Amikor Pietro di Bernardone hazafelé tartott, látta, hogy Assisiben válsághelyzet van. Fia, a kissé habókos Ferenc, drága kelméket dobált le az utcára, ahol hatalmas csődület alakult ki. A felbőszült atya fülön fogta a fiat és a püspök színe elé vonszolta.

Eddig a film - Napfivér Holdnővér -, amely Szent Ferenc életét mutatja be. Miért érdekes ez, kérdezheti az olvasó. Elmondom.

Amikor a püspök hírét veszi, hogy odalent a város népe izgatottan vár rá, igencsak felháborodik, mivel éppen bőséges vacsoráját fogyasztja jóízűen. Nem is egykönnyen áll kötélnek, hogy szóba elegyedjen holmi hőzöngő kíváncsiskodókkal. Ám aztán tanácsnokai javaslatára félbeszakítja étkezését, meghagyva a szolgálónak, hogy tartsa melegen a vacsorát, és leereszkedik a nép közé. Hogy merészeltek háborgatni bennünket, miközben szent kötelességüket végezzük? - kérdezi haragosan

Modern korunkban az ilyesmi másképpen zajlik. Nálunk a kíváncsiskodó népet újságírók helyettesítik, püspök helyett pedig van nekünk kommunikációs akciócsoport szóvivőnk. Aki közli, hogy éjt nappallá téve dolgozik és ezért csak néhány percet tud szentelni annak, hogy a pórnép panaszait meghallgassa, kíváncsi kérdéseikre válaszoljon. A dölyf, a gőg ugyanazzal a feudális öntömjénezéssel szólal meg ma is. Kik vagytok ti, hogy zavarni merészeltek bennünket fontos teendőim közepette? Hogy jöttök ahhoz ti, hogy bele üssétek az orrotokat abba, ami csak ránk tartozik? Ti akartok okoskodni, amikor mi pontosan tudjuk, hogy mi a teendő, hogy kiken és hogyan kell segíteni? Nem mondunk nektek semmit, nem válaszolunk a kérdéseitekre! Viszont a ti dolgotok nem is az, hogy itt lézengjetek, hanem hogy mondjátok el mindenkinek, hogy minden rendben van. Hogy mi, a felsőbbség, az uralkodó elit, ott állunk a vártán, és megmentjük a világot. Hiszen mi vagyunk az elsők, akik már a vírust is izoláltuk.

Egy különbség mégis van a film és a valóság között, Zeffirelli filmjében a püspök a jelenet végén elszégyelli magát, amikor eszébe jut, hogy szent hivatását intézményes korrupcióra váltotta.

Ez a szégyen Assisi mai uraiból hiányzik. Pedig bőven lenne rá okuk, mert míg ők kommunikációs csoportokban és hivatali asztalok mögött léhűtenek, addig rengeteg névtelen ember valóban éjt nappallá téve teszi a dolgát, kockáztatja az egészségét, menti a menthetőt.

Vannak viszont a menthetetlenek. Nekik marad a szégyenkezés. Ha majd eszükbe jut.