Mindig hasznos olyanokat hallgatni, akik a miénkétől radikálisan eltérő véleményt fogalmaznak meg és merészen letérnek a megszokott, komfortos gondolattársítások által kikövezett útról. Mint tesz azt az Önkényes Mérvadó című rádióműsor minden hétköznap délután 5 és 7 óra között. Tegnapi adásukban a nácizmus, kommunizmus és genderizmus összefüggéseit tárgyalták, igen harsányan és kétségkívül önkényes modorban. Viszont ráébresztettek néhány dologra, ezért hálával tartozom nekik.

A Kommunista Kiáltvány 1848-ban jelent meg, a Tőke 1867-ben, a  Mein Kampf 1925-ben, a genderizmus alapvetésének tekinthető A második nem című Simone de Beauvoir-kötet 1949-ben. Ez éppen egy évszázad. Mint ahogy a gyakorlat is 100 évet tesz ki: az 1917-es bolsevik forradalomtól, az 1933-as hitleri hatalomátvételen és a világháborún át a társadalmi nem fogalmának 1968-as megalkotásáig, Valamint a múlt század vége óta egyre erősödő politikai korrektség és genderizmus máig tartó hatásáig.

De vajon hogyan kapcsolódik össze e három, önmagában is összetett és ma is sok szempontból végiggondolatlan, kibeszéletlen folyamat? Fogas kérdés. Hiszen a kommunizmust a közgondolkodás a sztálini Szovjetunióhoz kapcsolja, a nácizmust a háborúhoz, a genderizmusről meg nemigen tudunk bármit is. Ám jobban belegondolva világossá válik hogy mindhárom irányzat a nyugati kultúrában gyökerezik, ott született, ott teljesedett ki, és ott fejtette/fejti ki a hatását. A marxi gondolat a kapitalizmus meghaladását, az elnyomott proletár tömegek felszabadítását tűzte ki célul. Hitler a németség felszabadítását, egy új, árjásított  Európa megteremtését vizionálta, a feminizmusból kinövő genderizmus pedig a neo-liberális gondolkodás elterjesztésén fáradozik.

A képlet világos. 1848 óta - ami nekünk magyaroknak több szempontból is fontos korszakhatár - a Nyugat mindig valami gyanús dolgot jelentett. A reformkor haza és haladás kettős jelszava észrevétlenül fordult át a haza vagy haladás dilemmájába. A modernitás, a szabadelvűség, a feminizmus, a polgári szabadságjogok épp úgy, mint a szakszervezeti mozgalom, a szimbolizmus, a szecesszió mind-mind a Lajtán túlról érkezett a szittya múltján merengő magyar földre. Kompország pedig zavarodottan imbolygott a kért part között. A náci Németország egy álom-Magyarország illúziójával kecsegtette a huszadik századra már teljesen lezüllött úri középosztályt. A szocializmus a parasztság évszázados álmát, a földhöz jutást valósította meg, de a Rákosi-rendszerhez vezetett. Mindkét folyamat szándéka szerint magát az embert kívánta megváltoztatni: a faj tisztaságának vagy a társadalom egyenlősítésének megteremtése révén. Az egész világot kellett megforgatni, életünk megszokott kereteitől kellett megválni és mindig felülről, sőt: kívülről mondták meg, mi legyen mivelünk.

És most, amikor már egy ideje úgy tűnt, végre békében vagyunk hagyva, jönnek ezek a liberálisok, a maguk píszi szövegeivel, Pride-ot szerveznek a melegeknek, alter színházi előadásokat rendeznek, az ELTE gender studies szakot indít - hát sosem lesz ennek vége? És hát persze, hogy megint a Nyugat áll az egész mögött! Brüsszel, ez a hamiskártyás, ördögi hatalom, az Unió bürokratái, Marx, Engels, Jung, Heidegger,  Pankhurst, Marcuse, Marchais, Berlinguer mai utódai! A bankok, a nemzetközi pénzügyi lobbi, Soros György és az általa támogatott belső ellenség, a civil "ügynökszervezetek", a CEU.

Érthető, végül is. Mindig jöttek az okosok, akik mindig előrébb tartottak minálunk, mindig olyanokat mondtak, amit nemigen értettünk, mindig szebben vasalt öltönyben jártak-keltek, nagyobbak voltak az autóik és illatosabbak a nőik. Játszották az agyukat, ármánykodtak, aztán hol háború lett, hol gulág. Mi meg itt vacogtunk középen, és csak kapkodtuk a fejünket. Hát elég volt, na! Úgy néz ki, csak mi maradtunk magunknak, úgyhogy eb ura fakó! Még hogy társadalmi nem! Hát megbolondult ez a világ? Errefelé a ház ura a férfi, amit mond, az úgy van. Az asszony szüljön, vasárnap menjen templomba, este meg ott legyen az asztalon a vacsora, a szentségit!

Ez az egész katyvasz, a sok indulat meg téveszme persze egyhamar logikus és józan gondolatrendszeré válna, ha  kissé utána olvasnánk az elmúlt másfél évszázadnak, és megpróbálnánk szétszedni az összevissza kuszálódott szálakat. Milyen pech, hogy a könyvnyomtatás is... ááá, megette a fene az egészet!