Európa szinte a kezdetektől sajátos megosztottságban él. Hol a germán és a római, hol a szabad paraszti gazdálkodás és a jobbágyság, hol a protestáns ( északi ) és a katolikus ( mediterrán ), majd a kapitalista és a szocialista gondolkodás és életforma húzott többé-kevésbé éles határvonalat a kontinens szereplői közé. Manapság az unió-párti és az euroszkeptikus attitűdök feszülnek egymásnak, megspékelve az unióba igyekvő illetve onnan távozni készülő országokkal.

Miközben a játéktér megváltozott, és a játékszabályok sem azonosak a megszokottakkal. A jelenkori népesség mozgás - hasonlóan az antik világot felszámoló germán-kelta-gót népvándorláshoz, majd a második hullámban érkező szláv-finnugor betelepedéshez, a 16. századi amerikai kivándorláshoz, vagy a 20. századi háborúk, forradalmak által generált migrációhoz - új helyzetet teremtett. Megváltozott az általunk használt térkép léptéke; Európa most már annak látszik, ami: egy apró kontinens, a lakatlan Antarktiszt és az egyetlen országot magába foglaló Ausztráliát leszámítva, a legkisebb.

Csakhogy mi itt Európában nem szoktunk hozzá, hogy nem mi vagyunk a világ központja. Érthető, hiszen a kultúra, a tudomány, a művészet jelentős eredményei mind a mi kontinensükön születtek. Vagy legalábbis mi így tudjuk. A tankönyvekben ugyanis alig esik szó Afrika, Ázsia, Dél-Amerika történelméről, az irodalom oktatása is csak hellyel-közzel említ Európán kívüli szerzőket.

Lássuk be: Európa belterjessé vált. És ez nem a mostani válsággal kezdődött, hanem akkor, amikor az angolok elkezdték úgy érezni, hogy a Continent az valami alantas dolog; amikor a katolikus egyház  elkezdett önmagára úgy tekinteni, mint az európaiság kizárólagos letéteményesére; amikor mi magyarok  közöltük, hogy mi vagyunk Európa védőbástyája; amikor a brit-francia külpolitika az utolsó pillanatig Hitlert pártolta, mert a nácik európaiságát inkább el tudta fogadni, mint a  Kelet rémisztő közelségét.

Pedig nekünk, itt Európában, egyetlen esélyünk van a megmaradásra: ha megpróbálunk földrészként viselkedni. Ha a lengyel bánat Írországnak is fáj, és ha egy holland katasztrófához magyar mentőhelikopterek is felszállnak. És ha a közös veszélyben megtanulunk összefogni. Hiszem, hogy ez Európa jövője.

Vagy jöjjön, aminek jönnie kell. A múlt.