Mindig kiderül, hogy az, amit az adott percben szörnyűnek éreztünk, későbbről visszanézve egy harmonikus, kellemes múltnak látszik. Volt például idő, amikor úgy gondoltam, hogy egy iskola vagy oktat - ilyenek az ún. versenyistállók avagy elitgimnáziumok; vagy nevel - mint a Waldorf-iskolák vagy egyes alternatív pedagógiai programot megvalósító középiskolák. Legrosszabbnak a  - magam számára csak operatívnak nevezett iskolatipust tartottam. Ezek azok az iskolák, ahol volt oktatás is meg nevelés is, de a tevékenységük homlokterében főleg a puszta működés állt. Legyenek ellátva a tanórák, mindenki írja be azokat a naplóba, rendben legyenek a pénzügyek, a tanteremben legyen kréta, a klubban legyenek foglalkozások és persze mindenki teljesítse a követelményeket. Úgy véltem, ez kevés ahhoz, hogy létrejöjjön egy új értelmiség, amelyik talán egy élhetőbb hellyé teszi ezt az országot. A hazámat.

Mostanra kiderült, hogy ez volt az aranykor. Mára az oktatás feltételei többnyire ellehetetlenültek, a nevelés pedig az ideológiai uniformizálás és  a propaganda szinonímájává korcsosult. Ráadásul a működés terén is káosz uralkodik. Hiába hazudozzák, hogy ők húzták ki az oktatást a kátyúból, valójában ők lökték bele. Ahogy a budaörsi tüntetésen elhangzott: nem az  a baj, hogy Balog miniszter túltolta a biciklit, hanem, hogy a szakadék szélén tolta túl.

Lássuk be: a kormányzati szándék, hogy "holnapra megforgatják az egész világot", megbukott. És ezért nem a pedagógusok a felelősök! Meg amúgy sem  életszerű lecserélni egy 140 ezres foglalkozási ágazatot. Minisztert meg államtitkárt - netán kormányt váltani sokkal egyszerűbb. De úgy gondolom, az sem hoz megoldást.

Inkább váltsunk gondolkodást. Higgyük el, hogy értelmiségiek vagyunk, nem tanügyi dolgozók! Nem az a dolgunk, hogy bent legyünk az irodában és várjuk a munkaidő végét! Nem a számonkérőszéki vizsgálat szempontjai szerint tanítunk!  Szabad időnkben gondolkozni és beszélgetni szoktunk! Nem leljük örömünket múltunk meghamisításának nyilvános adatbázisokba való feltöltésében!

Mi is lehettünk volna minisztériumi senkiháziak! De inkább itt maradtunk, diákjaink között. Itt megvan minden, amit kedvelünk: tudás, jó szándék,  értékes gondolatok, nemes érzelmek, öröm, játék, alkotás. Úgyhogy le lehet szállni rólunk! Majd mi eldöntjük, hogy mit tanítunk, Majd mi megbeszéljük a szülőkkel, hogy hogyan neveljük a gyermekeiket, Az órákat meg majd beírjuk. Vagy nem.

Ó tanszabadság, te szülj nekem tanrendet!