Háttér Zay
2018. március 03. írta: waddy

Háttér Zay

Roppant tanulságos volt a hódmezővásárhelyi polgármester által vezetett városi közgyűlés első ülése. Márki-Zay Péter, amint az köztudott, ellenzéki összefogás eredményeképpen nyerte meg az időközi polgármesteri választást Hódmezővásárhelyen. Az ünnepi ülés az Ismerős Arcok zenekar kárpát-medencei himnuszával indult, majd a Föltámadott a tenger című Petőfi verssel folytatódott. Ezt követte az újdonsült polgármester ünnepi beszéde, amely hitet tett az összefogás, az együttműködés, a szeretet hatalma mellett.

Ez a győzelem több szempontból is jelentős. Egyrészt mutatja, hogy egy hiteles és szakmailag felkészült ember jelentős támogatásra találhat egy adott közösségen belül. Mutatja továbbá azt is, hogy talán múlóban van a politikai apátia, és az a sokaság, amelyik eddig lehajtott fejjel, megadóan és csak a túlélésre gondolva törődött bele a nemzeti együttműködés rendszerébe, lassan ébredezik. De szimbolikus abból a szempontból is, hogy markánsan megfogalmazza a demokratikus gondolkodású emberek dilemmáját: van-e, lehet-e együttműködés a Jobbikkal? Van-e, lehet-e, és főleg érdemes-e létrehozni egy olyan mozgalmat vagy pártot vagy egyszerűen csak alkut, amely ugyan alkalmasint képes lehet leváltani a jelenlegi kormányt, de nem biztos, hogy tud hatékonyan működni.

Az ünnepi beszéd elhangzása után a polgármester javaslatára egy vidám vasárnap-jellegű dal hangzott el: kedves, jó arcú fiatalok énekeltek istenről. Majd megkezdődött a rendkívüli közgyűlés hivatalos munkája, ez már sokkal kevésbé volt szívmelengető. Először a jegyző kért szót, hogy elmondja:  a polgármester által kiderített ( és eddig elhallgatott ) 3.8 milliárdos adósság idei, több száz milliós törlesztőrészlete igazán semmiség! Ezt követően a 12 tagú képviselőtestület, a parlamentben is tapasztalható szavazógép mintájára, minden együttműködésre fittyet hányva 7: 5 arányban a polgármester ellen szavazott. Hiába mondta ő, hogy egy sokmilliós kiadást jelentő pályázatot kiírni egy hónappal a választás előtt pénzkidobás, a többség mégis megszavazta. Nagy egyetértés és összeborulás volt viszont a migránskérdésben, ahol a polgármester javaslatára, némi fideszes igazítással, egyhangúan elfogadták, hogy fel fognak lépni az erőszakos migráns betelepítés ellen.

Mindenképpen örömteli, hogy végre történt valami, hogy a mindent elöntő és összemaszatoló kormányzati propaganda dacára Hódmezővásárhelyen nem a papírforma jött be. Helyes az is, hogy Márki-Zay békejobbot nyújt legyőzött ellenfeleinek,  de baloldali alpolgármestert javasol, akit a közgyűlés meg is választ. Az is ígéretes, hogy a polgármester szerepet kíván vállalni az országos politikában is, és a vásárhelyi példát az országos kampányban is érvényre kívánja juttatni.

Ellenben nem esett szó Lázár János családi vagyonának gyarapodásáról. sem a városi közvilágítással kapcsolatos kormányzati korrupcióról. Sebaj, előbb utóbb talán ezekre is sor kerül majd. Van másfél éve, hogy bebizonyítsa, ebben a jelentős ellenszélben is képes a beszédében megfogalmazott célokat, a város valós érdekeit képviselni. Nekünk pedig van 1 hónapunk, hogy eldöntsük, van-e más opciónk, mint egy keresztény-nemzeti, bár szeretetteljesnek és tisztességesnek tűnő rendszerben élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr5113712468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása