A Nagymama Fesztivál
2015. augusztus 30. írta: waddy

A Nagymama Fesztivál

Sok év telt el azóta. A kislányból nagylány lett, már el is felejtette azt a gyermekkori kalandot. Férjhez ment, gyermekei születtek. Amikor nagymamája betöltötte a 70. életévét, elhatározta, hogy nagy ünnepséget rendez a számára. Meghívta az Erdő számos hírességét, hogy énekükkel, tréfáikkal szórakoztassák az ünnepeltet. Az eseményt a facebookra is feltette, Nagymama Nyári Fesztivál néven.

Hívott persze muzsikusokat is. Ők szívesen rá is álltak a dologra és jelezték, hogy egy meglepetés vendéggel fognak érkezni. Farkas Borit, az ismert erdei énekest hozzák magukkal.

Amikor Piroska nagymamája meghallotta a hírt, valóban meglepődött. Rég volt, persze, de az ember nehezen felejt el ilyesmit. Aztán arra gondolt, hogy miért van erre szükség? Nem elegendő azt a sok kedves erdőlakót meghívni, akiket jól ismer és becsül? Elvégre az ő fesztiválja ez, vagy mi. Na mindegy, gondolta, és lefeküdt. Abba az ágyba. Forgolódott, tépelődött, de elaludni nem tudott. Képeket látott maga előtt: egy hatalmas árnyékot, vérben forgó szemeket. Hangokat hallott, sikolyokat, könyörgést - aztán síri csendet.

Hajnalodott már, amikor feladta. Felkelt, odaült a gép elé, és ráment a fesztivál oldalára. Azt látta, hogy az egész Erdő felháborodott cikkeket és kommenteket posztolt, senki nem értette: ki és miért hívta meg Borit. Elgondolkodott. Vajon érdemes-e holmi régi emlékek és lidércek miatt beszállni egy bizonytalan kimenetelű vitába? Aztán az elmúlt éjszakára gondolt, és maga elé húzta a billentyűzetet.

Bori szinte azonnal reagált. Nagyon sajnálja, írta, és megérti Nagymama érzéseit. Ezért úgy döntött, hogy akkor ő nem vesz részt a Fesztiválon. Reméli, hogy ezzel elsimul az ügy.

Nem így lett. Egy óra múlva a muzsikusok is jelentkeztek. Közölték, hogy akkor ők sem vesznek részt az eseményen. Nagymama elsápadt. Rossz érzése támadt, nyitott egy böngészőt és rákeresett Bori lapjára. Kiderült, hogy csak névrokon, semmi köze ahhoz a farkashoz. Nagymama szörnyen elszégyellte magát, és elhatározta, hogy ír Borinak, elnézést kér tőle, és megkéri: mégis jöjjön el az ünnepségre. Kedves Bori! Azért jelentkezem, mert szeretném, ha ... Aztán tekintete rásiklott az adatlapra, amely szerint Bori férje már többször és nyilvánosan zaklatott kiskorú lányokat. Ez furcsa, gondolta Nagymama. A nevéről senki nem tehet, ez világos. De férjet azért nem véletlenül választ az ember.

Rápillantott a megkezdett levélre. Sóhajtott egy picit, kijelölte a szöveget és nyomott egy delete-et.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr437745144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása