Most, miközben ezt a bejegyzést írom, egy friss Nobel-díjas énekel a háttérben. Nem mindennap esik ez meg velem, zavarban is vagyok. Nyilván nem én fogom eldönteni, hogy a máris fellángoló vitában kinek van igaza: azoknak-e, akik kételkednek a díj odaítélésének jogosságában, vagy azoknak, akik üdvözlik azt. Annyit mindenesetre le merek szögezni, hogy szövegeinek minőségét nem a tábortüzek mellől ismerős dalok jelzik. Annál inkább is így van ez, mivel ha az ő  - eredeti - Felkelő nap házát, vagy a Guns 'n Roses által elhíresült Knockin' on Heaven's Door-ját hallgatom, hirtelen értelmet kapnak a szavak.

Az 1973-ban megjelent Writinds and Drawings című válogatás előszava szerint: "Bob Dylan szövegei hozzájárultak egy generáció öntudatának kialakulásához. Egyedi látásmódja kísérteties, hallucinogén erővel festett képekben jeleníti meg kora embertípusának reményeit, csalódásait, vágyait és elidegenedését. Ahogy a hidegháború átadta a helyét a szürke új világnak, Dylan felfigyelt az idők változására, annak minden tragédiájával és őrültségével. Gyilkos és borotvaéles szürrealizmusa révén megfosztotta az igazság rút csontvázát a képmutatás ráégett húsától..."

És valóban. A Like a Rolling Stone, a With God on Our Side, a Let Me Die in My Footsteps, vagy a Fehér Anna balladáját (bartóki közvetítéssel ) feldolgozó Seven Curses egytől egyig költői alkotás. Nem beszélve az olyan nagyszerű szövegekről, mint például az 11 Outlined Epitaphs, a maga 30 oldalnyi  tiszta költészetével! Ahogy a háború utáni nemzedékek életérzését megfogalmazó Ginsberg, Corso vagy Ferlinghetti megérdemli, hogy költőkként gondoljunk rájuk, Dylan dalszövegei és egyéb írásai szintén  irodalmi értéket képviselnek.

Az, hogy a Nobel-bizottság tagjai kinek és milyen szempontok alapján ítélnek oda díjat, az ő dolguk. Számomra, mezei irodalom-fogyasztó számára viszont imponáló a tény, hogy nem hordanak vaskalapot, ami meggátolná, hogy észrevegyék az erősítők zaja mögött megszólaló költészetet. Hogy nem az irodalomkritika fennkölt csarnokából tekintenek alá a kávéházakban vagy a kiskocsmában szorgoskodó írókra, költőkre. Akik között olyan kiemelkedő egyéniségek vannak, mint a Velvet Underground-os Lou Reed és John Cale, vagy Roger Waters a Pink Floydból, vagy Neil Young, vagy a mi Cseh Tamásunk szövegeinek többségét jegyző Bereményi Géza.

Nincs megfelelő tudásom ahhoz, hogy a 20. század irodalmának fejlődését szemügyre véve elhelyezzem benne Bob Dylan költészetét. Beérem annyival, hogy kapott egy díjat, és ez talán felkelti iránta a versszerető közönség érdeklődését.  És talán azok is kedvet kapnak az olvasáshoz, akik eddig idegenkedtek tőle!