Ekkor már túl voltunk jó néhány könnygáz-támadáson, már láttuk ahogy egy fiatal lányt felkentek egy parkoló autóra, és azt is, ahogy egy tüntetőt a járőrautóba tuszkoltak és ott agyba-főbe vertek.

Ekkor még előttünk volt a parlamenti képviselők elleni erőszakos akció-sorozat, az MTVA székháznál lezajlott hétvégi gyalázat.

És mindeközben azt lehetett hallani mindenhonnan, hogy nem a rendőr az ellenségünk, hogy ő is szenvedő részese az eseményeknek, sőt: hogy érte is tüntetünk!

Persze mindenki úgy tüntet, ahogy akar. Csak éppen néhány dolgot érdemes megfontolni. A rendőr az állami erőszakszervezet része. Arra lett kiképezve, hogy teljesítse a parancsot mérlegelés, gondolkodás és főleg ellentmondás nélkül. Amikor a munkáját végzi, valójában a parancsnokának az utasításait hajtja végre. Ilyen értelemben tehát csakugyan igaz, hogy nem ő akarja a szemembe fújni a könnygázt, nem ő akar a földre teperni, nem ő akar agyba- főbe verni a járőrautóban. Ő valójában egy robot, akit arra képeztek ki, hogy bármit megtegyen, amit neki parancsolnak.

Tehát: bármit. Valójában nem ő üt, ő csak a parancsnokának a meghosszabbított keze. Nem az övé a felelősség, hiszen munkájához nincs szükség lelkiismeretre, legfeljebb csak a parancs lelkiismeretes végrehajtására.

Az egyenruhában természetesen emberek rejtőznek,  akiknek lehet - és remélem van is – lelkiismerete. Bizonyára akad közöttük szép számmal olyan, aki észleli, hogy mit csinál és talán érez is valamit. Mondhatjuk azt, hogy ő csak a rendszer része, fölösleges rá haragudni, és az ellenség az, aki mögötte az árnyékban megbújva telefonon parancsokat osztogat. De azért amikor valaki rendőrnek megy, tisztában kell legyen azzal, hogy milyen pályát választ! Nem gondolhatja komolyan, hogy neki majd az lesz a munkája, hogy eltévedt kisgyerekeket kísérjen haza, vagy hogy az úttesten álljon és mosolyogva irányítsa a forgalmat. Nyilván elmondták neki, hogy az ő feladata a rend fenntartása; hogy ő a belügyminiszter és a belügyi vezetés parancsnoksága alá tartozik, annak alárendeltje; a parancsmegtagadásért katonai bíróság előtt kell felelnie. Ennek tudatában lett rendőr. Amikor felesküdött, az életét tette arra, hogy a hatalmat minden körülmények között szolgálni fogja.

Normális országban a „Szolgálunk és védünk” jelmondat azt jelenti, hogy amikor a politikai hatalmat védi, ezzel egyszersmind az azt legitimáló választópolgárokat is szolgálja. Hiszen a kormányok jönnek-mennek, mi meg közben Itt élünk.

Diktatúrában ez a modell nem így működik. Diktatúrában a vezér minden eszközzel meg akarja tartani a hatalmát és semmitől nem riad vissza. Ha kell szavazókat buszoztat országszerte, ha kell rendőröket vezényeltet távoli megyékből - nem mellesleg gyöngítve  az ottani közbiztonságot, akár a hadsereget is mozgósítja, vagy éppen szükségállapotot hirdet.

Nekem, az állampolgárnak a rendőr jeleníti meg az állam hatalmát. Ő lökdös a téren,  ő korlátoz a szabadságomban, ő fúj gázt az arcomba, ő teper a földre – és  ha úgy hozza parancsnokának a kedve, ő nyit rám sortüzet.

Szóval sajnálom srácok. Ha elém álltok, bűnöznötök kell. És attól tartok, előbb-utóbb bűnhődnötök is.