Europolisz
2017. október 07. írta: waddy

Europolisz

Európában valójában soha nem voltak nemzetállamok. Vegyük sorra: Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Németország, Belgium, Skandinávia, a Habsburg- birodalom helyén születő Közép-Európa  - és akkor mi marad? Franciaország, Hollandia, Görögország. Legtöbbjük valamilyen erőszak, hatalmi érdek, politikai megfontolás, diplomáciai alku révén jött létre. .Az úgynevezett Egyesült Királyságot Anglia hódította meg, Spanyolországot a reconquista  hozta össze, Olaszországot Garibaldi, Németországot Bismarck közép-Európát a berlini kongresszus meg Trianon. Finnország a múlt században verekedte ki magát Oroszország fenyegető öleléséből, Lengyelországot a néme illetve az orosz hatalmi érdekek szabdalták. A délszláv államok most próbálkoznak az önállósággal, több-kevesebb sikerrel. Belgium flamand ajkú lakossága még ma is lenézi a francia ajkú szomszédokat. A skandináv nemzetállamiság pedig józan lutheránus gondolkodás alapján pragmatikus együttműködések hálózatán alapul. Csak egy példa: a norvég és svéd orvosképzés közösen fedezi a két állam orvos-igényét, így osztozva a a költségeken és  az álláshelyeken egyaránt. Még Franciaország a leginkább nemzetrállami, bár azért nem árt tudni, hogy egy marseilles-i kikötői munkás nem úgy érzi magát franciának, ahogy egy párizsi zöldséges vagy egy breton szőlősgazda. Úgyhogy marad Görögország, az úgynevezett európai kultúra úgynevezett bölcsője.

Valójában nem értem a katalánokat. Hiszen Baszkfölddel, Galíciával és Andalúziával együtt a még nagyfokú az autonómiát élvező spanyol országrészek között is kiemelkedő önállósággal rendelkeznek. Nem értem, hogy mit akarnak, miért lenne jobb nekik a teljes függetlenség. De nem is ez a lényeg.

Európa  identitás-válságban van: mindenki keresgéli a saját hovatartozását. Végül is érthető, így vagyunk ezzel mindannyian. Inkább érezzük magunkat településünk polgárának, mint valamely megyébe tartozónak, egy tartomány lakójának, vagy nemzetünk tagjának. Amíg a lokális hovatartozás magától értetődő napi tapasztalatokon alapuló, könnyen átélhető és generációkon át örökíthető élmény, addig a közigazgatási beosztás igazából természetellenes, a haza és a nemzet tudata a mitológia, az irodalom, a történelem - tehát csupa elvont dolognak a tárgykörébe tartozik. Az európaiság pedig egy nem létező valami és napjainkban is csak a menekültválság kapcsán erősödött fel.

A menekültválság egy másik szempontból is a kisállami, lokális meghatározottság irányába hat, hiszen -  a politikai kommunikáció irányvonalától függetlenül - mindenki a saját életén keresztül közeledik a problémához: fogadja tárt karokkal az ide érkezőket vagy löki őket gyűlölködő az út szélére. Ahogy a menekültkérdéstől elválaszthatatlan terrorizmus ügye sem elsősorban globális kérdés. Az  Őcsényben telepítendő két család ügye azért vetkőztette ki magukból a helybelieket, mert saját gyermekeik biztonságát érezték veszélyeztetve. Amikor Barcelonában járdára hajt egy terrorista, amikor Madridban vonatot robbantanak, amikor Londonban metrószerelvény ellen követnek el merényletet, amikor megkéselnek ártatlan járókelőket, akkor nem az európai kultúra esik áldozatul a harmadik világ migránsáradatának, nem a kereszténységet fenyegeti az iszlám, hanem egész egyszerűen idegen emberek lépnek át a kerítésemen és letapossák az én virágágyásomat.

És ez a lényeg: nem az az idegen, nem csak az az idege, aki háborútól vagy vízhiánytól vagy éhínségtől űzve menedéket keres itt minálunk, hanem bárki, aki befurakodik közénk. Mert mi szeretünk magunkban lenni, a sajátjaink között - mi mindannyian: szicíliaiak, írek, vallonok, bajorok, szerbek, magyarok - és hát igen: katalánok is.

Miért baj ez? Ha már nem sikerült a nemzetállami Európát élhetővé tenni, ha nem sikerül egy egységes Európát létrehozni, akkor talán érdemes lenne megpróbálkozni ezzel a formációval. Ez sem újdonság, az ókori Athénnek - amíg a déloszi szövetség fennállott - 238 szövetségi állama volt. Ezeket - meglehetős arroganciával ugyan  - hol sikeresen, hol kevésbé sikeresen Athén irányította, közülük néhányan elszakadtak, mások viszont csatlakoztak, és ez így ment, amíg aztán az egész bele nem süllyedt a peloponnészoszi háborúba.

Úgyhogy itt az idő: alkossunk meg a mi új világunkat, legyen a neve Europolisz! Hadd élje minden nép, akár kicsi, akár nagy, a maga egyszerű életét, hadd dalolja a saját dalait, beszélhesse a saját nyelvét. Mi befizetjük az adót, de cserébe legyen tele a hasunk és süssön ránk a nap! A többi meg csak afféle úri huncutság.

A bejegyzés trackback címe:

https://paradigmauj.blog.hu/api/trackback/id/tr7212938545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása