nélkül meg vagy tíz év, amire a barátságosból esetleg baráttá válhat abban az értelemben is, ahogy mi értjük. Teljesen kitárulkozó soha nem lesz, attól halálosan retteg, hogy beleláss a lelkébe, de hogy számíthatsz rá egy életre, az biztos.

Még egy dolog: az árak és a bérek mind részei az úgynevezett jóléti állam működésének, ugyanis az így generált adókból (többek közt) tudják finanszírozni.
Mindennek annyi az ára, amennyibe kerül, - pl a gyerekruhák sem olcsók, - viszont a rászorulók, alacsony jövedelműek támogatást kapnak, a gyerekek után meg jár a családi pótléknak megfelelő “barnbidrag”, amikből telik.

Ez egyébként szerintem lényegesen ésszerűbb modell, mint az alacsony bérek, alacsony adók, és a mindenkire vonatkozó rezsicsökkentés, például.

ekat 2020.08.31. 11:28:36

@apro_marosan_petergabor:
Tökéletesen látható, hogy ahol egész nap (azaz munkaidőben) maszkban kellene lenni, ott senki nem tartja ezt rendesen be. Én még nem láttam olyan pincért, eladót, pénztárost vagy postai / banki alkalmazottat, akinek az orrát fedte volna a maszk. És persze sokuknak a száját sem.
Úgyhogy én úgy vélem, hogy a realitások talaján kellene maradni. Talán jobb lenne az a fel-/lehajtható műanyag előrészű izé, nem tudom a nevét. Bár olyat is láttam már úgy hordva, hogy majdnem 90%-ban elállt a viselője arcától....

ekat 2020.08.31. 11:37:00

@morph on deer:
És egyébként ez máson is múlik, ami részben nem is a külföldiségeddel függ össze... hogy nézel ki, hogyan beszéled a nyelvet, milyen a kulturáltságod hozzá képest..... (Pont svéd tapasztalatom ugyan nincs, de német igen, és rájuk is ugyanezeket szokták mondani.)

Buchhalter 2020.08.31. 11:50:29

@axolotl77: hülye gyerek! Olvasd magad végig!

axolotl77 2020.08.31. 11:52:48

@Buchhalter: Vajon milyen ember lehet az, aki egy kérdésre trágár személyeskedéssel válaszol?
Kérlek, segíts nekem ezt a kérdést megválaszolni! Ne fojtsd magadba szavaidnak Niagaráját!

kacsa. 2020.08.31. 12:00:34

Az írás pont nem az iskolabezárásról és más, drasztikus intézkedésekről szól, hanem egy olyan, kis áldozattal járó dologról, ami bizonyítottan csökkenti a terjedés valószínűségét és ezzel a durva intézkedések szükségességét is. Fel nem tudom fogni, hogy miért megerőltető egyeseknek egy nyamvadt textildarabot kötni az orruk és a szájuk elé, amíg például tömegközlekednek. De a konyhásnénit sem értem, aki a tálalás idejére sem képes erre és így szolgál ki 100+ embert (tegnapi példa). Persze van ellenkező példa is: a munkahelyemen a többség elég régóta maszkot hord a saját helyén kívül.
Megjegyzés: Az sem mindegy, milyen töménységben jut ki valakinek a vírusból és attól még, hogy úgy tűnik, aeroszollal is terjed, a nyálcseppeket még elég jól fel tudja fogni egy sima, két rétegű, házi készítésű maszk is. A baráti körömben eddig még csak ketten kapták el, az egyiküknek alig volt tünete (izgult is utána, hogy hány embert fertőzhetett meg, mert időssel és terhessel is került tartósabb közelségbe), a másikukat rendesen kiütötte, jobban mint egy influenza, nagyon rosszul volt tőle. Pedig mindketten fiatalok, egészséges életmódot folytatnak stb.

Iskolabezárás: valószínűleg iskolánként, településenként kellene mérlegelni, mert ott, ahol sok a fertőzött, több lehet a haszna, mint a kára, míg egy "szegény borsodi zsákfaluban", ahol a korona sem jár, de a hatékony online oktatásnak szinte 0% a valószínűsége és még ebédet sem kap a gyerek, ott károsnak látom.
Azokat viszont nem értem, akik elkezdték ekézni az ELTE-TTK vezetését, amiért az előadásokat áttették online térbe. Ha ezzel az intézkedéssel meg tudják oldani, hogy legalább a labor- és terepgyakorlatokat meg lehessen tartani, akkor inkább ez és a nyüzsgő egyetemi élet hiánya, mint hogy 2 hét múlva mindent be kelljen zárni laborostul, mindenestül, mert túl sok tanár és diák betegedett meg. Egy otthonról dolgozó tanár még mindig jobb online előadást tud tartani, mint egy beteg. A legszebb az egészben, hogy azt a vezetést ekézik, ahol a dékán immunológus, az oktatási dékánhelyettes virológus :), ezért az átlagnál jóval nagyobb rálátásuk van a hazai helyzetre és a járvány működésére is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 12:02:34

@Buchhalter: Hehehe.. te aztán nagyon képben vagy. Én mint fideszes. Ez volt a hét vicce. :-)) Buta faszfej vagy.

Nati Walter 2020.08.31. 12:05:47

@Void Bunkoid: na az svédek a nyájimmunitásos taktikájukat baszhatják

Nati Walter 2020.08.31. 12:06:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ne aggodj,ha simán jibboldali vagy ez akkor is beszolna

padlogaz 2020.08.31. 12:06:44

@Lorrh: tényleg nincs szignifikáns különbség országos és éves szinten a koronavírus alatti (idei) és a korábbi halálozási adatok között. pl. azért, mert a vírus miatti otthonmaradás, karantén stb. miatt kevesebben haltak meg közlekedési balesetben, és kevesebben szezonális influenzában (amivel össze szokták hasonlítani), mivel a távolságtartás az ellen is véd.
a probléma az, hogy ha - ezt a logikát követve - nem törődünk a koronavírussal, azaz semmilyen távolságtartás, maszkviselés stb. nincsen, akkor a hagyományos halálozási okok is bekövetkeznek, valamint - ráadásul - a koronavírus miattiak is, azaz összességében jóval nagyobb lenne.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 12:07:51

@cavalry: Az nem úgy van hogy egy vírustól megfertőződsz. Ahhoz sok kell. A szálló nyálcseppben pedig sokkal több van mint egy porszemcsére ráragadtban. Ráadásul a száraz porszemcsén már vizet veszít.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 12:10:01

@padlogaz: Ezeknek próbálod magyarázni hogy két statisztikát nem lehet összevetni, ha a feltételek és körülmények nem ugyanazok? :-))

Nati Walter 2020.08.31. 12:11:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ne aggodj,ha simán jibboldali vagy ez akkor is beszolna@Neytiri1: hát csak akkor ajánlott ha nem akar beteg lenni..bár nemelyik szerint jó buli otthonmaradni betegen....az hogy agyi problémákat is okoz a virus,azt leszarja...max pár év mulva az érretséginél lesznek nagy bukások(dehát azelött milyen jó volt a gyerek memoriája).....dehát a lényeg hogy nem kell hordani a maszkot :-)

alöksz róz 2020.08.31. 12:12:41

@apro_marosan_petergabor: "Ez a vírus komoly veszély." - a veszély borzasztó komolysága azért bőven megkérdőjelezhető...
A mortalitás korosztály függő, az egészségi állapottól függően a kb. 2,5% -10%-ot is elérheti, ez nagyon magas!" - ez a sima influenzára is igaz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.08.31. 12:21:11

www.hazipatika.com/napi_egeszseg/natha_influenza/cikkek/mennyien_halnak_meg_itthon_influenzaban/20200306143247

"Vannak azonban különbségek is a két kór között. Míg a koronavírus fertőzési rátája jelenleg átlagosan 2,2 körül van, a szezonális influenzáé ennél jóval kisebb. Ami pedig a halálozási arányt illeti: a koronavírusnál 100 fertőzöttből 3 ember hal meg, az influenzánál pedig 1000-ből 1 beteg. Előbbi esetében azonban még nem lehet egyértelmű adatokat mondani, hiszen egyrészt nem ismerjük a fertőzöttek valódi számát, másrészt még nem végleges a befejezett (meghalt vagy meggyógyult) esetek száma sem. "

Egyéb kérdés? A 80 feletti korosztályban 10 százalék feletti a koronavírus okozta halálos áldozatok aránya.

alöksz róz 2020.08.31. 12:38:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ami pedig a halálozási arányt illeti: a koronavírusnál 100 fertőzöttből 3 ember hal meg" - ez erősen kérdéses.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.08.31. 12:41:37

magyarázz dicso multrol a proli suttyoknak, ugocsa non coronat. na persze. ezek a csokkentertelmu oltasellenes gyokerek biztos tudjak mi az.

axolotl77 2020.08.31. 12:41:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Sajnos erre az lesz a válaszuk, hogy manipulált adatok. Csak azok az adatok igazak (már ha vannak), amelyeket az összeesküvés-elméletek hívői kínálnak neked fogyasztásra.

Neytiri1 2020.08.31. 12:50:45

@kacsa.: "Iskolabezárás: valószínűleg iskolánként, településenként kellene mérlegelni, mert ott, ahol sok a fertőzött, több lehet a haszna, mint a kára"

Mivel az adatokat nem bontják le településre (kivéve Bp), így remélhetőleg az iskolaigazgatók, polgármesterek időben kapnak megbízható adatot a kórmánytól, hogy a településen sok -vagy nő- a fertőzöttek száma, és ennek tudatában dönthetnek a bezárásról. De halandóhoz ezek az adatok nem jutnak el. Ezt több helyen (FB, blogok) sérelmezték már, mert azon a településen, vagy környékén az emberek és az őket kiszolgáló bolt/posta/orvosi rendelő/gyógyszertár/iskola/óvoda stb. jobban felkészülnének, vigyáznának. Ennek mondjuk az a hátulütője, hogy a többi település meg vigyázz állásból pihenő állásba állna, mert náluk nincs, ami szintén nem jó.
Így, hogy nincs adat csak megyei, mindössze bízni lehet abban, hogy időben intézkednek azok, akiknek ez a dolguk.

Neytiri1 2020.08.31. 12:58:51

@Nati Walter: mielőtt... én kötelezővé tenném a maszkot az iskolákban. Addig amíg nem az, és ciki - nézzük meg már itt is, felnőtt emberek hogy esnek egymásnak, és milyen stílusban, hogy hordják vagy nem, van-e értelme, vagy nincs, akkor mit várunk kamaszoktól, akiknek otthon ugyanígy a szülei megosztottak a viselés/nem viselésben és hülyézik le egymást a gyerek előtt, illetve megmagyarázzák a gyerekeiknek, hogy ez egy nagy büdös faszság és B.G. találta csak ki, egyébként sem hal meg csak nagyanyád.
Én -bocs előre is- úgy látom -több helyen- agresszívabban nyomják a maszkot tagadók, ez a gyerek között is így van, lehülyézik, legyagyázzák, félősnek nevezik azokat, akik hordanák. Nem fogják hordani.

nemecsekerno_007 2020.08.31. 13:10:35

Elöbb-utóbb át kell esni rajta.

axolotl77 2020.08.31. 13:14:28

@alöksz róz: Jó, ezt elfogadom. Az tényleg nevetséges, hogy egy gyógyult beteget elütnek és mégis koronavírusban halt meg. Jó lenne tudni, hogy hány ilyen nonszensz dolog tarkította a statisztikájukat. De a cikk szerint egy csak egyetlen ország elmeroggyant gyakorlata.
De mi van az olyan országokkal, ahol meg pont az ellenkezője játszódik le? Tehát nem tesztelnek eleget, és a tényleg koronavírusos okozta halálesetek nem jelennek meg a statisztikákban. Hiszen erre nálunk is volt példa. Lsd. Kásler levelét a patológusoknak:
"Ha az elhunyt kórtörténetében olyan kritikus betegség, krónikus betegség vagy állapot szerepel, amely önmagában is halálhoz vezethetett volna, akkor a halottvizsgálati bizonyítvány 25. I. pontjában az ismert krónikus betegségeket és azok akut szövődményeit kell feltüntetni."
Tehát lehet, hogy az illető még élhetett volna 5-10-20 évet is, de az a vírus betette a kaput neki. De ő akkor is csak az alapbetegségei miatt halt meg. Azért azt remélem tudjuk, hogy ha van egy magas vérnyomás betegséged, vagy egy pajzsmirigy-elégtelenséged akkor máris krónikus beteg vagy, mert ezek életünk végéig fenn állnak?

Neytiri1 2020.08.31. 13:16:57

@nemecsekerno_007: én olyan 35 év múlva szeretnék, miután elbúcsúztam mindenkitől és mindentől, megkoronázva életemet.
Remélem addigra gyors lesz, mint a villám és nem fog fájni.

axolotl77 2020.08.31. 13:22:53

@Neytiri1: Én úgy gondolom, hogy maszk-kérdésben van mit tanulnunk a kelet-ázsiaiaktól. Náluk bevett gyakorlat, hogy így vegyék elejét a nagyobb járványoknak, és többé-kevésbé működik is. És azért ők nem olyan népsűrűséggel operálnak mint Budapest. (Bp: 3300 fő/km2, Tokió és Hongkong: 6400 fő/km2)

Neytiri1 2020.08.31. 13:28:09

@axolotl77: ó, ezt én már felvetettem máshol, mit gondolsz mi volt a maszktagadók válasza arra, hogy vannak kelet-ázsiai országok, ahol ez teljesen normális és minden évben többször, több időszakban is hordják?

Én úgy gondolom, el lehet csevegni erről vice és versa -több helyen is teszem :D- de értelme nem sok. Még senkit sem láttam akit a másik tábor meggyőzött volna (a valóvilágban sem). Ki lehet fújni a gőzt, lehet hozni linkeket, hoz a másik annak ellenkezőjéről, és akkor mi van? Semmi. Ki "győzött"? Senki. Arra jó, hogy a kétségeinket, a félelmeinket, a tagadásunkat, a dühünket a világ felé is közöljük, ne csak magunkban emésszük.

alöksz róz 2020.08.31. 13:32:13

@axolotl77: "De a cikk szerint egy csak egyetlen ország elmeroggyant gyakorlata." - a cikk csak egy országgal foglalkozott.
németországban is hasonló problémákról beszélnek komoly szakemberek, pedig ott nagyon alacsony a hivatalos halálozási arány.
magyarországon nem tudhatjuk.
kásler levelét meg egyszerűen rosszul értelmezed.

axolotl77 2020.08.31. 13:41:12

@Neytiri1: Tagadás ide, igenlés oda, de én akkor sem szeretnék itthon olyan jeleneteket, amik nyugatról jöttek be hozzánk az összeomlott egészségügyi hálózatukról. Legalábbis a nagyvárosokban. Azért azok a videók magukért beszéltek. Nem csak a lélegeztetőgépek alatt pihegő betegekre gondolok, hanem az utcán kígyózó sorokra, az egymásra halmozott koporsókra és halottakra, a kikészült orvosokra, a brazil tömegsírokra.
Nálunk is össze van omolva az egészségügy, de máshogy és más okból. Még mielőtt valaki fideszes propagandával vádol meg.

Neytiri1 2020.08.31. 13:45:36

@axolotl77: "utcán kígyózó sorokra, az egymásra halmozott koporsókra és halottakra, a kikészült orvosokra, a brazil tömegsírokra."

A tuti tagadók szerint ez móka volt, médiafogás, színjáték, mese, hazugság az egész. Földkiásás, dobozok egymásra pakolása a gödörben, teherautók, tömve halottakkal, fagyasztókamionok a kórházak előtt, stb.

De nem engem kell meggyőznöd, hasonlóan gondolkodom, mint te, még nem derült ki?

kárárámaispj 2020.08.31. 13:47:06

@Buchhalter: "A többség azt nem veszi észre,hogy a hiszti következménye egy óriási gazdasági csődmenet. "
Egész konkrétan mindenki észrevette, te agyas. Konkrétan elemzések vannak, GDP csökkenések vannak a világban mindenhol. Svédországban is, pedig ők aztán átláttak a szitán mint te. Az a hatezer nyugger meg nem hiányzik senkinek.

"A főnökeim is megmondták,hogy az igazi szar özön majd jövőre folyik a sok maszk fan nyakába."
Arról mit nyilatkoztak, hogy munka helyett itt baszod a rezet naphosszat?

ekat 2020.08.31. 13:53:48

@Neytiri1:
Én is úgy gondolom, hogy az egész túlságosan fel volt/ van fújva, és pl. most a magyar határzár eltúlzott és hobás lépés, de....
Boltban, irodában, tömegközlekedésen maszkot hordani elvileg nem egy nagy áldozat azért, hogy kevesebben fertőzödjenek meg.
Gyakorlatban viszont találkoztam már kibírhatatlan szövetmaszkkal is, alig vártam hogy letépjem, viszketett tőle az arcom, és minden lélegzetvételnél rámtapadt, majdnem hőgutát is kaptam, A férjem kapta a munkahelyén azzal, hogy orvosi köpenyek anyagából készült...
Szóval nem mindegy, mit hord az ember, és/vagy mire van pénze.

Neytiri1 2020.08.31. 13:55:36

@axolotl77: "De nem engem kell meggyőznöd, hasonlóan gondolkodom, mint te, még nem derült ki?"

Bocsánat, ez nem lebaszó mondat akart lenni, ha esetleg úgy "hangzik" :)

axolotl77 2020.08.31. 14:02:50

@Neytiri1: Gondoltam próbálok olyan emberrel kommunikálni, akivel "egy követ fújunk", ha már "amazok" annyira hajthatatlanok. De nem értékeltem lebaszásnak.

alöksz róz 2020.08.31. 14:08:06

@Neytiri1: te gyakorlatilag "gyíkemberhívőnek" próbálsz beállítani mindenkit, aki nem ül fel a hisztériavonatra vagy jogos kétségeinek ad hangot
vö. északkoreázás

Neytiri1 2020.08.31. 14:09:19

@ekat: hát igen... mi és mennyibe kerül.
Állítólag hatalmas, több milliós mennyiségű orvosi maszkunk van -valahol-, sőt vettünk maszkcsináló gépet is Kínából, meg talán volt is valamilyen eredetileg is, és a börtönben napi 20.000 db-ot tudnak csinálni, bár ez a szám csak a csodás bevásárlást volt hívatott jelezni, később kiderült, hogy nem igaz.
Én a kezdeteknél 50 Ft-ért vettem, de már csak limitált mennyiséget adtak a patikában. Aztán ez felkúszott 300 Ft-ra, és még tovább.
A híres maszkok, amik tényleg érnek valamit, már mire felocsudtam, nem voltak kaphatóak, csak rendelni lehetett több ezer forintért darabját, de mint kiderült, ez sem örökös, talán 3 napig jó -nem tudom pontosan-, aztán kuka. Krőzus legyen, aki hónapokat tud finanszírozni ebből, és a családját.
Miközben az egyik osztrák áruházlánc kis filmet tett fel az oldalára, ahol az volt látható, hogy az ajtóban édes osztrák lánykák kezébe nyomják ingyen az orvosi maszkot a kedves osztrák vásárlóknak, majd a kocsi fogóját fertőtlenítővel masszírozzák át minden vásárlónál, addig magyar boltjainál semmi sem volt.
Később, amikor csitult az izgalom már 10 db-os zacskókban lehetett venni a maszkot a boltoknál, de még mindig 3000 Forintért, a tökéletes maszk sem ment le 1500-2000 Ft alá, talán még inkább fölé.
Most jön az új hullám, elindulnak az árak felfelé, de ha mégsem, akkor is úgy gondolom kibaszott drága, főleg úgy, ha naponta kell használni és cserélni (orvosi maszk).
Hol vannak a maszkok - tenném fel a kérdést Gulyás úrtól egy Kormányinfón, de legalább valamelyik beengedett újságíró megtehetné.
Ez a rengetegsoktömérdekmilliós mennyiségű maszk mire vár, melynek száma ugye naponta még nő, hiszen a börtönökben gyártják.
Vagy megy újra portyázni valamelyik nagyágyú?
Az orvosi maszk egyébként szerintem is kényelmesebb, mint jó néhány szövetből készített maszk.
A fiataloknak egyébként talán úgy lehetne segíteni, hogy rávegyék magukat a hordásra, ha baromi jó grafikai akármik lennének rajta. Kevés ilyet látok. Ahogy a pólókon kifejezik magukat a feliratokkal, jelekkel, úgy a maszkoknál is lehetne ezt alkalmazni.

Neytiri1 2020.08.31. 14:10:53

@alöksz róz: nevezném inkább felelőtleneknek, merthogy nem magukat nem védik, hanem másokat fertőznek. De nevezd aminek akarod.

Fairy Girl 2020.08.31. 14:11:58

@Kage kyōi: Az érettségit? Miért? Milyen következménye lett? Semmilyen.

alöksz róz 2020.08.31. 14:12:36

@axolotl77: azt tudtad, hogy a 2015-ös influenzajárvány idején olaszba hasonlóan megrogyott az egészségügyi ellátás, az észak-olaszországi kórházakban ugyanúgy a folyosón feküdtek a betegek mint most, csak az nem járta be a világsajtót

GyMasa 2020.08.31. 14:12:37

@axolotl77:
"De a cikk szerint egy csak egyetlen ország elmeroggyant gyakorlata. "
Nem egészen...
Az USA-ban is hasonló (ha nem is teljesen ugyanez) a gyakorlat.
Sőt, ott még olyan időszak is volt (nem tudom, már véget ért-e), amikor elég volt a koronavírus _gyanú_ ahhoz, hogy valakit koronavírus áldozatnak könyveljenek el.
Plusz az USA-ban ugye a kórházak szövetségi pluszpénzt is kaptak, ha koronavírusos beteget kezeltek.

alöksz róz 2020.08.31. 14:15:30

@Neytiri1: csak azt nem értem, influenzajárvány idején hogyhogy nem követelőzöl ugyanígy
influenza-áldozatból miért nem sok az 1 is?

GyMasa 2020.08.31. 14:16:39

@Neytiri1:
"A tuti tagadók szerint ez móka volt, médiafogás,... "
Az ténylegesen médiafogás volt, amikor a New yorki helyzet "drámaiságára" az olasz kórházakban felvett képanyagot használták fel.
Többször is.
Csak, ugye elég könnyű volt lebukniuk vele, az olasz feliratok miatt...
Nem, mintha ez zavarta volna őket abban, hogy legközelebb is megtegyék.

GyMasa 2020.08.31. 14:17:46

@GyMasa:
Ja, és, mielőtt engem is tagadással vádolna bárki:
Szerintem az igenis egy valós prbléma, de én súlyosan eltúlzottnak tartom az általános reakciót rá.

Neytiri1 2020.08.31. 14:21:42

@GyMasa: voltak azért más tudósítások is. Természetesen azt érdemes csak látni, amibe bele lehet kötni, mert vannak akik elbasszák.
Illetve lehet, hogy nem volt az véletlen, egy ilyen húzással minden más valós tudósítást hamisnak lehet beállítani.
Volt már ilyen a történelemben.

Neytiri1 2020.08.31. 14:22:45

@alöksz róz: tudod én van amikor úgy döntök, hogy van akivel felesleges beszélgetnem. Veled is. Hogy miért? Mert ismételgetsz olyan dolgokat, ami már szét van rágva és nekem nincs kedvem újra rágni.

seol 2020.08.31. 14:25:20

@axolotl77:

Megtennéd, hogy eltűnődsz fél percre, mi értelme félanalfabéta, semmihez nem értő retardáltakkal vitatkozni bármiről?

Neytiri1 2020.08.31. 14:26:18

@GyMasa: maszkot kéne hordani zárt helyen, biztosítani a kézmosást -azért ma egy magyar településen nem könnyű csapot, vizet találni úgy, hogy nem kell hozzá venni valamit, és például el kéne felejteni a kézfogást (bocs, nekem ez becsípődött, sok bacit tud átadni ez a baromság), mert a fertőtlenítők is kurva drágák, ráadásul tönkre teszik a bőr védekező rendszerét. Ezekhez a hozzáférést nem CSAK teli pénztárcával kéne megoldani, hanem valamilyen állami segítséggel, legalább egy kicsivel. Mondjuk egy tervezett stadion árát erre fordítani.
Szerintem ha ez be lenne tartva, bőven elég lenne. De ezt mindenkinek.

alöksz róz 2020.08.31. 14:27:01

@Neytiri1: mert nem tudsz rá mit mondani? :D
amúgy nem igazán érdekel, nyilvános fórum

axolotl77 2020.08.31. 14:32:11

@GyMasa: Na de azért csak történt valami az USA-ban, ha annyi videót láttunk áldatlan állapotokról. Tehát nem csak a statisztika miatt ácsorgott az a sok néger a new yorki utcákon a kórházak előtt. Gondolom annyi néger nincs Olaszországban, hogy azt is hamisítani tudják. Vagy amikor feldúltan panaszkodik olaszul az orvos, vagy épp angolul egy másik, akkor azokat már csak az érintett országokban vették fel.
A hírhamisítás sajnos egyre jellemzőbb. Csak lebukni is egyre könnyebb vele.

Ekrü 2020.08.31. 14:35:08

"Azok, akik gyávaságból vagy tudatlanságból elrendelték a hagyományos keretekben történő alap- és középfokú oktatást most szeptember elsejétől, "-Szóval iskolába járni veszélyes,bezzeg tömegben tüncikézni az nem.
index.hu/belfold/2020/08/31/szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-tuntetes-vidnyanszky/
Amúgy most szombaton (bezzeg)Ausztriában a Mariahilfer Straße-n és a Szent István Székesegyház környékén Bécsben hatalmas tömeg özönlött és az emberek 80%-a még az üzletekben sem vette fel a maszkot.
Láthatóan a koronát nem gátolja a jó idő sem,előbb-utóbb mindenki elkapja.Akkor meg nem lenne jobb,ha azok vigyáznának inkább magukra akikre veszélyes,ahelyett,hogy a társadalom többi tagját piszkálnák miatta?

chrisred 2020.08.31. 14:36:55

@Ekrü: Az iskolai tanítás fedett térben, az iskolatermekben zajlik, tüntetni meg szabadtéren szokás.

ekat 2020.08.31. 14:37:36

@Neytiri1:
Én tömegközlekedem, naponta 2x majdnem 1 órát, és elég sok rajzos / grafikus maszkot látok fiatalokon. Múltkor olyat is láttam, amelyiken valami 'trendy' márkanév volt, már nem emlékszem, melyik.
És én is pár napig használom az orvosi maszkot a pár óra helyett, de így is már több mint 100.000 forintnál tartok maszkilag.... ugye amikor hiány volt belőle, akkor csak 30.000 fölött volt 50-es csomag, és a férjemet és az anyámat is én látom el. Azóta a feléért ill, még kevesebbért is tudtam is tudtam venni patikában ill. a Rossmann-nál. Mondjuk vannak is készletek otthon :), komolyabb helyzetekre pár KN95-ös (ALZA párszáz ft) ill. FFP2-es (Pirex 1.000 Ft) is, FFP3 besorolásút még nem vettem. Szerintem a Belvárosi Sörfesztiválon megint szükség lesz a KN95-ösre.... persze hülyén fogunk kinézni, ha máson nem lesz.

kárárámaispj 2020.08.31. 14:39:04

@axolotl77: Ezért szokták azt mondani, hogy meghalt koronavírusos beteg, nem pedig azt, hogy a koronavírusban halt meg.

Elég életszerűtlen, hogy egy ezer krónikus betegséggel küzdő valaki teljesen tünetmentes legyen. Magyarul ha elkezd köhögni, akkor letesztelik, onnantól aztán a koronavírusosnak számít. Bekerül a statisztikákba. Vagy belehal, vagy gyógyult. Ha gyógyultnak minősítik, és másnap elüti az autó, akkor nem a vírus áldozata lesz.

Neytiri1 2020.08.31. 14:40:27

@alöksz róz: még mindig arról "beszélgetni", hogy bezzeg az influenza halottairól nem volt szó, stb. ez engem nem érdekel.

kárárámaispj 2020.08.31. 14:41:26

@Ekrü:
"nem lenne jobb,ha azok vigyáznának inkább magukra akikre veszélyes,ahelyett,hogy a társadalom többi tagját piszkálnák miatta?"
És mondjuk rád veszélyes? Honnan tudod? Van rajtad valami használati útmutató, vagy naponta sms-t kapsz az immunrendszered állapotáról?

axolotl77 2020.08.31. 14:44:30

@seol: Mert valamennyire én is osztom a kétségeiket.
- Elismerem, hogy nem egységesek és néha ellentmondásosak a statisztikák; de tudom, hogy ez így is fog maradni.
- Elismerem, hogy sok kormányzati döntés ostoba és felesleges volt minálunk is.
- Hogy nem épp a legjobb dolog volt Müller Cecíliát megtenni járványügyi főmuftinak, mint inkább egy olyan orvost akinek klinikai múltja lett volna; mert ő inkább pártkatona, és inkább a pr-t szolgálta.
- Hogy az ágyak 60 %-át kiüríteni szerintem már büntetőjogi kategória. És igen! Az én ismeretségi körömben is van olyan akit súlyos műtét után másnap kitettek az utcára. (Itt rohadjak meg, ha nem így volt.)
- Hogy egyszer ezt mondták a tudósok, majd pár hónap múlva már mást. De ezt betudom annak, hogy folyamatosan bővülnek ismereteink a vírusról.

Lehetne folytatni a sort.

Ekrü 2020.08.31. 14:46:34

@Neytiri1:
"már mire felocsudtam, nem voltak kaphatóak, csak rendelni lehetett több ezer forintért darabját,"_nem tudom melyik kerületben vagy melyik városban élsz,de itt nálunk elég volt írni egy e-mail az önkormányzatba és másnap a postaládába landolt fejenként 5 db.
Ráadásul ha te 1000 Ft/db-ért vetted akkor már bocs de nagyon átvertek,mert az Aldiba pld. a pénztárnál 300 Ft darabja.A kínai üzletekben még olcsóbb.
"Miközben az egyik osztrák áruházlánc kis filmet tett fel az oldalára, ahol az volt látható, hogy az ajtóban édes osztrák lánykák kezébe nyomják ingyen az orvosi maszkot a kedves osztrák vásárlóknak, majd a kocsi fogóját fertőtlenítővel masszírozzák át minden vásárlónál"-Bocs,de most szombaton (tegnapelőtt) voltam Bécsben a Mariahilferen és a Szent István Székesegyháznál.Nos édes kis osztrák lánykákat nem láttunk,a kocsit sem fertőtlenítették,ehelyett volt nagy tömeg, az osztrákok 80%-án pedig nem volt maszk úgy mentek be minden üzletbe.Egyedül a metróra húzták magukra,de azok némelyike olyan szürke volt,hogy látszott,hogy ezt hordja a járvány kitörése óta.

kárárámaispj 2020.08.31. 14:47:20

@alöksz róz:
" influenzajárvány idején hogyhogy nem követelőzöl"
Ne hasonlítgasd az influenzát ezzel. Nincs olyan, aki influenzás lenne, és simán elmenne bulikázni. Vagy akárhova. Marhára egyforma az influenza lefolyása mindenkinél, nincs tünetmentes szuperfertőző.
Egyébként, csak tájékoztatásodra kismillió helyen (tömegközlekedés, lift, hivatalok) ki van írva, hogy fertőző beteg nem használhatja, nem látogathatja. Csak azért nem figyelsz oda erre, mert amikor fertőző beteg vagy influenzával, akkor éppen 40 fokkal otthon rohadsz, nem pedig utazgatsz.

Mi a szent szart nem lehet azon felfogni, hogy ez a kórság pont attól veszélyes, mert magukat hiperszuperül érző idióták úgy gondolják, hogy minden rendben van. Tudod, volt az a koreai buzi, aki egymaga végigjárt 15 buzibárt egy este, és megfertőzött 500 embert. Influenzásan, lázasan talán nem lett volna ennyire aktív.

Ekrü 2020.08.31. 14:48:51

@kárárámaispj:
"És mondjuk rád veszélyes? Honnan tudod? "-Felnőtt ember vagyok,vállalom a rizikót.Az én döntésem az én életem.

Neytiri1 2020.08.31. 14:51:23

@Ekrü: "10 db-os zacskókban lehetett venni a maszkot a boltoknál, de még mindig 3000 Forintért". Ez pont 300 Ft, amit te írtál.

Nem veszek kínai boltból maszkot. Ha a gyógyszertárban is az van, reménykedem , hogy nem szart vettek, de kínaitól kínaiban 150-200 Ft-ért nem veszek.

Amit az osztrák boltról írtam, az nem most volt, hanem tavasszal.

Az én városomban nem adtak 5 db-ot az önkormányzatnál.

Most akkor megnyugodtam, hogy az osztrákok sem hordanak maszkot.

chrisred 2020.08.31. 14:53:08

@Ekrü: Egy fertőző betegség esetén nem olyan a kockázatvállalás jellege, mint egy extrém sportnál. Inkább egy öngyilkos terroristára hasonlít, aki vállalja a kockázatot, hogy felrobbantja magát a tömeg közepén.

GyMasa 2020.08.31. 14:54:30

@Neytiri1:
"voltak azért más tudósítások is."
Igen, de most kifejezetten azokról volt szó, amik valamilyen tekintetben nem voltak valóságosak.
" Természetesen azt érdemes csak látni, amibe bele lehet kötni, mert vannak akik elbasszák."
Igen, első remég lehet azt mondani, hogy elbaszták, függetlenül attól, hogy ilyen-olyan okból az USA sajtónak, mik a moozgatórugói.
Ellenben másodjára már igen nehéz ezt gondatlansággal magyarázni...

"Illetve lehet, hogy nem volt az véletlen, egy ilyen húzással minden más valós tudósítást hamisnak lehet beállítani.
Volt már ilyen a történelemben. "
AZ a baj, hogy nem kell "mindent" vagy "semmit ilyennek vagy olyannak beállítani!
Pont az lenne a lényeg, hogy a sajtó az tudósítson semlegesen, és hagyja meg nekem a döntés jogát, miután elemeztem a rendelkezésre álló adatokat.
És itt bassza el a sajtó, hogy mára már nem lehet tudni, hogy mi igaz és mi nem, mert annyi csúsztatás és hazugság jelent meg mindegyik oldalon, hogy én pl. nem bízom már bennük, és kénytelen vagyok az érzéseimre, meg a körülöttem látottakra támaszkodni...

ekat 2020.08.31. 14:54:47

@Ekrü:
A tényleg valami érő, azaz nem orvosi maszkokra írta ezeket az árakat, és ráadásul a kijárási korlátozások alattit.

Ekrü 2020.08.31. 14:56:22

@chrisred:
"Egy fertőző betegség esetén nem olyan a kockázatvállalás jellege, mint egy extrém sportnál."-Ezért írtam,hogy akire veszélyes vagy aki fél az vigyázzon magára,maradjon otthon stb.Azt meg ,hogy én mennyire tartom veszélyesnek magamra nézve azt had döntsem el én magam.

ekat 2020.08.31. 14:57:22

@Ekrü: Nem tudom, most mi van Ausztriában, de voltunk július/augusztusbankétszer is, és akkor utánanéztem: NEM volt kötelező a maszk boltban, csak a tömegközlekedésen.

chrisred 2020.08.31. 14:59:50

@Ekrü: Én pedig megismétlem, inkább az legyen az elsődleges szempontod, hogy mennyire lehetsz veszélyes másokra nézve.

GyMasa 2020.08.31. 15:01:21

@Neytiri1:
"maszkot kéne hordani zárt helyen,"
Ebben egyet értünk.
" biztosítani a kézmosást -azért ma egy magyar településen nem könnyű csapot, vizet találni úgy, hogy nem kell hozzá venni valamit,"
Vegyél, ilyen pici kézfertőtlenítőt, ami akár egy zsebben is elfér, és azzal kend be a kezedet, ha szükségét érzed, és nincs mosdó a közelben.
Azt hiszem, hogy nem reális arra várni, hogy a semmiből kiépül majd itt hipp-hopp rengeteg ingyenes kézmosóhely, ahol mindig lesz majd fertőtlenítő is..

" és például el kéne felejteni a kézfogást..."
Ja, de ez is egyénfüggő, mert ezt magadtól is meg tudod tenni, nem kell hozzá sem állami beavatkozás, sem támgatás.

" Ezekhez a hozzáférést nem CSAK teli pénztárcával kéne megoldani, hanem valamilyen állami segítséggel, legalább egy kicsivel."
Mondjuk erről gondoskodhatnának a munkaadók is, meg az adott szolgáltatóccégek, önként.
Szerintem ebbe az állam csak igen korlátozottan tud (és kellene) beavatkozni.

" Mondjuk egy tervezett stadion árát erre fordítani."
Ez egy demagóg kijelentés.
Sokkal jobb lenne mondjuk a kézfertőtlenítőket, meg a maszkokat időlegesen pl. a 0%-os ÁFA ulcs alá sorolni.

Ekrü 2020.08.31. 15:01:51

@ekat:
"A tényleg valami érő, azaz nem orvosi maszkokra írta ezeket az árakat, "-Aha.Azért írta,hogy :"de mint kiderült, ez sem örökös, talán 3 napig jó ".A tényleg valamit érő az bizony nem 3 napig volt jó.Ráadásul nálunk a kijárási korlátozás alatt lehetett az önkormányzattól kérni ingyen maszkot, de az Ázsia centerben meg március végén 300 Ft volt a sima maszk,a légszűrös pedig 600 Ft.
Ja és Ausztriáról is csak véletlenül hazudott,nem igaz?

Fülig José 2020.08.31. 15:05:39

@kárárámaispj: " hogy ez a kórság pont attól veszélyes, mert magukat hiperszuperül érző idióták úgy gondolják, hogy minden rendben van."

tehát ha hiperszuperül merem magam érezni és nem rettegek mint @Neytiri1 0-24 ben hogy megnehajjakjájjjistenem, szeritentek idióta vagyok.
...
hallo hjúzton, minden rendben a toronyban?

Ekrü 2020.08.31. 15:06:50

@chrisred: Bocs ,de amíg egyik oldalon maszk nélkül tömegben tüncikéznek,és szerinted ez rendben van,addig már had ne kelljen komolyan vennem a félelmeid.Ráadásul egy társadalom többségét nem lehet a végtelenségig bezárni.Tavasszal leállt mindenki 3 hónapra,azt sok eredménye nem lett,nem lehet a végtelenségig bezárkózva élni.Az élet nem áll meg ,ha te félsz vigyázz magadra.

GyMasa 2020.08.31. 15:07:20

@axolotl77:
"Na de azért csak történt valami az USA-ban, ha annyi videót láttunk áldatlan állapotokról."
Ezért érthetetlen, hogy miért volt szüség egy ilyen átlátszó csalásra?
Az a baj, amit fentebb is írtam, hogy a sajtó teljesen elhuteltelenítette mostanra magát, és magunkra hagyott minket, hiszen pont azt nem csinálja, ami a definíció szerinti célja lenne.
Én tőlük a tényekre vagyok kíváncsi, és nem a véleményükre.
A véleményemet én magamnak szeretném kialakítani az objektív tényel ismeretében.

" Tehát nem csak a statisztika miatt ácsorgott az a sok néger a new yorki utcákon a kórházak előtt."
Nyilván nem, de ezt nem is vontam kétségbe.

" Gondolom annyi néger nincs Olaszországban, hogy azt is hamisítani tudják. "
Nem, ez egy balső felvétel volt egy kórházi folyosóról.

"Vagy amikor feldúltan panaszkodik olaszul az orvos, vagy épp angolul egy másik, akkor azokat már csak az érintett országokban vették fel."
Ezek részletkérdések!
A legnagyobb baj a tárgyilagosság eltűnése.

"A hírhamisítás sajnos egyre jellemzőbb. Csak lebukni is egyre könnyebb vele. "
...és már a népet sem érdekli.Na de azért csak történt valami az USA-ban, ha annyi videót láttunk áldatlan állapotokról. Tehát nem csak a statisztika miatt ácsorgott az a sok néger a new yorki utcákon a kórházak előtt. Gondolom annyi néger nincs Olaszországban, hogy azt is hamisítani tudják. Vagy amikor feldúltan panaszkodik olaszul az orvos, vagy épp angolul egy másik, akkor azokat már csak az érintett országokban vették fel.

"A hírhamisítás sajnos egyre jellemzőbb. Csak lebukni is egyre könnyebb vele."
És ez eredményezi a konteóhívők elszaporodását is, mivel nincsenek tárgyilagosan tájékoztatva. És ilyen nyilvánvalóan a szemükbe hazudnak.

Neytiri1 2020.08.31. 15:09:16

@GyMasa: "a fertőtlenítők is kurva drágák, ráadásul tönkre teszik a bőr védekező rendszerét."
A szappanos kézmosást tartanám elsődlegesnek, és ennek hiányában a fertőtlenítő kendők és gélek használatát. Egyáltalán nincs lehetőség kézmosásra még Pesten is csak fizetés mellett, vidéken meg összesen a kocsmában, vagy a plázában.
Jó lenne néha nem csak Budapestben gondolkodni. Tudom, hogy nem könnyű, de van élet Pesten kívül is.
Egyébként miért nem reális elvárni, hogy legyen kézmosási lehetőség, amikor eddig is rengeteg ember fordul meg mindenhol, amikor meg van egy ilyen kis probléma, akkor még fontosabb lenne.
Én így gondolom, és nem fogsz meggyőzni az ellenkezőjéről.

Kézfogás: sajnos saját tapasztalat, hogy nem fogadása a kézfogásnak egyet jelent azzal, hogy azt mondják bunkó az illető. Az én gyerekemnek három-négy éves korától kényszert éreznek az ismerős pasik, hogy kezet fogjon (fiú). Most már jóval nagyobb, de most is. Én jeleztem, hogy ezt nem kéne, hülyének néztek -ahogy ugye a tagadóknak illik-, a fiam pedig nem csinál magából "hülyét". Kamasz. Anya meg ne foglalkozzon vele. Talán van akinek van/volt kamasz gyereke, biztos találkozott ilyennel.

Persze, a munkáltató finanszírozza az emberek védekezését a munkahelyen kívül, hétvégén, stb. Erről híresek a magyar munkahelyek.

Nos, az 0-ára és 5%-osra csökkentett adókat eddig a vásárlók nem érezték meg (lásd sertéshús, csirke, tej), így én nem tartom jónak.
Demagóg kijelentés? Na és? Nem lehet ennyi baromság között demagógnak is lenni?

alöksz róz 2020.08.31. 15:09:34

@Neytiri1: hát pont erről beszélek, az nem érdekel, ezen meg hisztizel :-)

Neytiri1 2020.08.31. 15:11:43

@GyMasa: nem voltam ott, nem láttam személyesen, nem számoltam meg a hullákat, és a Halotti Bizonyítványát sem láttam egyiknek sem. Ugyanúgy, ahogy a fáradt, és meggyötört amerikai orvosnőt is csak a tv-ben láttam nyilatkozni, hogy lassan beledöglenek, és a maszktól piros csíkos arcukat mutató nővéreket sem személyesen nézhettem meg.
Az amit írsz, nem jelent semmit. Az ember hiszi amit hinni akar és nem hiszi, amit nem akar hinni.

Neytiri1 2020.08.31. 15:12:20

@alöksz róz: elhiszem, hogy szeretnél velem beszélgetni, meg is értem, de én nem :)

kárárámaispj 2020.08.31. 15:13:14

@Ekrü: ""És mondjuk rád veszélyes? Honnan tudod? "-Felnőtt ember vagyok,vállalom a rizikót.Az én döntésem az én életem."
És mesélj, azt is vállalod, hogy megfertőzöd anyádat?

Egyébként az ilyen keményfaszú csávók szoktak a legjobban vonyítani, amikor a nővérke elfoglalt valaki mással éppen.

ekat 2020.08.31. 15:15:27

@Ekrü: Az nem rémlik, hogy Ausztriáról mit mondott, de a valamit érő alatt én azt értettem, hogy nem csak orvosi, hanem FFP2 vagy FFP3 maszk. (A szűrő meg mindegy, illetve annyiban nem, hogy azzal pont csak magadat véded, a körülötted levőket nem.) De persze lehet, hogy félreértettem, hogy mire gondolt.
Nálunk (Bp. Zugló) csak idősek kaptak kemény 3 maszkot, és az Ázsia Centerbe nem járok, nem tudhattam, hogy ott van. Az első ötvenes csomag orvosi maszkot a német Amazonról rendeltem, mert olcsóbb volt, mint a Vateráról. :)

alöksz róz 2020.08.31. 15:19:14

@kárárámaispj: "Ne hasonlítgasd az influenzát ezzel. Nincs olyan, aki influenzás lenne, és simán elmenne bulikázni. Vagy akárhova." - ha hasonlít, akkor hadd hasonlítgassam már... az se ver le mindenkit egyből 40 fokos lázzal, kicsit köhög taknyol (eleinte még azt se) és még simán bemegy bkv-val, maszk nélkül dolgozni. influenza-áldozatból miért nem sok az 1 is?

ekat 2020.08.31. 15:21:15

@kárárámaispj:
Ez nem érv, mert lehet, hogy az ő anyja már nem él, illetve ha igen, védhetik őt máshogy is. (Nem megy hozzá. Szabadtéren társalognak és messziről. Anyuka vesz fel komolyabb maszkot.)

alöksz róz 2020.08.31. 15:21:56

@Neytiri1: hát akkor ne válaszolj, ilyen egyszerű.
én ettől még persze reagálhatok arra, amit írsz.

Neytiri1 2020.08.31. 15:22:48

@alöksz róz: :)
Reagálhatsz és ha érdekel, még válaszolok is.

GyMasa 2020.08.31. 15:33:11

@Neytiri1:
"...Egyáltalán nincs lehetőség kézmosásra még Pesten is csak fizetés mellett, vidéken meg összesen a kocsmában, vagy a plázában."
Hát, nem tudom, régen jártam pesten, de nekem úgy tűnt akkor, hogy azért nem volt egy megoldhatatlan feladat megmosni a kezedet, ha akartad.
Ott van pl. a McDonalds. Bármelyikbe be lehet menni, és kezet mosni.
Abból pedig elég sok van és nem csak Budapesten...
De pont ezért mondtam, hogy vegyél kis kézfertőtlenítőt.

"Egyébként miért nem reális elvárni, hogy legyen kézmosási lehetőség, amikor eddig is rengeteg ember fordul meg mindenhol, amikor meg van egy ilyen kis probléma, akkor még fontosabb lenne."
Én azt mondtam, hogy azt irreális elvárni, hogy EZUTÁN és csak a vírus miatt PLUSZ kézmosóhelyek építését elvárni irreális.

"Én így gondolom, és nem fogsz meggyőzni az ellenkezőjéről."
Nem is akarlak, csak elmondtam, hogy én hogy gondolom.
Az a jó, ha sokfélét gondolunk, ég ha nincs is mindíg igazunk.

"Kézfogás:... "
Nekem csak Bajor tapasztalatom van. Itt öklözés, meg könyökösszeérintés megy.

"Persze, a munkáltató finanszírozza az emberek védekezését a munkahelyen kívül, hétvégén, stb. Erről híresek a magyar munkahelyek."
Pedig nekik saját érdekük lenne!
Szerinted mi az olcsóbb:
- Venni 2 liter kézfertőtlenítőt, egy gyors lázmérőt meg 300 HUF-os maszkot mindenkinek,és megy rendben a cég, és csak azt kell hazaküldeni, aki reggel lázasan jelenik meg
- vagy fizetni a táppénzeket egy tömeges fertőzés után?

"Nos, az 0-ára és 5%-osra csökkentett adókat eddig a vásárlók nem érezték meg (lásd sertéshús, csirke, tej), így én nem tartom jónak."
Mondjuk ez megint csak nem törvénykezési kérdés, hiszen nem a törvény rossz, hanem a betartással van probléma.
Ölni, meg lopni sem szabad, azt' mégis megtörténik.
(csak, hogy én is mondjak valami demagógot)

"Demagóg kijelentés? Na és? Nem lehet ennyi baromság között demagógnak is lenni? "
Lehet, csak biztos vagy-e benne, hogy használt?

kárárámaispj 2020.08.31. 15:35:01

@Fülig José:
"tehát ha hiperszuperül merem magam érezni és nem rettegek mint @Neytiri1 0-24 ben hogy megnehajjakjájjjistenem, szeritentek idióta vagyok."

Nem, te ha rettegsz, ha nem rettegsz idióta vagy.

Egyébként, elmondom, hogy az a bátor (a rettegő ellentéte) ember, aki na figyelj José
1. Józanul felméri a veszélyt
2. Belátja a kockázatokat
3. Ezeket mérlegelve bízik a képességeiben, és ezért megcsinál valamit.

Mondjuk ha rádtámad egy alsós kislány, akkor nem elfutsz, hanem keményen megvered.
Na, a vírus esetében fogalmad sincs a rád veselkedő veszélyről - nem tudod, hogy a helységben van-e fertőzött, a kockázatokról sincs - nem tudod, hogy tovább adod-e, ha igen kinek, és a saját képességeidről sincs, hogy mit csinál a szervezeted.
Ez - a kislányos gondolatmenetet folytatva - mintha bemennél egy szobába ahol van valaki - vagy kislány vagy a nagy Mike Tyson, aztán vagy van nála kard és pisztoly vagy nincs, és vagy összekötik a kezedet vagy nem. NA, ha ilyen feltételekkel nekiállsz verekedni akkor nem bátor vagy, hanem hülye.

GyMasa 2020.08.31. 15:35:28

@Neytiri1:
"nem voltam ott, nem láttam személyesen,..."
Egy normális világban, egy objektív sajtóval pont nem is lenne rá szükséged, hiszen hihetsz annak, amit a TV-ben látsz.
És én pont erről beszélek, hogy ez a legnagyobb probléma, hogy ez szűnt meg.

"Az amit írsz, nem jelent semmit. Az ember hiszi amit hinni akar és nem hiszi, amit nem akar hinni."
De én nem ezt írtam. Olvass vissza!

Neytiri1 2020.08.31. 15:39:33

@GyMasa: "Az amit írsz, nem jelent semmit. Az ember hiszi amit hinni akar és nem hiszi, amit nem akar hinni."
Ezt én írtam, olvasd vissza :)

Nincs akkor normális világ...
De ezt eddig is tudtuk, és normálisnak gondolva magát az ember, kiválaszt, mert valamit azért hinni kell, hiszen nem lehetünk ott mindenhol személyesen és hinni csak azt, amit lát ;)

Neytiri1 2020.08.31. 15:41:17

@GyMasa: elszaladtál és messzire, és bennem viszont elveszett az érdeklődés ez iránt. Amit gondoltam a vitaindítódról, azt leírtam, több nekem nincs benne.
Sajnálom, én ilyen vagyok :(

Ekrü 2020.08.31. 16:48:20

@ekat:
"Az nem rémlik, hogy Ausztriáról mit mondott, "- Hát ezt:
"az egyik osztrák áruházlánc kis filmet tett fel az oldalára, ahol az volt látható, hogy az ajtóban édes osztrák lánykák kezébe nyomják ingyen az orvosi maszkot a kedves osztrák vásárlóknak, majd a kocsi fogóját fertőtlenítővel masszírozzák át minden vásárlónál"-Nos,tegnapelőtt voltam kint,köze nincs a valósághoz.Ehelyett volt egy csomó maszk nélkül grasszáló osztrák az üzletekben. :)))))
"Nálunk (Bp. Zugló) csak idősek kaptak kemény 3 maszkot, "-Hát verjétek le akkor a Horváth Csabán.Érdekes,nálunk itt meg tudták oldani.Létrehoztak külön erre a célra egy e-mail címet meg egy telefonszámot és az önkormányzat dolgozói hordták ki és dobták be a postaládába,no meg a piactéren is osztogatták ingyen.
" Az első ötvenes csomag orvosi maszkot a német Amazonról rendeltem, "-Nekünk az első gondolat élből az Ázsia center volt,ott vettünk 10 db-ot,azt utána kértünk az önkormányzattól.

Ekrü 2020.08.31. 16:52:36

@kárárámaispj:
"Egyébként az ilyen keményfaszú csávók szoktak a legjobban vonyítani, amikor a nővérke elfoglalt valaki mással éppen. "-Nő vagyok és had ne kelljen már rettegnem egy olyan betegségtől aminek rám nézve kb akkora a hatása mint egy influenzának.

Lorrh 2020.08.31. 16:54:56

@Ekrü: Ezt meg tudom erősíteni, múlt héten voltam Bécsben és kb senki nem hord maszkot sehol. Se pincérek, se boltokban, se senki. Ehhez képest Bp egy teljesen fegyelmezett szabályt követő világ.

Fülig José 2020.08.31. 16:55:40

@kárárámaispj: "Na, a vírus esetében fogalmad sincs a rád veselkedő veszélyről - nem tudod, hogy a helységben van-e fertőzött, a kockázatokról sincs - nem tudod, hogy tovább adod-e, ha igen kinek, és a saját képességeidről sincs, hogy mit csinál a szervezeted."
aha.
tehát otthon bezárkózva az asztal alá bújva vonyítok, és ugyanezt várom el másoktól is. aztán ha nem teszi, leidiótázom és ha simán kiröhög, megsértődöm és duzzogok.
hát öcsém: oscar-esélyesen hozod a félhülye rettegő figuráját,(mondjuk éles a verseny ezen a csoda "újpropaganda" nevű izén) drukkolok a sikeredért... viszont nem ütöd meg azt a szintet, hogy még egyszer válaszoljak. kedves anyukáddal vagy más, tetszés szerinti rokonoddal nyugodtan beszélgethetsz hasonló stílusban, de velem nem.

Emmett Brown 2020.08.31. 16:56:53

@Ekrü: akkor a fiúk HPV oltását is baromságnak gondolod?

Emmett Brown 2020.08.31. 17:28:52

@Fülig José: nem rettegni kell, hanem észszerűen csökkenteni a kockázatokat.

Neytiri1 2020.08.31. 17:34:00

@Ekrü: "ne kelljen már rettegnem egy olyan betegségtől aminek rám nézve kb akkora a hatása mint egy influenzának."

Akinek viszont van kit féltenie, mert rá nézve igen, annak -nem rettegni- érdemes vigyáznia.

Neytiri1 2020.08.31. 17:35:46

@Ekrü: "Hát ezt:
"az egyik osztrák áruházlánc kis filmet tett fel az oldalára, ahol az volt látható, hogy az ajtóban édes osztrák lánykák kezébe nyomják ingyen az orvosi maszkot a kedves osztrák vásárlóknak, majd a kocsi fogóját fertőtlenítővel masszírozzák át minden vásárlónál"-Nos,tegnapelőtt voltam kint,köze nincs a valósághoz.Ehelyett volt egy csomó maszk nélkül grasszáló osztrák az üzletekben. :)))))"

Odaírtam, másodszor is, hogy TAVASSZAL (nem kiabálás, kiemelés, hogy lásd). Tényleg van miért :))))) jeleket tenni, csak érteni kéne és figyelmesen olvasni.

kárárámaispj 2020.08.31. 17:41:28

@GyMasa:
""Persze, a munkáltató finanszírozza az emberek védekezését a munkahelyen kívül, hétvégén, stb. Erről híresek a magyar munkahelyek."
Pedig nekik saját érdekük lenne!
Szerinted mi az olcsóbb:
- Venni 2 liter kézfertőtlenítőt, egy gyors lázmérőt meg 300 HUF-os maszkot mindenkinek,és megy rendben a cég, és csak azt kell hazaküldeni, aki reggel lázasan jelenik meg
- vagy fizetni a táppénzeket egy tömeges fertőzés után?"

Esetleg az nem lehet, hogy XY munkavállaló beruház egy fertőtlenítőre, meg maszkra 2000 Ft-ot, betartja a szabályokat, és mondjuk nem fetreng otthon lázzal egy hétig?

kárárámaispj 2020.08.31. 17:50:47

@Fülig José: Mert te mégis ki a faszom vagy, hogy ne úgy beszéljek veled, ahogy akarod? Egy hozzád hasonlót bármikor előrántok a seggemből...

Figyelj, te sötét paraszt, el lett mondva, hogy attól mert valaki távolságot tart, maszkot hord, megmossa a kezét, és nem megy bulizni még nem egy rettegő vinnyogó, hanem egy normálisan gondolkodó felnőtt ember.
Az egész kommentre képtelen voltál válaszolni, neked az már magas. Arra vagy képes, hogy közöld, hogy veled így nem lehet beszélni. Meg nem ütöm meg a szintet, hogy válaszolj.. :D:D:D:
Fülig José 2020.03.16 19:17:02
féleszű köcsögök...

Fülig José 2020.03.14 21:16:15
@blah blah: te vagy az új gyerök, köcsög? jól nyomod a prémiumé'...
csicska...kuss a neved. mondom kuss...

Fülig José 2020.03.13 21:10:46
@Muhammad Balfas: milyen erôfeszítés, te ipari fasz?! pánikot keltenek? hülyeségeket beszélnek? ...szánalmas férgek vagytok, ezen 3 kókadt vírus sem változtat.

Tényeg hatalmas a szinted. Még autószerelőnek is szar vagy.

kárárámaispj 2020.08.31. 17:52:49

@Ekrü:
"Nő vagyok és had ne kelljen már rettegnem egy olyan betegségtől aminek rám nézve kb akkora a hatása mint egy influenzának."
Ühüm. Ezt honnan is tudod? És azt mégis honnan tudod, hogy anyádra vagy a szomszédodra mégis milyen a hatása?

odamondó 2020.08.31. 18:02:06

Szerintem meg fordítva van. Aki fél a vírustól az maradjon otthon.

Ja és van egy igen rossz hírem a rettegőknek: vírus ide vagy oda végül mind meghalunk.

kárárámaispj 2020.08.31. 18:14:30

@odamondó:
És fasza kis következő 30-40 éved lesz szerinted némi vérröggel a fejedben, vagy egy 20-30 százalékban károsodott tüdővel?

Mindenki mindig a halottakról beszél akármilyen baleset kapcsán. Foglalkozzunk kicsit a sérültekkel is. Egy sima nyomorult bokatörésnél majdnem egy év volt mire minden ugyanolyan volt mint előtte. Szerinted a maradandó károsodás jól hangzik?

Emmett Brown 2020.08.31. 18:40:17

@kárárámaispj: ezt nem érti. azt esetleg igen, hogy ha a minimális dolgok leszarása miatt túl sok randomjóska kapja el, akkor megint leáll az ország, ami viszont már mindenkit fog érinteni (őt is), méghozzá igencsak szarul.

waddy 2020.08.31. 18:40:51

@Ekrü: A posztom épp arról szól, hogy nem az a lényeg, hogy te bátran vállalod a fertőzés kockázatát, hanem hogy fittyet hánysz a környezetedre. Azt a kis kényelmetlenséget sem vállalod a többiekért - akik esetleg félnek, amit te elítélsz , hogy feltedd a maszkot. Tehát már megint nem az egymásra figyelés a fontos, hanem az erősebb kutya egója.

odamondó 2020.08.31. 18:46:24

@kárárámaispj: és akkor most állítsuk le a világot? Mert hátha talán véletlenül esetleg mellékesen lehet maradandó károsodás is.

@Emmett Brown: igen nem értem. Engem már március óta érint a kérdés. Most is igen csak szarul. Örülsz? Most boldogabb a napod? Persze úgy könnyű dumálni, hogy mindenki maradjon otthon ha az embert nem érinti a lezárás otthonról távmunkázik.

kárárámaispj 2020.08.31. 19:48:16

@odamondó:
Szó van arról, hogy állítsuk le a világot okoska?
Vagy arról van szó, hogy mondjuk vegyél fel maszkot, ne menj bulikázni, ne repkedj mondjuk fapadossal hétvégére olaszba, moss kezet, tarts távolságot?
Ezek közül melyik a számodra betarthatatlan követelmény?

GyMasa 2020.08.31. 20:13:48

@kárárámaispj:
És, esetleg az sem lehet, hogy mindekettő megtörténik?

cavalry 2020.08.31. 23:22:36

@kárárámaispj: Vírusidiótákkal hiába küzdesz. Ez pszichológia, aki annyira fél mert nem érti a világot és a benne történő veszélyes dolgokat sem, az egyszerűen tagadja a valóságot és amire azt mondjuk nincs , az a tudatban nem is lesz. Ők vállalják a kockázatot addig amíg valóságosan nem jelentkezik. Akkor beszarnak rendesen és elkezdenek nyávogni hogy mentség meg őket. Az ilyen faszt aki nem hord az előírt helyen maszkot kivenném a TB költségtérítéséből és ha kórházba kerül fizet majd 5 milliót az ellátásért. Nem büntetni kell őket hanem költségtérítést megvonni. Lenne rajtuk maszk, még a seggükön is.

odamondó 2020.08.31. 23:50:35

@kárárámaispj: személyeskedés az megy egyből. A listádon hol van az a pont, hogy határzár? Ja nincs ott... akkor magyarázd meg mitől jobb ha mariska nénitől kapom el a covidot vagy Jürgentől ausztriában.

@cavalry: annyira fél, hogy tagadja :))))))) ahahah. Én meg azoktól vonnám meg TB támogatást akik elhízás miatt szív és érrendszeri problémákkal küzdenek, mert zabálni aztán tényleg senkinek sem kötelező... de az alkoholisták máj problémájától és a dohányosok tüdő problémájától is megvonnék minden forintot.

kárárámaispj 2020.09.01. 00:27:44

@odamondó:
Hát, ha a vírus az agyat támadná, és nem a tüdőt, akkor neked nem lenne félnivalód, az hétszentség.

"akkor magyarázd meg mitől jobb ha mariska nénitől kapom el a covidot"
Mondjuk attól, hogy Mariska néninek nincs covidja, te fasz? Elmeséljem neked, hogy nem a borsodi zsákfalvakban meg nem a nyíregyházi lakótelepeken alakult ki a vírus, hanem behozták?
A lezárások után, amikor mindenki odafigyelt napi néhány új fertőzött volt. Aztán mindenki megindult mindenfele, milyen érdekes, hogy megugrott az esetszám. Persze, a bulikákat is ki kéne hagyni, de gondolom az túl nagy áldozat néhány vén nyuggerért.

apro_marosan_petergabor 2020.09.01. 01:11:46

@alöksz róz: Nos nem, néz utána a mortalitása az influenza kb. 20x-osa.

ekat 2020.09.01. 09:11:48

@kárárámaispj:
Félreértés ne essék, én maszkhordó és maszkhívő :) vagyok, de:
miután a koronavírus úgy néz ki velünk marad, most akkor soha többet senki ne utazzon külföldre, soha többet ne legyen buli és rendezvény, soha többet ne menjünk színházba vagy moziba? Menjen 3 hónap munkanélkülire mindenki az éttermekből, szállodákból, utazási irodákból, rendezvényszervezőktől, éttermekből, színházakból és mozikből, majd haljon éhen? Mindenki önként szabjon magára kijárási korlátozást és csak a legszükségesebb esetben menjen ki?
Anyám 79, a kijárási korlátozások idején végig mi vittük neki a kaját, és letettük neki a küszöb elé. 2 hétig otthon ült, és aztán besokallt, és mindennap lement sétálni. Amúgy nagyon rosszul lát, de ettől még nem vártuk el soha, hogy ne menjen ki az utcára, vagy ne menjen ki a telkére, bár utóbbit mondjuk neki. De felnőtt nő, és ez az élete! Úgyhogy egyfolytában fel vagyunk készülve rá, hogy egyszer csak azt halljuk, hogy elütötte egy autó. Bár persze megpróbálhatnánk betiltatni a közlekedést is, nemde?
Van egy 80 feletti távoli ismerősöm, akinek az az elve, hogy az életet élni kell, nem túlélni, és én egyetértek vele.
Ez a minden-visszafogása dolog átmenetileg tartható és elvárható, de hosszútávon nem elfogadható létezési - és életforma.

Neytiri1 2020.09.01. 09:28:21

@ekat: tavasszal úgy volt, hogy nyáron visszahúzódik majd. Nem tette. A következő lépcsőfok, hogy találkozva az ugyancsak mindig megjelenő influenzával mire lesz képes? Szerelmeskednek egy jót és együttlétük gyümölcseként milyen kisded jön létre? Vagy elmennek egymás mellett és egymásra nézve sem mindketten fertőznek, kivárva ki-ki a maga idejét, vagy az emberekben összebújnak, amikor az egyik által már legyengített testet megtalálja a másik, ami az egyik legrosszabb és leggyilkosabb verzió.
Az idő csak abban segít és azért kellene minél inkább széthúzni, sőt elhúzni, hogy találjanak gyógyszereket, amik megkönnyítik az elviselését, hogy például lerövidítsék egy kis influenza szerűre, ami nagyon sok embernek segítség lenne.
Én a vakcinákban nem hiszek. Az influenzára sem sikerült kitalálni a tökéleteset. A kis "geci" folyton "alakot" változtat :)

Lorrh 2020.09.01. 10:11:04

@ekat: hisztérikus rettegő embereknek próbálsz észérveket mondani? sok sikert.

Neytiri1 2020.09.01. 12:57:31

@Lorrh: öntelt vírus tagadóknak, és az egészet elbagatellizáló egoistáknak józan érveket mondani sem jobb.

ekat 2020.09.01. 13:45:39

@Neytiri1:
Én is azt gondolom, hogy a gyógyszer lesz a jobb megoldás, meg azt is, hogy persze az lesz előbb. Jöhetne már....

alöksz róz 2020.09.01. 14:47:53

@apro_marosan_petergabor: utánanéztem, vitatom. abban megegyezhetünk, hogy nagyobb, de ettől a kérdés még mindig jogos: miért sok a koronavírusosból az 1 áldozat is, és miért nem sok az influenzás 5000?

odamondó 2020.09.01. 16:45:17

@kárárámaispj: szerintem olvasd újra a kommented. Meg fogod érteni kivel van itt probléma.

@ekat: igen. A kárárámaispj-k szerint a covid megjelenésétől vége a világnak. Mindenki zárja magára az ajtót és kész. Kár, hogy rákban, szív- és érrendszeri megbetegedésekben nagyságrendekkel többen halnak meg. Balesetekről meg ne is beszéljünk.

@alöksz róz: mert scaredemic a covid pánik jujuj. Cigizzenek igyanak az emberek az ne tiltsuk be, mert a cigi meg az alkohol ráadásul a saját döntésed, de a covid na az aztán életveszélyes!

kárárámaispj 2020.09.01. 17:51:53

@ekat: "most akkor soha többet senki ne utazzon külföldre, soha többet ne legyen buli és rendezvény, soha többet ne menjünk színházba vagy moziba?"
Nem soha többé. Egy darabig.
1. Amikor itt állt a világ letolt gatyával, akkor lezártak, hogy legyen idő felkészülni. Nem volt se védőeszköz, se kórterem, se lélegeztetőgép, se gyógymód. Elment pár hónap, felépült kórház, beszereztek védőeszközt, találtak gyógymódot (vérplazma). Lehetett lazítani.
2. Lesz vakcina is, meg lesz gyógyszer is. Mondjuk gyógymód már van, de azért igen kellemetlen.
Másfél hónapja 500 alatt volt a fertőzöttek száma. Gyakorlatilag lehetett normálisan élni. Normálisan, nem úgy, mint járvány előtt. Na, mindenkinek fontos lett esküvőre menni, meg bulikázni, meg nyaralni. Itt az eredmény.

Attól, hogy anyukád sétál a levegőn gyakorlatilag biztos, hogy nem kapja el. (mellesleg a Cecília a járvány közepén is azt mondta, hogy lehet kirándulni, sétálni).

Egyébként mondd meg őszintén, hogy most végül is miről beszélgetünk? Szerinted én örülök a helyzetnek? Én is mentem volna bulizni is, meg nyaralni is. Aztán nem mentem. Lesz jövőre is nyár, meg party is most kimaradt egy. Na bumm.
Viszont az marhára nem kell ami az olaszoknál volt.

kárárámaispj 2020.09.01. 17:59:12

@odamondó: A te érvelési hibád a csúszós lejtő, a szalmabáb és a hamis dilemma.
Seggfejke, mikor és hol írtam, hogy vége a világnak?

"Kár, hogy rákban, szív- és érrendszeri megbetegedésekben nagyságrendekkel többen halnak meg. Balesetekről meg ne is beszéljünk."
És ez mire érvelés, te agyas? Nem gondolod, hogy ezek párhuzamos dolgok? A balesetek száma ugyanannyi marad, a rákosok is megpusztulnak, de pluszban odacsapódott ezek mellé még 850ezer covidos.
A másik, amit már többször említettem. Ne a halálozásokkal gyere baszod, hanem a túlélőkkel. Akiknek maradandó károsodást szenved a tüdejük. Az biztos marha jó nekik, ugye?

odamondó 2020.09.01. 18:57:26

@kárárámaispj: ja okosíts ki érvelési hibákból amikor az első válaszodtól kezdve személyeskedsz.

Nem, nem pluszban csapódott oda a covid.

Balesetnél is csak a halálozási statisztikát látjuk. A maradandó sérülteket nem. Nyilván ugyanazt az állapotot hasonlítjuk össze.

kárárámaispj 2020.09.01. 19:24:46

@odamondó: Nem személyeskedek, sötét vagy mint az éjszaka, ez tény.
Hogy a jó anyádba nem pluszba csapódna oda a covid? Ostoba barom, ha akármilyen okból gyengébb az immunrendszered, akkor ez rendesen odabasz. Az immunrendszered állapotáról meg fogalmad sincs.

AZ a lényeg, hogy te, az odamondó nickeddel, a nulla tudásoddal jobban értesz ehhez mint a világ összes virológusa, és összes döntéshozója. Biztos jó lehet, ennyire nagyon okosnak lenni. Ez a hülyék magabiztossága.

odamondó 2020.09.01. 19:41:05

@kárárámaispj: áhh nem személyeskedsz. :)

Persze mindenki jobban tudja: ma kell maszk holnap nem kell aztán mégis kell.

A gyerekekre nem hat aztán mégis aztán mégsem. Jaja jobban tudják. Mármint mit? Hogyan kell mellébeszélni?

alöksz róz 2020.09.01. 21:11:06

@odamondó: kicsit elgaloppíroztad magad, de mondjuk az alkoholfogyasztás+balesetokozás egész jó példa

kárárámaispj 2020.09.01. 22:36:49

@odamondó: Mivel hogy ténylegesen nem tudnak semmi biztosat, ezért kell a maximális óvatosság. Mégis mit nem lehet ezen érteni?
Hétről hétre jönnek ki új eredmények, annak alapján hoz a WHO mondjuk ajánlásokat. Ha három hét múlva megjelenik olyan eredmény, hogy piros pólóban nem fertőz a vírus, akkor azt fogják mondani.
Az orvosi maszk meg a sál nem téged véd meg, hanem a többieket tőled.

Kurva jó neked, hogy te pacekból tudod, hogy mi hatásos és mi nem.
Tessék, engedték a bulikákat, meg gólyatáborokat, mert az kurva fontos. Hupsz, már lett is rögtön 20 fertőzött/ tábor. Ha meg hazament megzabálni nagymuter húslevesét ami jó a másnaposságra, akkor nagymuter hamarosan leteszi a kanalat. 50 fertőzöttből egy kettő pedig faszán leéli az életéből a maradék 60 évet károsodott tüdővel. Biztos rohadt fontos volt a gólyatábor.

odamondó 2020.09.01. 23:50:17

@kárárámaispj: ja értem nem tudják, de hallgasson rájuk mindenki.

"Kurva jó neked, hogy te pacekból tudod, hogy mi hatásos és mi nem."
Sehol sem írtam, hogy tudom mi hatásos. Én a morális kérdést feszegetem, hogy le kell-e ennyire zárni. Főleg a magyar határzárat, mert ez Kim Jong Un szint. Lehet maszkozni ez például nem érdekel, de azt senki sem gondolhatja komolyan hogy a világ így marad.

Neytiri1 2020.09.02. 08:07:34

@odamondó: "Főleg a magyar határzárat, mert ez Kim Jong Un szint,"
Azt azért gondolom mindenki tudja, hogy ezt nem a vírus behozatalának megakadályozása miatt rendelte el OV.
Már most vannak kivételek - cseh, lengyel és szlovák turisták beléphetnek Magyarországra, sporteseményekre drukkerek, határ közeli ingázók, munka, bizonyos átmenő forgalom és egyéb kivételes események, amit ők döntenek el (kac-kac) - és ahogy halad az idő még többen lesznek, addig is, amíg az EU nem törölteti el a fenébe, de addig is ő dönti el, hogy ki jöhet és ki nem, és neki ez a fontos.
Ez a hatalom fitogtatása, semmi más.

odamondó 2020.09.02. 12:11:47

@Neytiri1: remélem el is veszik a döntőt.

apro_marosan_petergabor 2020.09.03. 11:08:11

Tavasszal gyorsan, igen keményeket léptünk, ezért megúsztuk nagyobb gondokat - ára azért volt... viszont időt nyertünk.
Ezt mégegyszer nem elhetett megtenni. Az emberek elfáradnak, torzulnak, nem csak a börtönben, a sok korlátozó rendszabályban is. Ezért kellett nyitni nyáron. 2 hete jelezték, határzár lesz, nem satu, de majdnem az. Meg is lett. Végül is mindenki oda megy most is, ahová akar, csak ennek következménye van - hatósági karantén és PCR tesztek a magyaroknak, külföldieknek még szigorúbban. Ez nyilván visszafogja a mozgást.
Emellett megtanultuk jobban kezelni a járványt, s a betegeket.
Felkészültünk a nagyobb számú beteg kezelésére.
Az idősebbek megtanultak vigyázni magukra...
A fiatalabak meg mindezt figyelmen kívül hagyni...
Viszont nem kellett volna hagyni a gólyatáborokat, s a nyarat 2 héttel rövidebbre kellett volna tervezni...
Kevesebb gondunk lenne.

Neytiri1 2020.09.06. 14:25:57

@apro_marosan_petergabor: a kÓrmány elengedte ezt, látszat intézkedések, határzárnál szépen lassan azért lett elég sok kivétel, az iskolák legtöbbjében nem tudják teljesíteni az ajánlásokat, szép lassan bekúszik oda is, aztán majd bezárnak osztályok, esetleg egy-egy suli. És már leginkább csak arról van szó, hogy az egészségügy felkészült. Átálltunk a leszamilesz fokozatba. Svédország is túlélte...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2020.09.17. 08:20:27

@alöksz róz: nehéz vitatni a konkrét számokat. 20-30 szoros az átlagos mortalitása az influenzához képest.

Katemi 2020.09.21. 09:38:00

@Buchhalter: Az a helyzet, hogy itt élek Görögországban, szóval nem hallomásból tudom az itteni dolgokat, egyébként se szokásom megalapozatlan híreket terjeszteni. Mint ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy Görögországban milyen egyéb nagy problémák vannak, (a hírekben itt azért elég részletesen foglalkoznak vele, hidd el) de mivel konkrétan a covidról volt szó a bejegyzésben, amihez hozzászóltam, nem értem, hogy miért kellett volna ezeket felhoznom. Amúgy meg pont az általad említett brutális GDP csökkenés miatt veszik szigorúan a szabályokat, mivel Görögország bevételének elég nagy része a turizmusból származik, ezért baromira nem mindegy, hogy jönnek-e a turisták vagy nem. Nem fanatikusságból vagy tudatlanságból hordjuk a maszkot, hanem hogy legyen miből élni. Tavasszal minden a szállodaiparban, turizmusban, vendéglátásban dolgozó embernek el kellett végeznie egy négynapos online tanfolyamot a coviddal kapcsolatos tudnivalókról, enélkül nem is lehetett munkába állni. (Orvosok, szakemberek tartották, nem foteltudósok). Nyilván itt is vannak olyanok, akik leszarják az egészet, de a többség igenis betartja a szabályokat. Ja és van egészségügyi végzettségem is, úgyhogy köszi a kioktatást, de én is elárulom neked, hogy a maszk nem arra van, hogy megakadályozza, hanem hogy legalább némileg csökkentse a fertőzés veszélyét.
süti beállítások módosítása