Nem győzök csodálkozni azon, hogy a koronavírus járvány által felszínre hozott válság hogy nem egyesíti a különböző politikai, ideológiai, gazdasági érdekcsoportokat. A kapitalizmus kritikája ugyanis nem baloldali dolog. Ha elkezdjük számba venni, hogy az emberek milyen indíttatásból fogalmaznak meg változatos indulati töltésű rendszer-kritikát, egy Igen színes képet kapunk. Az ökológiai katasztrófával riogato zöld mozgalmak, az anti-globalizációs szervezkedések, a nagyipari rabszolgamunka jelentette globális igazságtalanság ellen küzdő különféle csoportok, a nemzetek Európájáért harcoló kormányok, a nemzetközi bankvilág gazdasági hatalmának kárvallottjai, a gonosz háttérhatalmi összeesküvés elméletek hívei, a Bernie Sanders nevéhez köthető amerikai reformista politika támogatói éppúgy, mint a hagyományos szocialista szervezetek mind a kapitalizmus kritikáját fogalmazzák meg és annak meghaladására törekednek.
Lehet persze ezeket a csoportokat különböző zászlók alá rendelni; lehet azt mondani, hogy az amerikai demokrata párt inkább baloldali, míg mondjuk az illiberalizmus hívei inkább jobboldaliak, de a kontextus mégiscsak az antikapitalizmus. Egyre több olyan cikk és tanulmány lát napvilágot, amely azt a kérdést feszegeti, hogyan lehet egy olyan világot teremteni, amely tartalmazza q kapitalizmus eddig elért eredményeit: a haladást, a növekedést, a versenyt, és ugyanakkor korlátozza is ezeket. Hogyan lehet egy olyan világban élni, amelyben helye van az egyenlőségnek, a szolidaritásnak és az igazságosságnak is. Mindezt pedig anélkül, hogy megismételnénk a huszadik század kudarcos szocialista kísérleteit.
Kemény Bencének az Új Egyenlőség című lapban megjelent írása http://ujegyenloseg.hu/a-baloldali-populizmus-halala-es-az-eljovendo-part/ jól foglalja össze a főbb cselekvési irányokat. E tanulmány alapgondolata az, hogy közösségeket kell létrehozni, amelyekben a helyi lakosok spontán módon szerveződnek. Ezek lehetnek dolgozói, termelői, szakmai csoportok, amelyek a korai munkásmozgalom hagyományait felelevenítve kulturális, sport, művészeti, turisztikai, oktatási tevékenységekbe szervezik a tagjaikat. Ezáltal helyi szinten életmód közösségek jönnek létre és önszervező módon eleinte kisebb területen, majd akár regionálisan is kikerülhetik a kapitalista gazdasági-politikai rendszer kényszerpályáit. Ily módon elkerülhető az a fajta értelmiségi gittegyletesedés, ami legalábbis a hazai és az európai közéletet jellemzi. A megoldás tehát nem az, hogy pártpolitikai tevékenységgel, kampányolás révén, választási programok alkotásával megpróbáljuk megszerezni a politikai hatalmat De nem is az, hogy polgári engedetlenségi vagy radikális utcai megmozdulásokkal elszigetelt akciókat hajtunk végre.
Ehelyett egy folyamatosan szélesedő társadalmi bázist szükséges létrehozni, ami remélhetőleg tömegessé tud válni, és saját belsejéből termel ki egy többszintű vezetői csoportot, amelynek aztán a legfelsőbb szintje megpályázhatja a politikai vezető szerepet is. De csak akkor, miután a kapitalizmus globális és lokális kárvallottjai ( az „under class” ) megszerveződése révén tömegbázist szerzett magának.
Marxnak alighanem igaza volt. A kapitalizmus lovasa átugrat a válságok árkain és ez jól is van így. Csak úgy tűnik - most, hogy a járvány egy minden eddiginél szélesebb árkot ásott, hogy ha a lovas át is jut ezen az árkon, a ló elképzelhető, hogy benne ragad. Ez a ló pedig mi magunk vagyunk. És nagy kár lenne értünk.
